hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2012. 07. 20. (XVI/29) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Madonna és a Le Pen-lány összecsaptak Párizsban

Madonna párizsi koncertje alatt az egyik videoklipen horogkereszt tűnt fel a néhány pillanatra megjelenő Marine Le Pen homlokán. A szélsőjobboldali párt elnöke után egy Hitlerre emlékeztető arc is felvillan a videón. Florian Philippot, a Nemzeti Front (FN) alelnöke vasárnap megerősítette a sajtóértesüléseket, miszerint pártja pert indít az énekesnő ellen az előadáson megjelenített anyag miatt.

Ufó vagy náci csodafegyver vagy… ?

Először balti-tengeri ufónak nevezték el a közel százméteres mélységben tavaly felfedezett különös formációt. A legújabb brit és orosz mélytengeri kutatások alapján azonban elképzelhető, hogy egy titkos náci csodafegyver maradványaira bukkantak, ami az ellenséges tengeralattjárók megzavarására szolgált.

Olimpiai fejetlenségek

Állítólag a németek azért nem kerekedtek fölül Nagy-Britannián, mert teljesen letaglózta ket az angol nép totális szervezetlensége. E régi angol viccnek a jelek szerint mégis lehet némi valóságalapja. Alig több mint egy héttel a várva várt olimpiai játékok eltt kiderült, hogy a résztvevk és a drukkerek biztonságáért felels rendszernek komoly hiányosságai vannak - még az is kétséges, hogy a biztonsági rök beszélnek-e angolul.

Betilthatják a körülmetélést Németországban

Újabb front nyílt néhány éve a bevándorlókérdésben, amelynek legújabb fejezete, egy bírósági ítélet borzolja a kedélyeket Németországban. A kölni tartományi bíróság ugyanis jogersen kimondta, hogy a körülmetélés testi sértésnek minsül, és az azt elvégz orvosok a bíróság eltt felelsségre vonhatók.

Újraéledő antiszemitizmus Franciaországban

Miközben Franciaország a háború alatti zsidó deportálás legszörnyŐbb eseményének hetvenedik évfordulójára emlékezik a héten, az országon új antiszemita hullám söpört végig az elmúlt hónapokban. A franciaországi zsidóság elleni gyŐlölethullám a toulouse-i mészáros fellépése után eszkalálódott, és mára már olyan méreteket öltött, hogy a Le Nouvel Observateur címŐ neves hetilap címlapon hozta a témát.

Bush mentheti meg Romneyt

Váratlanul izgalmassá vált az eddig félgzzel folyó amerikai elnökválasztási kampány. Úgy tŐnik, Barack Obama fogást talált kihívóján. Az elnök Mitt Romney legersebbnek tartott oldalát, gazdasági szakértelmét és jóhiszemŐségét kérdjelezte meg, a felmérések szerint sikerrel. Elemzk szerint Romney alelnökjelöltje bejelentésével adhat új témát a médiának, de a volt kormányzó lapzártánkig nem döntött a kérdésben.

Végső harc Damaszkuszért

Öngyilkos merénylet végzett a szíriai hadügyminiszterrel és helyettesével szerdán. A merényletre azzal egyidejŐleg került sor, hogy a lázadók végs támadást indítottak a szíriai fvárosért. A kormány újabb csapatok összevonásával és még több fegyverrel harcol a felkelk ellen, miközben a folyamatos bombázásnak és az összecsapásoknak további halálos áldozatai vannak Damaszkuszban. Asszad végs érve akár vegyi fegyverek bevetése is lehet.

Nyakunkon a bomba

A brit titkosszolgálat vezetje bejelentette, hogy Irán nagy valószínŐséggel atomfegyverre tesz szert a következ két éven belül, és ez megnöveli a valószínŐségét egy esetleges amerikai-izraeli katonai csapásnak.

Marsall lett a kis vezér

Egymilliós hadsereg ura lett Kim Dzsong Un. Az ifjú észak-koreai vezett néhány nappal az- után nevezték ki a hadsereg fparancs­nokának, hogy egy hirtelen lépéssel minden tisztségébl felmentették az észak-koreai hadsereg korábbi vezérkari fnökét. Ri Jong Ho leváltását egészségi okokkal magyarázták.

Belföld

Hurrá, nyaralnak!

A jövő évi költségvetéssel kapcsolatos jogszabályalkotás, illetve a jegybanktörvény miatt kitolódott a nyári ülésszak. Ezért is szólította fel kormányát és a törvényhozás tagjait Orbán Viktor, hogy ne a vakációzáson járjon az eszük. A hét elején azonban már letehették a lantot.

Forró ősz jöhet Félegyházán

Az országos nagypolitikát is jelentsen befolyásolhatja, ha lemond Kiskunfélegyháza fideszes polgármestere, és októberre választást írnak ki az alföldi városban. Márpedig információink szerint erre készül a Fidesz és az MSZP is.

A Jobbik új arca

Az idei Magyar Szigetre látogató „vérszomjas” honfiak meglepetéssel tapasztalhatták, hogy a korábban megszokott vaskos zsidózást és cigányozást leváltotta egy bizonytalan értelmiségi identitáskeresés. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elkövetett ugyan mindent, hogy feltupírozza a nemzeti kócot, a vendégségbe érkez jobbikos pártkatonák eladásai azonban már a konszolidáció jegyében fogantak.

„Az egy gazember” - Beismerte tettét a pécsi gyilkos

A Hetek információi szerint egy konkrét társtettest is keresnek a nyomozók a Bándy-gyilkossággal összefüggésben, vagyis a jelenlegi gyanúsított vélheten nem egyedül követte el brutális tettét. Közben P. László ideiglenes lakóhelyének környékérl menekülnek a romák, mert jobbikos megtorló akciótól tartanak.

Ütött az óra - A Csatáry-nyomozás teljes története

„Mind az öt földrészen kutattam volt nácik után, de két dolog csak Magyarországon fordult el velem. Az, hogy egy háborús bŐnös, Képíró Sándor bünteteljárást indítson ellenem becsületsértésért, és az, hogy az ügyészség engem vádoljon meg egy háborús bŐnös felkutatásának megakadályozásával” – mondta lapunknak Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója. Lapzártánkkor vette rizetbe és hallgatta ki a Fvárosi Fügyészség Csatáry László volt kassai rendrparancsnokot, akit a legkeresettebb még életben lév háborús bŐnösként tartanak számon.

Hit és értékek

Titkok a pápa íroasztaláról

Perrel fenyegeti a Vatikán Gianluigi Nuzzi olasz újságírót (képünkön), a Vatileaks néven elhíresült kiszivárogtatási botrány főszereplőjét. Az olasz sajtó szerint Nuzzi legújabb, az Őszentsége - XVI. Benedek titkos iratai című könyvében megjelent dokumentumok alapján azonosították be és tartóztatták le Paolo Gabrielét, a pápa személyi inasát, akinek az őrizetbe vételét azóta meghosszabbították. A pápaság modernkori történetének legnagyobb válságaként jellemzett eseménysorozatért a Vatikán elsősorban az „ellenséges médiát" okolja. A Szentszék a kommunikáció javítása érdekében leigazolta a Fox News római tudósítóját is.

Ufó vagy náci csodafegyver vagy… ?

Elször balti-tengeri ufónak nevezték el a közel százméteres mélységben tavaly felfedezett különös formációt. A legújabb brit és orosz mélytengeri kutatások alapján azonban elképzelhet, hogy egy titkos náci csodafegyver marad­vá­nyaira bukkantak, ami az ellenséges tengeralattjárók megzavarására szolgált. Ha a németeknek tényleg sikerült ilyen fegyvert kifejleszteniük, az több tengeri anomália magyarázatául szolgálhat.

Biblia kontra ingyenóvszer az olimpián

Az olimpiai faluba szállít Bibliákat a Bible Society. A világ legnagyobb nonprofit Szentírás-terjesztő szervezete azt követően döntött így, hogy megjelent egy könyv arról, milyen szélsőséges bulik és szexpartik zajlanak az olimpiai játékok alatt a sportolók külvilágtól elzárt lakóhelyén.

HÁTTÉR

Fogást keresnek rajtam, ez természetes

„Kultúrával nem lehet választást nyerni, de rossz kultúrpolitikával el lehet veszíteni a választást" - állítja az egy hónapja kinevezett kulturális államtitkár. L. Simon László a Heteknek elmondta: nem készült politikusnak, de „nagy kedvvel és erővel" látott munkához új feladatkörében, amit többnek tart, mint „ide-oda rakosgatni a pénzt". A támadásokat a pozíció velejárójának tekinti, és nem kíváncsi a róla írt internetes kommentekre. Azért a borászatról és az irodalomról sem mond le, és a jövőben is szeretne új dolgokba belefogni, mert mint vallja: az élet számára fontos ügyek összessége, amelyekből a végén összeállhat „egy színes kaleidoszkóp".

Minden napra egy adó

Bár a Fidesz a 2010-es választási kampánya során koncepciózusan hallgatott a konkrét gazdaságpolitikai célkitűzéseiről, azt nyilvánvalóvá tették, hogy az adórendszer egyszerűsítése és a terhek csökkentése a céljuk. Csökkentésből azóta keveset tapasztalt az ország, új adónemekből viszont annál többet.

Testünkön futó internet

Mennyire vannak tisztában a felhasználók a személyes adataik védelmének fontosságával?– Azt kell mondjam, hogy – különösen Magyarországon – ez méltánytalanul elhanyagolt terület. Tíz éve készült egy nagy nemzetközi felmérés, ahol majdnem minden szempontból a me­zőny sereghajtói voltunk. Paradox módon ráadásul a cégeknek ez egy hivatkozási alappá is vált az elmúlt években. Azt mondják: lám, a magyarokat egyébként sem érdekli személyes adataik sorsa, akkor mi miért foglalkozzunk vele?Többet kellene aggódnunk emiatt?– Ha azt kérdezem, hogy „mi a véleménye arról, hogy profilozzák Önt?”, a válaszadók még a kérdést sem értik. De ha úgy teszem fel, hogy „elfogadható-e az Ön számára, hogy a főnöke elolvassa az e-mailjeit?”, akkor nagy a felháborodás. Attól, hogy honfitársaink többségét a saját egészsége sem érdekli, még nem engedhetünk a boltok polcaira minden mérget és szemetet.Mi lehet a közöny oka?– Az egész internetes üzleti világ arra épül, hogy a cégek az emberek adataival kereskednek, az emberek tudta nélkül. Az egész el van rejtve, a felhasználók nem látják át, mi történik a háttérben. Ez alapjaiban etikátlan. Tévedés, hogy az ingyenesnek nevezett oldalak pusztán a reklámokból tartják el magukat. Legalább ennyire fontos bevételi forrás nekik az is, hogy adatgyűjtő cégek webpoloskákat helyezhetnek el a honlapjaikon. Ezek láthatatlan adatgyűjtő szoftverek, és még kikapcsolni sem lehet őket.Erre mondják azt a cégek, hogy akinek nincs titkolnivalója, az mitől fél?– Én viszont azt mondom, hogy már a kérdésfelvetés is rossz. Sokkal inkább azt kellene kérdezni: kinek mi köze az én adataimhoz? A magánélet nem közügy. Ezért használunk a házunkban függönyöket, nem akarjuk az életünket a körfolyosó szeme előtt folytatni. A különbség annyi, hogy a „virtuális függönyöket” jóval nehezebb behúzni. Úgy kell elképzelni, mintha egy üvegházban élnénk. A helyzet annyiban még bonyolultabb, hogy míg a Google lát engem, én viszont nem tudom megfigyelni a Google-t.Mit várhatunk a jövőtől? Nem úgy tűnik, mintha korszakalkotó, pozitív fordulat állna a küszöbön…– Jelenleg a „farok csóválja” klasszikus esete forog fenn. Lawrence Lessig jogászprofesszor híres könyvében megállapította: ma a kód uralkodik. Amit az informatikus lekódol, az a valóság, függetlenül attól, hogy a jogalkotó milyen törvényeket hoz. A technológia formálja a társadalmat. Nagy áttörés valóban nem várható, de azért vannak bizakodásra okot adó jelek. Én személyesen sokat várok attól a jogi reformtól, amit most készítenek elő az Európai Unióban: az adatkezelési irányelvek megváltoztatásával korlátozni kívánják ezt a korlátlan megfigyelési bizniszt. Mi lesz az adatgyűjtésben érdekelt cégek reakciója? Meghátrálnak, vagy újabb trükkökre kell felkészülnünk?– Nyilvánvalóan nem adják fel, üzleti érdekük kötődik ehhez. Már most készen vannak a technológiák, melyek például az úgynevezet „sütik” kiváltására alkalmasak. Magyar kutatók egyébként már most komoly eredményeket tudnak felmutatni, FireGloves néven hatékony védekezési módszert fejlesztettek ki ezek ellen az új generációs megoldások ellen. Ami még sokkal izgalmasabb: azok a technológiák, melyeket az emberek többsége a science-fiction tárgykörébe sorol, pedig néhány év múlva már itt kopogtat az ajtónkon.Például?– A jövő az „internet of things” (tárgyak internete). Nem csak számítógépek, mobiltelefonok, hanem különféle háztartási eszközök, tárgyak, de akár az emberi testbe ültetett szenzorok és implantátumok is mind kapcsolódni fognak az internethez. Ezek még kutatás fázisában vannak, az EU éppen ezért olyan mozgalmat indított, hogy a tudósokkal közös etikai szempontokat fogadtassanak el. Az lenne a kívánatos, ha nemcsak az üzleti, hanem az etikai megfontolások is számításba kerülnének már a fejlesztések alatt: hogyan fér ez össze az emberi méltósággal, hogy lehet az egész folyamatot „emberbarátibbá” tenni.

Árucikk a magánéletünk

Drágább hotelszobákat kínált fel ajánlatában egy online jegyiroda azoknak, akik az Apple számítógépeit használva nyitották meg a cég honlapját. Az Orbitz úgy okoskodott, hogy aki van annyira igényes, hogy személyi számítógépében a magasabb minőséget választja, az a szállásoknál sem fog fukarkodni. A felhasználók természetesen felháborodtak, a versenytársak pedig kapva kaptak az instant haszonnal kecsegtető eseten, és egymásra licitálva jelentették be, hogy náluk a felhasználók ilyen jellegű diszkriminációja még említés szintjén sem létezik.

Agymenők - Mitől mások a zsenik?

Közismert a szólás, hogy a zsenit az rülttl csak egy hajszál választja el. Egy, a közelmúltban el­vég­zett amerikai vizsgálat bizonyítja, hogy van ebben valami. Nyolc csodagyereket vizsgáltak meg a tudósok, akik az eredményeik alapján akár autis­ták is lehetnének, akiknél csak a pozitívumok vannak jelen. A vizsgálat a reményked szülk számára is egyértelmŐvé tette, hogy zseninek valóban születni kell, pusztán gyakorlással hatévesen senkinek a gyermekébl nem lesz Beethoven.

Az ítélet nem számít

Két nappal az Alkotmánybíróság ítéletének nyilvánosságra kerülése előtt az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke közölte, hogy bármi legyen is a verdikt, a már eddig nyugdíjazott és a majd az év második felében sorra kerülő bírák nem kapják vissza pozícióikat – ha jogorvoslatra tartanak igényt, indítsanak munkaügyi pereket. Ez a gondos előrelátás a bizonyság arra, hogy Handó Tünde már korábban tudomást szerzett a taláros testület várható döntéséről, és gyorsan kinyilvánította: a maga részéről semmit nem óhajt tenni annak érdekében, hogy a várhatóan méltányos ítéletnek méltányos következményei is legyenek.

Injekció helyett banán

Sötétben világító macska, skorpiómérget termelő káposzta és környezetbarát malac; csak néhány azok közül az érdekes élőlények közül, melyek különleges tulajdonságaikat a géntechnológiának köszönhetik. A génsebészet lényege, melyen az egész iparág áll, hogy az élőlények minden sejtjében megtalálható információhordozót, a DNS-t, kiveszik az egyik sejt sejtmagjából, és bizonyos szakaszain végrehajtják a szükséges változtatásokat, majd klónozási módszerekkel kitenyésztik a kívánt tulajdonságot hordozó egyedeket. A 21. század a géntechnológia virágkora, melynek az eddigi legjelentősebb és legbizarrabb „vívmányai" közül szemezgettünk.

A nagy visszatérő

Szinte az egyetlen dolog, amiben Barack Obama elnök és republikánus kihívója, Mitt Romney egyetértenek, hogy az amerikai gazdaság rossz úton halad. A munkanélküliség 8 százalék felett ragadt, és a növekedés is valószínűleg alulról súrolja majd az előirányzott évi 2 százalékot - már az első hat hónapban. A The Economist legutóbbi címlapsztorija az Amerikai Egyesült Államok kilábalási esélyeit boncolgatta.

KÁVÉSZÜNET

Üzletté lett lázadás

Ma, amikor már több mint 7 milliárd ember lakja a globális faluvá zsugorodott Földet, amikor a média jóvoltából szinte mindenről azonnal tudhatunk, nem könnyű a maga nemében páratlan dolgot létrehozni, s ennek titkát évtizedekig megőrizni. A Rolling Stones mégis megtette, s a zenekar alapításának 50. évfordulóján megint sokan keresik lázasan ennek az egyediségnek az okát.

Behálóz a csodavilág

A víz alatti mesevilág jól ismert, kedves hőse, Vízipók-csodapók és barátai fogadják július elsejétől a Zalakarosi Fürdőre érkező családokat a strandon létesített új gyermek élménymedencénél.

Ötkarikára hangolva

A sors nem adott sok időt a londoniaknak ahhoz, hogy kellőképpen megünnepeljék a NOB döntését, miszerint ők rendezhetik a XXX. Olimpiai játékokat 2012-ben! Egy nappal a döntés kihirdetése után, 2005. július 7-én ugyanis a második világháború óta a legnagyobb katasztrófa érte a brit fővárost: 52 halálos áldozatot követelt az az öngyilkos merényletsorozat, melyben metrókat és buszokat robbantottak fel az elkövetők. Ezek után kell most Londonnak bebizonyítania, hogy biztonságosan meg tudja rendezni a világ kétségkívül legnagyobb sportrendezvényét!

Londonban bármi megtörténhet

Egyelőre nem akar a jövőjével foglalkozni, kizárólag az olimpiai felkészülésre koncentrál Nagy László, a magyar férfi kézilabda-válogatott klasszisa. A világ legjobb jobbátlövőjének feje fölött a Barcelona és az MKB Veszprém alkudozik, miközben ő az újszegedi sportcsarnokban edz a régi-új társakkal, akikhez több mint 3 év szünet múltán tért vissza - időközben már az is felmerült, hogy spanyol színekben lesz ott Londonban.

Veszélyes vizek?

Nem véletlenül vált a legtöbb vízparti hely nyaralóövezetté, hiszen a víz semmihez nem fogható felüdülést nyújt. A felelősségtudatunkat azonban nyaralás alatt sem hagyhatjuk otthon. Évente sajnos háromszázra tehető a vízbefúlások száma az országban.

Zöldek, frissek és egészségesek

A fűszereket már nagyon régóta ismerjük és használjuk. Nemcsak az ételeinkre gyakorolnak hatást, hanem sorsok formálásában is. Fontos szerepet játszottak a gazdasági életben, birodalmak felvirágoztatásában, sőt új földrészek felfedezésében is. Az ókorban századokon keresztül rendkívüli értéket képviseltek a fűszerek. A Bibliában találhatunk utalást arra, hogy Józsefet fűszerkereskedők vásárolták meg irigykedő testvéreitől, de az Énekek éneke is sok, fűszerekre tett utalást tartalmaz.

Amikor a pénz boldogít

Történt egyszer, hogy a Gábor Dénes Díjasok Klubjának felelősséggel gondolkodó tudós, akadémikus tagjai, élükön Dr. Darvas Ferenc professzorral szerettek volna felkarolni egy olyan ügyet, amely hazánk legégetőbb problémáival kapcsolatos. Sorra vették a lehetőségeket: az oktatás és a romakérdés problémáját összeköthetőnek látták.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!