hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hova tűnt Avraham Mengistu?
Nyomtalanul

2015. 08. 02.
Két izraeli állampolgár lehet hónapok óta a Hamasz fogságában, állítják izraeli források, amit alkualapnak használhat a terrorszervezet a 2014-es háborúban elfogott tagjainak fogolycseréjéhez. A helyzetet bonyolítja, hogy a két izraeli férfi önként lépett be Gázába. Egyikük a 28 éves, etióp származású Avraham Mengistu, a másik pedig egy meg nem nevezett beduin férfi. Az izraeli média csak a közelmúltban tudósított az eseményekről, mivel az üggyel kapcsolatban korábban teljes hírzárlatot rendelt el a kormány. Az izraeli Külügyminisztérium helyettes szóvivője lapunknak megerősítette, hogy a Hamasz anyagi követeléseket támaszt az információkért cserébe.

Avraham Mengistu és egy meg nem nevezett izraeli arab férfi a tavalyi Erős Szikla hadművelet lezárását jelentő tűzszüneti megállapodás után pár nappal ment be a Gázai-övezetbe. A hivatalos palesztin álláspont szerint miután Mengistu illegálisan átlépte a határt, őrizetbe vették, majd kihallgatását követően szabadon engedték. Később azt állították, hogy Mengistu egy alagúton keresztül a Sínai-félszigetre szökött, hogy megkíséreljen Etiópiába jutni. Izrael azonban a Hamasz állításait „szándékos és szervezett hazugságnak” nevezte.
A Haaretz nevű izraeli lap értesülései szerint Izrael és a Hamasz között számos levélváltás történt, azonban Mengistu hollétéről nem sikerült információt szerezni. Az izraeli kormány nyomatékosította, hogy a Hamasz felelős a férfi épségéért és állapotáért, mivel lehetségesnek tartja, hogy meggyilkolták; a terrorszervezet viszont nem vállalja a felelősséget.
A Mengistu család a nyilvánosság előtt kérte a Hamaszt, hogy engedje szabadon fiukat, illetve az izraeli kormányt, hogy tegyen meg mindent a kiszabadítása érdekében. A Hamasz nem egyezne bele tárgyalásokba, amíg Izrael szabadon nem engedi a terrorcsoport számos bebörtönzött tagját. Magas rangú katonai és politikai tisztviselők véleménye szerint azonban ez elsősorban humanitárius ügy, aminek nem képezheti részét fogolycsere.
Mengistu esetében fennáll a labilis mentális állapot gyanúja, hiszen izraeli állampolgárok számára illegális a belépés Gázába. A gyanút erősíti az is, hogy Avraham pszichológiai problémákkal küzdött, miután bátyja három évvel ezelőtt halálra éheztette magát. Közeli ismerősök beszámolója szerint a két fivér közel állt egymáshoz. A család egyik szomszédjának elmondása szerint az Erős Szikla hadművelet során a riadók idején Avraham nem volt hajlandó bemenni az óvóhelyre, és arról beszélt, hogyan fog elmenni a Hamaszhoz, hogy „ellássa a bajukat”. „Egyik nap aztán csak eltűnt” – teszi hozzá a szomszéd. Beszámolók szerint közvetlenül a szökés éjszakáján, a határátlépés előtt Avraham egyedül italozott, és nem vitt magával semmi mást, csak egy táskát egy héber Bibliával, amelyet aztán az izraeli oldalon hagyott. A helyszínre siető katonák ez alapján állapították meg, hogy izraeli volt, miután először palesztin határsértőnek hitték. Találgatások szerint nem ez volt az első alkalom, hogy megpróbált bejutni Gázába.
A család elmondása szerint, miután jelentették Avraham eltűnését a hatóságoknak, a Shin Bet (titkosszolgálat) az ügyről való hallgatásra utasította őket. Benjamin Netanjahu túszügyekkel foglalkozó főtárgyalója, Lior Lotan ezredes utóbb bocsánatot kért a családtól a megbeszélésükön elhangzottakért és azért, hogy hallgatásra kényszerítette őket. Erre azt követően került sor, hogy az izraeli Channel 10 tévécsatorna közzétette a családdal folytatott beszélgetésének felvételét, melyen kijelenti: „Bárki, aki ezt az ügyet egy etióp közösség és Izrael állama közötti történetté akarja átírni, az Avrát még egy évig Gázában fogja tartani.”
A politikai ellenzék és a nemzetközi média rasszizmussal és az etióp–izraeli közösség diszkriminációjával vádolja a kormányt a Mengistu-eset kapcsán. A Meretz párt parlamenti képviselője, Ilan Gilon egyenesen Lotan elbocsátását követeli Netanjahutól. Mengistu másik bátyja, Yalo nyilatkozatában azt mondta, „Izrael reakciója teljesen más lett volna, ha egy fehér ember sétált volna be az övezetbe. Ez több mint rasszizmus, ezt én feketeellenességnek hívom.” A Jerusalem Post azonban felhívja a figyelmet arra, hogy a mostani eset nagyban különbözik a 2006-ban elrabolt Gilad Shalit esetétől, aki fegyveres alakulat tagjaként, szolgálat teljesítése során került fogságba. Elengedéséért cserébe 1027 palesztin foglyot engedett szabadon az izraeli kormány.
A másik eltűnt személy nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de az IDF COGAT alakulata megerősítette, hogy az arab férfi a beduin Hura városból származik, és mentális állapota ugyancsak kétségbe vonható. „Ha igazak a beszámolók, ez az a fiatal, akit a múltban kétszer hoztunk vissza Gázából, kétszer Jordániából és egyszer Ciszjordániából. Mentális betegségekben szenved, és állandóan elkóborol otthonról” – nyilatkozta a helyi hatóságok vezetője.
A két fiatal eltűnését követően az izraeli sajtó hírzárlat miatt nem tudósíthatott az ügyről, és külföldi forrásokat sem idézhettek. Avraham Mengistu neve elsősorban az etióp bevándorlók körében terjedt, illetve a Hamasz a férfi nevére halványan utaló rejtélyes fekete dobozokat helyezett el Gázában. A hírzárlatot végül július 9-én oldotta fel az askeloni bíróság a Haaretz több hónapon át tartó jogvitáját követően. A döntés időzítése sokak szerint összefügg az Erős Szikla hadművelet egyéves évfordulójával.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!