hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2015. 11. 06. (XIX/45) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Videooffenzíva

Újabb támadásba lendült az ISIS és az al-Kaida médiagépezete. A közelmúltban megosztott videoüzeneteikben zsidók kiirtásával fenyegetnek, Nyugaton végrehajtott magányos terrorakciókra szólítanak fel, miközben a közös ellenség legyőzése érdekében, úgy tűnik, az együttműködésre is készek.

Stratégia nélküli stratégia

Túl kevés és túl késő – így vélekednek némely szakértők Barack Obama legújabb döntéséről, miszerint legfeljebb ötven elit kommandóst küld Szíriába. Az amerikai elnök eddig mindig azt hangoztatta, hogy nem fog amerikai katonákat bevetni a Közel-Keleten. A különleges alakulat azonban nem fog részt venni harci műveletekben, csak tanácsokkal fogják segíteni a Bassár el-Aszad ellen harcoló lázadókat. Moszkva eközben továbbra is a szíriai válság megoldásán erőlködik – diplomáciai úton. Erőfeszítéseit az sem zavarta meg, hogy múlt hétvégén a Sínai-félsziget fölött lezuhant egy orosz utasszállító repülőgép.

Kína: egyről kettőre

Régóta várt döntésre szánta rá magát a világ legnépesebb országát irányító testület: a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága véget vetett a 36 éve tartó egykepolitikának, amely – mind sűrűbb kivételekkel ugyan – egy házaspárnak csak egyetlen gyermeket engedélyezett. A párthatározat nem szüntette meg ugyan teljesen a szabályozást, de kettőre emelte a minden família számára elérhető gyerekszámot.

Elégedetlen bevándorlók

Migrációellenes kommunikációs kampányba kezdtek a skandináv országok, hogy távol tartsák a tömegesen érkező bevándorlókat. Németországban eközben megrázó bűncselekmény történt: elrabolt és szexuálisan bántalmazott, majd megölt egy négyéves bosnyák kisfiút egy harminckét éves férfi. Az elmúlt időszakban megnőtt a migránsok körében elkövetett öngyilkosságok száma is.

Lemondott Victor Ponta román miniszterelnök

Victor Ponta román miniszterelnök szerdán bejelentette lemondását. Döntését azzal indokolta, hogy a társadalom haragja legitim, és nem kívánja a miniszterekre és a helyi hatóságokra hárítani a felelősséget a múlt pénteki bukaresti tűzvészért, amely 32 emberéletet követelt.

Meghalt a hiteltelenné vált Ahmed Csalabi iraki politikus

Életének hetvenegyedik évében Bagdadban meghalt Ahmed Csalabi iraki politikus, akinek hamis információira alapozva az Egyesült Államok megindította az iraki offenzívát. Noha a férfit az emigrációban lévő iraki ellenzék egyik vezető arcaként az amerikaiak szívesen látták volna az ország élén a megszállásig, zavaros pénzügyei hazájában és az arab világban hiteltelenítették, és az iraki háború során az is kiderült, hogy a tömegpusztító fegyve­rekkel kapcsolatos állításai hazugságok voltak. Ennek ellenére haláláig parlamenti képviselő maradt Irakban.

A többség diktatúrája következhet

A sajtószabadság iránt szelektíven aggódó amerikai kormányzat gratulált a „török népnek a parlamenti választásokon való részvételért”. A State Department sajtóirodájának vezetője, Elizabeth Trudeau nem volt hajlandó kommentálni azt, hogy a szavazás előtt két nappal Recep Tayyip Erdogan államfő egyszerűen letiltotta az ellenzéki médiát, a választási eredmények kihirdetése után pedig elkezdte a leszámolást politikai ellenfeleivel. Európában – különösen Berlinben – kifejezetten megkönnyebbülten fogadták Erdogan pártjának győzelmét. A reakciók jól jelzik, mennyire kiszolgáltatott a Nyugat a közel-keleti autokráciáknak, Törökországnak, Iránnak és Szaúd-Arábiának, miközben a térség egyetlen demokráciáját, Izraelt folyamatosan bírálja.

Belföld

„Szükség van a kritikus és objektív hírszolgáltatásra”

Este 9 címmel új híradóval jelentkezik e héttől az ATV. A csatorna és a készítők az Este 9 függetlenségét, a valóság bemutatása iránti elkötelezettségét hangsúlyozták a műsor elindításakor. A Hetek a műsorvezetőkkel, Bombera Krisztinával és Simon Andrással beszélgetett az új műsorról és arról, mit jelent számukra a függetlenség, és milyen elvárásokat támasztanak magukkal és az Este 9-cel szemben.

Megismételt pofon Washingtonból

Az elmúlt hónapokban úgy tűnhetett, hogy az Obama-adminisztráció megenyhült a magyar kormánnyal szemben. Collen Bell budapesti amerikai nagykövet azonban ott folytatta, ahol Andre Goodfriend ideiglenes ügyvivő tavaly abbahagyta. Megismételte a magyarországi demokrácia állapotával, az állami korrupcióval és sajtószabadsággal kapcsolatos lesújtó kritikákat. Sőt, a nagykövetként még magasabb szintre emelte azokat.

Migráció: az Akadémia tanácsai a kormánynak

Előreláthatóan sokáig nem fog enyhülni a keletről és délről jövő migrációs áradat. A Belügyminisztérium kérésére a Magyar Tudományos Akadémia elemzést készített a 2015-ös migrációs hullám eddigi tapasztalatairól. Az Akadémia úgy látja: valószínű, hogy idővel Magyarország sem fogja tudni elkerülni az Európába érkező bevándorlók egy részének befogadását, ezért szerintük érdemes lenne felkészülni erre a helyzetre.

Migráció: az Akadémia tanácsai a kormánynak

Előreláthatóan sokáig nem fog enyhülni a keletről és délről jövő migrációs áradat. A Belügyminisztérium kérésére a Magyar Tudományos Akadémia elemzést készített a 2015-ös migrációs hullám eddigi tapasztalatairól. Az Akadémia úgy látja: valószínű, hogy idővel Magyarország sem fogja tudni elkerülni az Európába érkező bevándorlók egy részének befogadását, ezért szerintük érdemes lenne felkészülni erre a helyzetre.

Hit és értékek

A három internetes gigász önálló médiaszereplővé vált

A diktátorok nem kedvelik a független és rendszerkritikus médiát. Erdogan a törökországi választások előtt két nappal lekapcsoltatta az ellenzéki híroldalakat. Oroszországban legkésőbb azóta, hogy 2006-ban Putyin egyik legkíméletlenebb bírálóját, Anna Politkovszkaját hat lövéssel kivégezték moszkvai lakása előtt, az újságírók szintén tisztában vannak azzal, nem csak rajtuk múlik, milyen hírek jutnak el az olvasókhoz. A cenzoroknak azonban a digitális világban egyre nehezebb dolguk van, és a jövőben még kevesebb tér marad számukra, miután 2015-ben a három internetes gigász, a Facebook, az Apple és a Google – részben egymással is versenyezve – önálló médiaszereplővé vált. A csöndes átrendeződésnek egyelőre mindenki örül: a hírszerkesztőségek új olvasókhoz juttatják el tartalmaikat, a reklámbevételekből is részesedve, míg az IT-óriások még teljesebb kiszolgálást nyújthatnak felhasználóiknak. A lehetőségek szinte korlátlanok: ha a YouTube televíziós csatorna lenne, már Magyarországon is több nézőt érne el naponta, mint az RTL és a TV2 együttvéve.

HÁTTÉR

Az egészségügyben is hódít a keleti nyitás

Magyarországon jöhet létre a hagyományos kínai gyógyászat térségbeli központja, amely lefedné a gyógyítás, a kutatás és a képzés teljes vertikumát a Baltikumtól a Balkánig – jelentette be nem-régiben egy konferencián Rétvári Bence, az EMMI parlamenti államtitkára. A „keleti nyitás” újabb lépése, a Semmelweis Egyetemen folyó tovább-képzésen alapuló, kínai beruházással megvalósuló centrum híre vegyes fogadtatásra talált a katasztrofális hazai egészségügyi viszonyok közepette.

Hogyan kezelik a vagyonukat a szupergazdagok?

A felső tízezer világa kívülállók számára alig-alig átlátható. Brooke Harrington szociológus mégis róluk szeretett volna írni, ezért úgy döntött, hogy új szakmát tanul: két év alatt és több ezer dollár befektetésével úgynevezett vagyontanácsadóvá képezte ki magát, és így bejutott a színfalak mögé.

Magánvagyon állami támogatással

Tony Blair volt miniszterelnök nemrég azzal borzolta a kedélyeket, hogy egy CNN-interjúban meglehetősen bűnbánóan nyilatkozott az iraki háborúról, holott tizenéve még nagy támogatója volt a katonai beavatkozásnak. Ezzel most újra reflektorfénybe került a volt politikus, akinek 2007-es leköszönése óta rekord­méretűre nőtt a magánvagyona – olykor nem csekély adófizetői támogatással.

Vörösiszap-birkózás

Öt évvel ezelőtt történt Magyarország legnagyobb ipari katasztrófája: 2010 október 4-én kiszakadt az Ajkai Timföldgyár gátja és közel egymillió köbméter lúgos vörösiszap öntötte el Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. Nyolc ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, az anyagi és természeti kár hatalmas. A nyomozati szakasz és a vádemelés után 2012-ben kezdődött a büntetőper, melyben 15 személy áll a bíróság előtt. Idén augusz-tusban úgy tűnt, hamarosan megszületik az elsőfokú ítélet, ám az ügyész váratlanul módosította és kiterjesztette a vádat szinte minden vádlottal szemben, ami miatt tovább húzódik az ügy. A kulcskérdés az, hogy mi volt a gátszakadás oka, volt-e előjele a tragédiának, és hogy a vádlottak felelősek-e a bekövetkezett eseményekért. Sándor Zsuzsa 40 évig dolgozott az igazság-szolgáltatásban ügyészként, tanácsvezető bíróként és bírósági szóvivőként. Végigkövette és elemezte a vörösiszap-pert, könyvet írt róla. Interjú.

A csiga és a politika

2016-tól már a szabadban gyűjtögetett terményeket sem lehet majd adómentesen eladni. Jövőre új szabály kötelezi a felvásárlókat, hogy az erdőn, mezőn gyűjtögető magánszemélyek által leadott szerzeményért fizetett ellenértékből forrásadót vonjanak. Megkérdeztük az érintetteket, mit szólnak mindehhez.

Versenyfutás Irán kegyeiért

Ahogy a nyáron elfogadott atommegállapodásnak köszönhetően lassan körvonalazódni látszik az Iránnal szembeni szankciók eltörlése, a perzsa állam mindent megtesz azért, hogy visszacsábítsa régi üzleti partnereit. Bár az ország külpolitikája, de még csak retorikája sem utal arra, hogy a szankciók bevezetését indokló politika változott volna, ez – úgy tűnik – nem zavarja az üzleti lehetőségekben reménykedő országokat és cégeket. Az egyik leginkább érintett régi-új partner Németország.

KÁVÉSZÜNET

Ahol nem elég a dínós fasírt

Négy gyermekkel és szállodaipari múlttal mi sem természetesebb, mint hogy egy édesanya minőségbiztosítási védjegyrendszert dolgozzon ki, hogy segítse a családosokat a szálláskeresésben, a szállásokat pedig a minél színvonalasabb szolgáltatások kialakításában. Gyetvainé Zováth Anikó, a KidsOasis alapítója mondta el lapunknak, mitől lesz gyermekbarát egy szálláshely.

Terjed a fényturizmus!

Idén decemberben is tervezhetünk romantikus sétákat, apró kirándulásokat karácsonyi hangulatban. Indulhat a fényturizmus, a Magyarországon is piacvezető francia cég leányvállalata, a Blachere (ejtsd: blaser) Illumination Hungary fénydekorációinak köszönhetően. A vállalat nemzetközi munkájának igazi értékmutatója a 2014-ben – nem először – díszített Champs-Élysées vagy az Eiffel-torony, melyet szintén több alkalommal öltöztettek fénybe.

Öt spórolási tipp Karácsony előtt

A Konzervatív Család blog öt tippje, ami segít, hogy a pénzünk karácsony előtt is a pénztárcánkban maradjon, és csak arra költsünk belőle, amire valóban akarunk.

Tragédiák utóélete

2006. október 15-én ölték meg Szögi Lajos 44 éves tiszavasvári földrajz-biológia szakos tanárt Olaszliszkán kislányai szemeláttára. A Katona József Színház Az Olaszliszkai című, nagy vihart kavaró darabja azonban elsősorban a tavaly tragikus körülmények között elhunyt író, Borbély Szilárd szüleinek meggyilkolásáról szól.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!