hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Újraéledő antiszemitizmus Franciaországban
Amiről nem akarunk beszélni

2012. 07. 20.
Miközben Franciaország a háború alatti zsidó deportálás legszörnyŐbb eseményének hetvenedik évfordulójára emlékezik a héten, az országon új antiszemita hullám söpört végig az elmúlt hónapokban. A franciaországi zsidóság elleni gyŐlölethullám a toulouse-i mészáros fellépése után eszkalálódott, és mára már olyan méreteket öltött, hogy a Le Nouvel Observateur címŐ neves hetilap címlapon hozta a témát.

Ezen a héten emlékeznek meg Franciaországban a legújabb kori francia történelem egyik legsötétebb eseményéről, a Vel’d’Hiv’ razziáról, melynek során 1942. július 16-án a francia rendőrség 4500 alkalmazottja több mint 13 ezer párizsi zsidót tartóztatott le, akiket a Vel’d’Hiv’ nevű kerékpár-arénában gyűjtöttek össze Párizsban. Az emberek zömében a Drancy-i gyűjtőtáborba kerültek, majd onnan németországi koncentrációs táborokba.
Annak ellenére, hogy a razzia a világháború egyik legemlékezetesebb eseménye, a 70 éves évforduló alkalmából készített CSA-felmérés szerint  a 35 év alatti lakosság közel 60 százaléka nem hallott róla. Ugyanezen felmérés szerint viszont az összlakosság közel 90 százaléka véli fontosnak a holokauszttal kapcsolatos megemlékezéseket. Kérdés, hogy a jó szándék hosszú távon mire elég, amikor alapvető tényekkel nincs tisztában a felnövekvő nemzedék, ráadásul olyan környezetben, amikor soha nem látott méretekben szaporodnak az antiszemita támadások az országban.
Franciaország ugyanis évek óta „listavezető” a világon az antiszemita támadásokat illetően (már ahol külön statisztikákkal követik nyomon az antiszemita incidenseket). A szakértők szerint ez általában a Közel-Keleten erősödő feszültséggel hozható kapcsolatba: 2009-ben, a gázai invázió évében 815 incidens történt. A 10 éve tartó erőszakhullám a második intifádával kezdődött, azóta a legjobb években „csak” 300 antiszemita cselekményt regisztráltak, míg összesen mint-egy 900 rasszista konfliktust regisztrálnak éves szinten (ezek egyharmadát a muszlimok elleni erőszak teszi ki). Idén viszont a márciusi toulouse-i gyilkosságok óta májusig 268 ilyen eset történt, ebből 90 antiszemita incidens közvetlenül a Mohammed Merah lelövése utáni 10 napon belül.
Annak ellenére, hogy a „mainstream” sajtóban sok szó esett az antiszemitizmusról – általánosságban –, kevesen igyekeznek mélyebben megérteni a jelenséget. Ennél is kevesebben foglalkoznak annak anticionista jellegével, annak ellenére, hogy Merah esetében teljesen egyértelmű volt: a sorozatos gyilkosságokat a palesztin ügy védelme motiválta. Ebben hiánypótló a tekintélyes közép-jobboldali Le Nouvel Observateur terjedelmes írása, amely július első hetében jelent meg Antiszemitizmus, amiről nem akarunk beszélni címmel.
A sorozatos verbális és fizikai támadások jellemzően nagyvárosokban zajlanak (Párizs, Lyon, Marseille), az elkövetők egyértelműen a palesztin ügyre és/vagy az áldozat zsidó mivoltára hivatkoznak. Az áldozatokat, akikről valamilyen módon feltételezik, hogy zsidó származásúak – egy diszkrét Dávid csillag is megteszi –, általában csoportosan támadják meg. Nem ritka, hogy az áldozatok 11-12 éves kisfiúk vagy idős emberek. Az agresszorok általában muzulmán bandák, akik a zsidó iskolák vagy a zsinagógák közelében lesik az egyedül sétálókat. Két hete a vonaton támadtak egy 17 éves zsidó fiúra, aki ráadásul ugyanannak a toulouse-i iskolának a tanulója, ahol a márciusi gyilkosságok történtek. A fiú egy bátor utasnak köszönhetően tíz napon belül gyógyuló sebekkel megúszta a támadást. Marseille-ben nemrég egy 83 éves zsidó asszonyt erőszakolt meg saját otthonában egy 15 éves arab tinédzser. Az ok a zsidók iránti gyűlölet.
A tényfeltáró írás szerint a legveszélyeztetettebb csoportot a vallási előírásokat tiszteletben tartó zsidók alkotják, akik kipát hordanak, vagy a szombatra vonatkozó előírások miatt gyalog és mobiltelefon nélkül járnak a zsinagógába, mivel őket lehet a legjobban észrevenni. De sokszor elégséges egy „zsidósan” hangzó kereszt- vagy családi név ahhoz, hogy az iskolában alaposan megverjék a gyermeket. Emiatt a vélhetően 600 ezer főt számláló zsidó közösségből 30 ezer zsidó gyermek inkább a (méregdrága) zsidó iskolába jár. A megkérdezett zsidó ifjúsági vezetők szerint a fiatal francia zsidók közül egyre kevesebben tudják még elképzelni hosszú távon a jövőjüket Franciaországban. Az alternatívák között az Egyesült Államok vagy Izrael merül fel, még akkor is, ha az erőszak nem ölt katasztrofális méreteket a mindennapokban: „a saját zsidóságot még mindig boldogan meg lehet élni Franciaországban, csak tudni kell, hogy vannak problémás helyek, de ezek a helyek mindenki számára problémásak, nem csak a zsidóknak” – fejtegeti a cikk.
A Le Nouvel Observateurben megszólaltatott Iannis Roder, aki egy zömében bevándorlók lakta párizsi külvárosban történelemtanár, arról mesél, milyen nehéz a holokausztról vagy szeptember 11-éről tanítani ebben a környezetben. A gyerekek Hitlerben gyakran pozitív szereplőt látnak, vagy mindenféle zsidóellenes összeesküvés-elméletben hisznek. „Ezek a fiatalok a képek özönében élnek, de képtelenek elemezni a lényeget. Ha valakinek 500 szóból áll a szókincse, akkor az összeesküvés-elméleteket könnyen elfogadja. Amikor a nácizmusról beszélünk, mindig elhangzanak olyan megjegyzések, mint »Hitler nem fejezte be a munkát«, »Hitler az unokatestvérem«. Hagyom őket beszélni, majd elmagyarázom, hogy mi volt a nácizmus rasszista világértelmezésének lényege, hogy a feketéket az emberiség és az állatvilág határán állóknak vélték, hogy a zsidókat, valamint a mozgássérülteket ki akarták irtani. Akkor hirtelen az áldozatokkal kezdenek szimpatizálni, és előfordul, hogy sikerül lerombolni az előítéleteket.”
Roder, aki évek óta a holokauszt minőségibb taníttatását szorgalmazza, saját politikai családja, a baloldal vakságában látja a legnagyobb problémát: „Mivel a baloldal azt hirdeti, hogy az elnyomottak mellett áll, tagadják a probléma létezését. (…) Számukra ezek a fiatalok a társadalom áldozatai, ezért nem létezik, hogy pont ők legyenek antiszemiták. Nem fér bele, hogy egyszerre valaki áldozat és antiszemita legyen.” A tanár szerint a toulouse-i lövöldözések viszont ebben is fordulópontot jelenthetnek, hiszen amikor országosan kötelezővé tették az egyperces néma csendet az áldozatok emlékére, köztudottan sok helyen a gyerekek tiltakoztak (azzal az indokkal, hogy miért a zsidó gyerekek emlékére kell néma csendet tartani, miért nem a palesztin gyerekekért). Ilyenkor eszmélt rá sok tanár arra, hogy a gyerekek tulajdonképpen antiszemiták (és hogy valamit illene tenni ez ellen).
Isabelle Wekstein zsidó származású ügyvédnő és Mohamed Ulad marokkói filmrendező évek óta társadalmi munkában járja az állami iskolákat azzal a céllal, hogy lerombolják a gyerekek előítéleteit, és saját példájukkal mutassák be, hogy az arabok és a zsidók barátok is lehetnek. Isabelle jól ismeri a politikai anticionizmustól a leplezetlen antiszemitizmushoz vezető utat: „Ezek a fiatalok néhány éve még az izraeli–palesztin konfliktusra vezették vissza antiszemitizmusukat. Ma ez az antiszemitizmus egyre jobban hasonlít a harmincas évekéhez.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!