hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2015. 08. 07. (XIX/32) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Phenjan nem adja fel

Egy tapodtat sem hajlandó engedni nukleáris törekvéseiből Észak-Korea – tették egyértelművé a kommunista diktatúra vezetői az iráni atommegállapodást követően. Felvetődött ugyanis, hogy a Teheránnal kötött egyezség után „már csak” Phenjan nukleáris programját kellene rendezni. Az Egyesült Államok azonban ezzel már kísérletezett, ami csúfos kudarccal zárult. Észak-Korea esetére – amelyet Iránnal és Irakkal együtt ifjabb George Bush egykor a gonosz tengelyének nevezett – ezért sokan intő példaként tekintenek.

Menekült Ki kicsoda

A közeljövő legfontosabb nemzetbiztonsági kérdésére hívja fel a figyelmet a YouTube videotörténete, amelyet az orientalista.hu nevű oldal osztott meg a napokban. A felvételen Thaer Al-Nashef szír újságíró jelentkezik be a szerb–magyar zöldhatárról, ahol saját és menekülttársai hányattatott helyzetére és a magyar hatóságok kegyetlenségére panaszkodik. A kérdés csak az, hogy ki is az a Thaer Al-Nashef?

Két gyilkosság, kettős mérce

Súlyos rendőrségi mulasztások előzték meg a jeruzsálemi meleg­felvonuláson történt késelést. Az izraeli fővárosban egy három héttel korábban a börtönből szabadult férfi támadt rá a demonstráció résztvevőire. Hat embert késelt meg, egyikük, egy 16 éves lány később belehalt sérüléseibe. Szintén vizsgálat zajlik egy arab család elleni támadás felderítésére. A Duma városában élő családra éjszaka gyújtották rá a házat, és a támadásban egy csecsemő meghalt. Az izraeli vezetők elítélték mindkét gyilkosságot, hangsúlyozva, hogy nem tűrik el a „terrorizmus és gyűlölet-bűncselekmények” egyetlen formáját sem.

Orosz–török szakítás a láthatáron?

Miután tavaly decemberben a Déli Áramlat gázvezeték építése meghiúsult, Putyin orosz elnök a törökökkel egyezett meg egy alternatív útvonal kiépítésében. Úgy tűnt, hogy a Török Áramlat építése nem fog annyi akadályba ütközni, amennyit az EU támasztott a korábban tervezett projekttel szemben, a török kormányváltás azonban ismét hátráltatja a dél-európai gázvezeték megépülését.

Státuszriport - Úton a harmadik görög hitelprogram

A „krétai harcos” Janisz Varufakisz pénzügyminiszter távozása után mintha megszelídültek volna a görögök. A legutóbbi tárgyalássorozat is feltűnően békésen és optimista hangu­latban telt. Immár a harmadik mentőcsomag a téma és 86 milliárd euró az aktuális tét, amelynek feltételeiről mihamarább szeretnének megegyezni a felek.

Belföld

Menekülttáborrá vált a Keleti és környéke

Túlzás nélkül sokkolták az olvasókat azok a fotók, amelyek a Keleti pályaudvar környékén az elmúlt napokban készültek. A képeken migránsok százai fekszenek kartondobozokon és hálózsákban a metrólejáró mellett a Baross tér árkádjai alatt és az egykori Köztársaság, ma II. János Pál pápa téren. A rendőrség razziákkal próbálta bemutatni: ura a helyzetnek. A menekülteket segítő civilek azonban máshogy látták. Emberi tragédiák és megoldhatatlannak tűnő helyzet a Keletinél.

Kormányszóvivő: „Nem véletlenül építjük a kerítést”

Feszültség és kerítésépítés a magyar–szerb határon, újabb kormányzati plakátkampány, Lázár–Tarlós háború – interjú a kormányszóvivővel.

Mire jó a 9 százalékos áfa?

Egyre többen vásárolnak Romániában a határ magyar oldalán élők közül, sőt már távolabbról is átjárnak a határ menti településekre. A magyar bevásárlóturisták akár 50 százalékkal alacsonyabb árakkal is találkozhat-nak, mint itthon, hiszen júniustól életbe lépett Romániában az élelmiszerek áfacsökkentésére vonatkozó törvény, aminek köszönhetően minden élelmiszer után az eddigi 24 helyett csak 9 százalékos áfát kell fizetni.

Határzár és feszültség Csongrádban

Augusztus 3-án megkezdődött a déli határzár építése, a munkálatokkal a miniszterelnök tusványosi beszéde szerint e hó végéig el kell készülniük a kivitelezőknek. A kerítésépítés hírére minden korábbinál erősebb menekülthullám érte el a déli országrészt, ahol leginkább az foglalkoztatja a helybélieket, hogy meddig tart, illetve a határzár elkészülte után enyhül-e majd a térségre nehezedő migrációs nyomás.

Hit és értékek

Kafírok, gyaurok, ellenségek

A bevándorlók nagy része muszlim, akiknek ki kell harcolniuk a jogaikat – ezt a követelést fogalmazta meg egy július végi előadásában Ahmed Miklós Kovács, a Magyar Iszlám Közösség alelnöke. A vallási vezető a felekezet Facebook-oldalán publikálta azt a videót, amelyben programot hirdet a magyarországi muszlimok számára. „Meg kell védeni a jogainkat” – hangsúlyozza Ahmed Kovács, aki több példával is egyértelművé teszi, hogy a védelemre szoruló jog alatt az iszlám törvénykezést, a sariát érti. Milyen törvényeket követelnek maguknak Magyarországon is a muszlimok, mire számíthatunk akkor, ha nem vetjük alá magunkat a létszámában gyorsan erősödő iszlám közösség elvárásainak, például a mecsetépítési igényeknek?

KÁVÉSZÜNET

A „brit Schindler” nyomdokain

Lord Weidenfeldet hívők mentették a holokauszt elől, most viszonozza. A lord embermentő akciójáról a Vigyázó blog írt.

Szórakozás, pihenés, kikapcsolódás

Aquaréna, amely a maga nemében nemcsak Magyarországon, de Közép-Európában is egyedülálló! Ha szereted a vízi kalandokat, győződj meg róla személyesen! Várunk Mogyoródon, a Hungaroring mellett fekvő 11 és fél hektáros területen. Élményparkunkban 21 csúszda, összesen másfél kilométernyi csúszdapálya kanyarog föld fölött és föld alatt. A kilenc medence között élménymedence, jacuzzi, háromszintes ugrómedence, valamint a lassan hömpölygő Lusta folyó vár Rád.

Hogyan lehetsz Könyvkirály?

Negyvenmilliós projekt (KÖNYV-TÁR-TÉR, TÁMOP-könyvtár) keretében kínál különböző programokat, foglalkozásokat, versenyeket a szegedi Somogyi- könyvtár. Jelenleg több mint ezer gyermek vesz részt a programban, ahol kompetenciafejlesztést támogató tan­­órán kívüli szabadidős tevékenységek kerülnek előtérbe, amelyek elősegítik a gyermekek kulturális érzékenységét, kreativitását, sőt egészségtudatosságát is. A hatvan foglalkozás közül a legkedveltebb az egyre erősödő internetvilág ellenére is a „Hogyan lehetsz Könyvkirály” című program lett – erről kérdeztük Palánkainé Sebők Zsuzsannát.

Isten igazi harcos leánya: Elisabeth Elliot

Június 15-én, 88 évesen hunyt el Elisabeth Elliot, írónő, tanító, fordító és nem utolsósorban misszionárius, aki nem kis elszántságról, megbocsátásról, kitartásról tett tanúságot. Miután férjét - aki először vitte el az evangélium üzenetét az Ecuador esőerdejében élő törzsnek - a waodani indiánok kegyetlenül lemészárolták, ő nem adta fel a missziót, kislányával elment közéjük, hogy folytassa férje szolgálatát. Történetüket az ismert A dárda hegye  című film örökítette meg.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!