hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2015. 07. 24. (XIX/30) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Alkalmazkodás helyett törvényük, a saria felsőbbrendűségét hirdetik

Változóban van a multikulturalizmus ideológiájának megítélése Európában. A ha­gyományosan bevándorláspárti országokban is egyre többen emelik fel a hangjukat a „parallel társadalmak” létjogosultságával szemben. A bevándorlók bizonyos csoportjai – és ez különösen a muszlim bevándorlókra igaz – elutasítják az asszimilációt, a befogadó ország kultúráját és értékrendjét. Az alkalmazkodás helyett nyíltan hirdetik saját kultúrájuk, vallásuk és törvényeik (saria) felsőbbren­dű­­ségét az őslakosokkal szemben. Egyfajta „fordított integráció” zajlik, amelynek so­rán a bennszülöttek igyekeznek alkalmazkodni a bevándorlókhoz, és nem fordítva.

Megpuhítják-e Teheránt a Big Mac-ek?

Az Iránnal kötött atomegyezmény – amelyről múlt heti számunkban írtunk (Egy a jelszónk, a béke. Hetek, 2015. július 17.) – alaposan megmozgatta nemcsak a politikai, hanem a gazdasági érdekelteket is. Még meg sem száradt a tinta a dokumentumokon, a McDonald’s és az Apple hirdetésekben kezdett helyi üzleti partnereket keresni Iránban. De sorban állnak az olajipari cégek, tervező irodák, nemzetközi szállodaláncok, energetikai és hadiipari beszállítók is - a sort hosszan lehetne folytatni. Rövid távon olyan nagy érdekek fűződnek a nukleáris paktumhoz, hogy alig hallani azok hangját, akik Cassandraként figyelmeztetnek a súlyos, várható következményekre.

Terrorkörkép

A napokban ért véget a muszlimok szent hónapja, a Ramadán. Bár a hívők szerint ebben az időszakban a pokol kapui zárva vannak, a démonok pedig le vannak láncolva, az Iszlám Állam (IÁ) terroristái tettek arról, hogy a poklot rászabadítsák a világra.

Hova tűnt Avraham Mengistu?

Két izraeli állampolgár lehet hónapok óta a Hamasz fogságában, állítják izraeli források, amit alkualapnak használhat a terrorszervezet a 2014-es háborúban elfogott tagjainak fogolycseréjéhez. A helyzetet bonyolítja, hogy a két izraeli férfi önként lépett be Gázába. Egyikük a 28 éves, etióp származású Avraham Mengistu, a másik pedig egy meg nem nevezett beduin férfi. Az izraeli média csak a közelmúltban tudósított az eseményekről, mivel az üggyel kapcsolatban korábban teljes hírzárlatot rendelt el a kormány. Az izraeli Külügyminisztérium helyettes szóvivője lapunknak megerősítette, hogy a Hamasz anyagi követeléseket támaszt az információkért cserébe.

Európa megtelt - Migránsellenes tüntetések

Egyre több menekültellenes tüntetésen fejezi ki  elégedetlenségét Európa lakossága – sokszor szélsőjobboldali csoportokkal karöltve – a migránsok növekvő száma miatt. Eközben az EU azt számolgatja, hogyan ossza el a menekülteket a túlterhelt orszá-gokból, így például Olaszországból és Görögországból.

Hullámvasúton a Sanghaj expressz

A sanghaji tőzsde a híres Bund klasszikus épületsorával szemben, a Huangpu folyó túlpartján emel­kedik – modern, elegáns épület. A márványpadlót takarítónők sora fényesíti az üzleti sikert jelképező aranybika körül. A látogatóközpontból valószínűtlenül nagy teremre lehet rálátni, a monoton rendbe szervezett számítógépek előtt alkuszok serege mered a képernyőre.

Belföld

Vissza kell szerezni Budapest egykori rangját

„Nem olyan helyen nevelkedtem, ahol a vitás ügyekben a nagymama szoknyájához futottunk. Lázár János jó ketrecharcos, de talán én se vagyok utolsó. Tizenhét éves koromig szinte minden nap verekedtem, soha nem hagytam magam” – nyilatkozta Tarlós István annak kapcsán, hogy miért nem hívja fel Orbán Viktort, hogy intse rendre a vele a nyilvánosság előtt zajos szócsatát vívó Lázár Jánost. A főpolgármester szerint a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel zajló purparlé mögött a legalább 60 éves Budapest-vidék ellentét is meghúzódik. Finoman azt ajánlja Lázárnak, inkább hagyja abba, hogy időről időre kesztyűt dob elé.

Magyarázatok a NAV-elnök távozására

Vida Ildikó NAV-elnök furcsa lemondását két további hírrel együtt érdemes elemezni: a Simicska Lajos-féle Közgépet három évre kizárták a közbeszerzési pályázatokból, és a közelmúltban számos, Simicska Lajoshoz köthető állami vezetőt mentettek fel pozíciójából.   

Minden második diákot a szakképzésbe terelnének

Július elsejétől a szakképző iskolák átkerültek az NGM-hez, de úgy tűnik, ez az átadás hasonlóképp előkészítetlen, mint másfél éve az iskolák államosítása volt. Közben az általános iskola átalakításáról is zajlik a kormányzati ötletelés, egyeztetések nincsenek, és továbbra sem látni semmilyen egységes közoktatás­fejlesztési koncepciót. Annyi biztos, hogy minden lépés az érettségizők és diplomások számának csökkentése irányába visz.

Nem a gazdák kaszálnak

Az idén már június végén megkezdődött az aratás, és lassan be is fejeződik. A mennyiséggel nincsen gond, ám kevesebb a minőségi búza, a pékeknek többet kell fizetni majd a jó termésért, ami a kenyér árának emelkedését hozhatja – mondják a szakemberek.

Terroristaexport Európába

Valós fenyegetés, hogy az Iszlám Állam a migránshullámot kihasználva akar terroristákat becsempészni az Európai Unió területére – hangsúlyozták Magyarországra látogató magas rangú amerikai tisztviselők. Az FBI igazgatóhelyettese szerint az Iszlám Állam elleni harc azért nem egyszerű, mert folyamatosan fejlődik a terrorszervezet, és nem megszokott eszközöket használ.

Hit és értékek

Prédára vetett életek

Gyakorlatilag a teljes magyar mainstream média (a vs.hu és az atv.hu kivételével) elhallgatta a hó­nap amerikai vezető sztoriját, annak ellenére, hogy a hírről – némi kezdeti tétovázás után – az idehaza mérvadónak tekintett összes angol nyelvű világlap beszámolt. Ez a hallgatás csak aláhúzza: olyan súlyú ügyről van szó, amely nyomán – ha őszintén végiggondolja valaki a következményeket – többé nem lehet konzervatív mániának beállítani az abor­tusszal kapcsolatos kritikákat. Miről is van szó? Két nap alatt kétmillióan látták a YouTube-on ezt a megdöbbentő rejtett kamerás videót, amin a Planned Parenthood abortuszvédő szervezet igazgatója magzatok testrészeit árulja vacsora közben egy elegáns étteremben.

Szemtanú a pokolból

Dr. Nyiszli Miklós (1901-1956) erdélyi orvos egyike volt annak a maroknyi túlélőnek, aki – dr. Josef Mengele boncolóorvosaként és az auschwitz-birkenaui megsemmisítő tábor I. számú krematóriuma Sonderkommandójának tagjaként – nem csupán megjárta a pokol Dante képzeletét messze felülmúló bugyrait, hanem az ott tapasztaltakról később hitelesen beszámolt. 1946-ban saját költségén jelentette meg visszaemlékezését – Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban címmel –, amely később több kiadást is megért, és a világ számos nyelvére lefordították. Leírása megerősíti Nemes Jeles László filmjének történeti hitelességét is. (A Saul fia rendezőjével múlt heti számunkban olvashattak interjút.)

KÁVÉSZÜNET

Mire jó a lila víz?

A szerb–magyar határtól nem messze egy természeti csoda szemtanúi lehetnek a helyi lakosok vagy az odalátogató turisták. Pacséron tavaly nyitotta meg kapuit a tófürdő, amelynek erősen sós, fekete vize gyógyhatású. Ez már önmagában elégséges ahhoz, hogy az álmos kis falu körül elinduljon a hírverés, de a történet itt nem ér véget. A természet ugyanis az idei fürdőidényre még tartogatott meglepetést, mivel a tó vize lila színűre változott.

Sabbatical: a jövő trendje vagy illúzió?

A „sabbatical”-ról, azaz a hatéves munkavégzést követő pi­­he­nésre való felhívásról már a Szentírás könyveiben is olvas­hatunk. Eszerint a hetedik évben a termő­földet pihentetniük kel­lett Izrael fiai­nak, hogy a föld termőereje megújuljon. Nincs ez másként az emberrel sem.

Matyó reneszánsz

„Azért nem egy matyó hímzés” – szokták mondani kissé csúfondárosan a tökéletlen, hibákat hordozó dolgokra, ezzel mintegy felértékelve a 200 éves múltra visszatekintő matyó kultúrát, amelyet az UNESCO 2012-ben felvett az emberiség szellemi kulturális örökségének listájára. Ez év júniusában első alkalommal tartottak matyó világtalálkozót, egyhetes programsorozattal, augusztus 7. és 9. között pedig folklórfesztiválra kerül sor Matyóföld fővárosában, Mezőkövesden. De kik is azok a matyók?

Találkozás 71 év deportálás után a karcagi zsinagógában

Dr. Molnár Sándor nyugalmazott szülész főorvos Karcag köztiszteletben álló polgára. Nyugdíj mellett is végzi a hivatását, a város közéletében is szerepet vállal a helyi zsidó hitközség alelnökeként. Nemrégiben a karcagi zsinagógában rendezett megemlékezésen szívbe markoló történetet mesélt el saját családjáról: néhány hete találkozhatott újra unokatestvérével, akit 71 éve deportáltak, és a holokauszt áldozatai között tartották nyilván.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!