hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2012. 03. 14. (XVI/11) Lapszám

Tartalom ajánló

Belföld

„Kívánjuk a censura eltörlését”

Két éve, január első napjaiban a Népszabadság címoldalán tiltakozott az életbe lépő médiatörvény ellen úgy, hogy az Európai Unió 23 nyelvén azt írták: „Magyarországon megszűnt a sajtószabadság". A szerkesztőség indoklása szerint a médiatörvény „valójában a Fidesz-KDNP vezette kormány autoriter törekvéseit szolgálja azzal, hogy megteremti a lehetőségét a velük ellentétes véleményen állók megzabolázásának, megbüntetésének, végső soron akár tönkretételüknek."

Az ellenzék naggyá teszi a Fideszt

A magukat Orbán-buktatónak szánt mozgalmak belső ellentmondásait jól mutatja, hogy a hétvégi Szolidaritás tüntetésén a színpadról kijelentették, nem kérnek a volt SZDSZ-esekből, miközben ugyanott simán előadhatott egy volt szabad demokrata képviselő. A külső szemlélő számára a zavaros ideológiájú és egymással veszekedő ellenzéki mozgalmak éppen az általuk folyton kárhoztatott Orbán Viktort teszik naggyá.

Oligarchák márpedig vannak

Mivel a fékek és ellensúlyok rendszere meggyengült, a kontrollintézmények pedig képtelenek a hatalmat korlátozni, magánérdekek érvényesülnek a közérdek helyett. A pártfinanszírozás és az üzleti szektor szembesül a legriasztóbb korrupciós kockázatokkal - hangsúlyozza a Transparency International Magyarország (TI) legutóbbi tanulmányában.

Ma még optimista vagyok

Az ügyvédi munka áttételesen a nemzet érdekét is szolgálja, hiszen a jogállam arról szól, hogy az eljárás során a jelentős túlsúlyt képviselő rendőrséget és ügyészséget ellensúlyozzuk – indokolta Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, hogy egyebek mellett miért tartja hibásnak, hogy az ügyvédi eskü a karácsonyi törvényhozási kavarásban átíródott a parlamentben. Szerinte az új szöveg alkalmat teremthet az ügyvédek elleni hecckampánynak, a nemzetárulózásnak.

Ez még a játék, vagy már a mérkőzés?

A nyári edzőtábor alatt született eredmények nem érdeklik a szurkolókat. A bajnokság azonban igen. A Real Madrid is kikapott barátságos meccseken, most pedig vezeti a bajnokságot. A magyar politika nagy kérdése, hogy az ellenzéki pártok éppen mit is játszanak: felkészülnek a nagy győzelmi menetelésre, vagy már úgy érzik, hogy ezzel a formájukkal benne vannak abban. Azaz, ez lesz az a forma, amivel majd a választási kampányban is szembetalálkozunk, vagy most még csak a jó igazolások és a belső stratégiai egyeztetés zajlik, semmiképpen sem az igazi tudás felmutatása.

Hit és értékek

Zsidóhajszák

Mátyás király halála után zajlik le az első jól dokumentált vérvádper is Nagyszombaton, mely tizennégy halálos áldozatot követel. Ezt követően - Nyugat-Európához hasonlóan - hazánkban is rendszeresen felröppen a vérvádgyanú, mely a gyűlöletkeltés hazug eszközével a társadalmi problémákért a zsidóságot teszi felelőssé.

Kiűzetés és szétszóratás

Hunyadi Mátyás (1458–1490) uralkodása alatt növekedtek a zsidók adóterhei, az erős királyi hatalom ugyanakkor nagyobb biztonságot jelentett számukra. A budai zsidók díszes küldöttsége örömmel fogadta 1476-ban a városba érkező Mátyás királyt és Beatrixot, s részt vettek az uralkodó esküvői menetében. A zsidók előkelői díszruhában, strucctollas kalapban, kivont karddal lóháton vezették a 200 tagú, baldachint vivő és zászlókat lengető hódoló menetet a királyi pár elé. Majd átnyújtották ajándékaikat: egy díszkardot markolatában héber zsoltárversekkel, valamint ezüsttel teli edényeket.

HÁTTÉR

Kik irányítják a világot?

A CFR az elit része, professzorok, jogászok, ex-CIA-alkalmazottak vesznek részt a munkájában, de a hatalom központja Washington.

Mátraverebély újraélesztése

Csirke far-hátból ötfős vacsorát, sörösdobozokból napkollektort készítenek. Az elektromos hálózatról lekapcsolt lakásban áramot fejlesztenek, a közmun­kásokból vállalkozókat képeznek. A 47 ezer forintos fizetésnek örülnek.

Laza erkölcs, feszes anyagiak

Elnökválasztásra készül Németország, miután a 2010 nyarán megválasztott Christian Wulffnak távoznia kellett – többek között – egy túlságosan kedvez feltéte­lekkel felvett lakáshitel miatt. A március 18-ai választás legesélyesebbje öt parlamenti párt közös jelöltje, Joachim Gauck, a volt NDK emberi jogokért küzd élharcosa, a Stasi-akták feldol­gozására kijelölt bizottság els elnöke, evan­­gélikus lelkész. Igazi mintapolgár, ami a pénzügyeit illeti – ám erkölcsileg semmivel sem alkalmasabb a posztra, mint eldje.

A rendszerváltás optikája

Nem akarunk fehér terrort, de vöröset sem! - többek között ezzel a transzparenssel vonultak utcára a fiatalok a kommunizmus bukása utáni első szabad március 15-én 1989-ben. A dinamikus képet a Kieselbach Galéria gondozásában megjelent Az eufória évei című albumban láttam. A rendszerváltás eseményeit fényképekben megörökítő kötet Nagy Piroska fotóit tartalmazza, akivel az elfelejtett katarzisról, a jó fej srácok pálfordulásáról, és arról beszélgettünk, hogy létrejön-e még valaha egy olyan érzelmi közösség, amely nem akarja konzerválni a kádárizmust Magyarországon.

Pénzeső, egy százalékon

Az elmúlt fél éven belül több mint 1000 milliárd eurónyi olcsó hitelt kapott az európai bankszektor az Európai Központi Bank (EKB) jóvoltából. Ehhez képest a helyi piacokon továbbra is akadozik a lakosság és a vállalkozói szféra hitelezése, azaz az elmúlt évek valódi károsultjaihoz - a reálszférához - még nem jutott el ez az „adomány".

Higgadt védelem

Higgadtan kell védenünk a magyar érdekeket - mondta a miniszterelnök nemrég a parlamentben. Ennek a kijelentésnek mintegy illusztrációjaként jelent meg a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung Orbán-interjúja, amelyben a magyar kormányfő felettébb higgadtan azt kérdi, vajon „ki választotta meg az Európai Bizottságot? Hol van a demokratikus legitimációja? És kinek tartozik felelősséggel az Európai Parlament?"

Mindent a kézbe!

„Egy olyan világról beszélünk, amelyben már nem a számítógép áll a digitális univerzum középpontjában. Egy világról, ahol a legtöbbet használt eszközöknek személye­sebbé és még inkább mobillá válnak, mint a számítógép valaha volt" - vélekedett a „poszt-PC", azaz a személyi számítógépek utáni korszakról Tim Cook (a fenti képen), az Apple vezérigazgatója, mielőtt bemutatta volna az új iPadet. Ez a „teljesen új kategóriájú készülék" se nem laptop, se nem okostelefon, hanem a kettő hibridje.

Totális kontroll a Google-tól

,,Megváltoznak az adatvédelmi irányelvek. Ez tényleg fontos!"- ilyen és ehhez hasonló üzenetekkel találkozhattak az elmúlt hetekben azok az internetezők, akik a Google keresőjét használják. Az újonnan bevezetett változások nagy port kavartak mind Európában, mind az Egyesült Államokban, a keresőóriás ugyanis ezentúl már egyénenként tudja ellenőrizni a felhasználókat.

KÁVÉSZÜNET

Csecsemőgyilkosság, azaz születés utáni abortusz

Nagy felzúdulást keltett két ausztrál bioetikusnak a brit Journal of Medical Ethicsben publikált cikke, melyben az újszülöttek „terminálása", azaz megölése mellett érvelnek. Az eljárást szerintük nem újszülött­gyilkos­ságnak, hanem születés utáni abortusznak kellene nevezni, mivel véleményük szerint a „megölt egyed" nem annyira csecsemőhöz, hanem inkább magzathoz hasonló.

Messianizmus Barca-módra

Aki figyelemmel kísérte a Bajnokok Ligája múlt heti fordulóját, nem mindennapi eseményeknek lehetett szemtanúja. Ezen a héten láttuk ugyanis a BL első mesterötösét, az első ciprusi csapat továbbjutását a nyolcaddöntőből, és az sem sokon múlott, hogy első ízben dolgozzon le egy csapat négygólos hátrányt.

A Vajda

1842. március 11-én Mezőszentgyörgyön született Eötvös Károly ügyvéd, politikus, író és publicista, aki korának egyik meghatározó s talán legismertebb közéleti személyisége volt.

Élet határok nélkül

1982. december 4-én Boris Vujicic lelkész és felesége, Dushku életük legmegrázóbb eseményével szembesü­ltek: várva várt első gyermekük, Nick egy ritka és ke­gyetlen betegség, a tetra-amelia szindróma következtében karok és lábak nélkül jött a világra. A szülők a kezdeti sokkot követően elhatá­rozták, hogy fiuk teljes életet fog élni, és ehhez minden segítséget és támogatást megadnak neki.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!