hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mindent a kézbe!
Korszakváltás a számítástechnikában

2012. 03. 22.
„Egy olyan világról beszélünk, amelyben már nem a számítógép áll a digitális univerzum középpontjában. Egy világról, ahol a legtöbbet használt eszközöknek személye­sebbé és még inkább mobillá válnak, mint a számítógép valaha volt" - vélekedett a „poszt-PC", azaz a személyi számítógépek utáni korszakról Tim Cook (a fenti képen), az Apple vezérigazgatója, mielőtt bemutatta volna az új iPadet. Ez a „teljesen új kategóriájú készülék" se nem laptop, se nem okostelefon, hanem a kettő hibridje.

76 százalék, 315 millió: ilyesmi számokra gondolhatott Steve Jobs, amikor 2007-ben a cég nevét Apple Computerről egyszerűen csak Apple-re keresztelte át. 2011-ben az Apple éves bevételének már 76 százaléka származott ugyanis az iPod, iPad, iPhone sikerszéria eladásaiból, és csupán 24 százalék a hagyományos laptopok és asztali gépek eladásából. Az elmúlt negyedévben több iPadet szállítottak le, mint ahány számítógépet a legnagyobb PC-gyártó, a HP összesen eladott.

A számok azonban nem csak az Apple-nél egyértelműek: 2011-ben világszerte félmilliárd okostelefon és 100 millió táblagép talált gazdára. A Micro­soft az új Windows 8-at már elsősorban táblagépekre és nem számítógépekre tervezi. Az utóbbi években az olyan nagy nevek, mint a Dell, a HP, az Asus, az Acer vagy az IBM, amelyek a közelmúltban meghatározták a számítástechnikai ipart, ma csupán a második vonalból nézik, ahogy a „poszt-PC"-korszak meghatározó vállalatai, a Google, az Apple, az Amazon és a Samsung alig egy-két év alatt átírták az erőviszonyokat. Ezeket a tényeket látva nem csoda, hogy Ray Ozzie, a Microsoft társalapítója szerint többé nem lehet vita tárgya, hogy immár a számítógépek utáni korban élünk.

Természetesen mint minden korszakváltás, ez sem jelent merev választóvonalat. Nem várható, hogy néhány éven belül eltűnnének a személyi számítógépek, egyszerűen csak az történt, hogy a technológiai fejlődés motorja véglegesen áthelyeződött. Már nem az a kérdés, hogy minél nagyobb teljesítményű gépeket hozzanak ki évről évre, hanem az, hogy miként tudják a gyártók a legjobb felhasználói élményt nyújtani, és kiterjeszteni a digitális világot az élet minél több területére.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!