hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lemondott Victor Ponta román miniszterelnök
Népharag

2015. 11. 16.
Victor Ponta román miniszterelnök szerdán bejelentette lemondását. Döntését azzal indokolta, hogy a társadalom haragja legitim, és nem kívánja a miniszterekre és a helyi hatóságokra hárítani a felelősséget a múlt pénteki bukaresti tűzvészért, amely 32 emberéletet követelt.

A kormányfő elmondta: megteszi azt a gesztust, amit az emberek elvárnak tőle, és az egész kormánnyal együtt lemond. „Nem harcolok az emberekkel, ez nagy hiba lenne” – mondta, hozzátéve, hogy reméli, lemondása eleget tesz a tüntetők követeléseinek. – Az elmúlt napokban összes erőforrásunkkal segíteni akartuk az áldozatokat, és megköszönöm minden tűz­oltónak, orvosnak a segítségét – mondta Ponta. – A fő bűnös a kapzsiság és a felelőtlenség, és ha ezeket nem szüntetjük meg, akkor hasonló tragédiák még megtörténhetnek” – tette hozzá a bukaresti tűzvésszel kapcsolatban.
Kedden este 25 ezren tüntettek Bukarestben Cristian Popescu Piedone negyedik kerületi polgármester, Gabriel Oprea belügyminiszter, kormányfő-helyettes és Victor Ponta miniszterelnök lemondását követelve. A tüntetést nagyon gyorsan sikerült megszervezni, ami azt mutatja, hogy az országban van egy jól körülhatárolható, interneten kommunikáló és változásokat követelő, elsősorban fiatalokból álló tömeg, amely már a tavalyi elnökválasztáson is megmutatta az erejét – mondta lapunknak Kolumbán Gábor politológus. „A kedd éjszakai tüntetés ugyan még erőszakmentesen zajlott, de a miniszterelnök és a kormány jól érzékelte, hogy ha nem lép, komoly atrocitásokra is sor kerülhetett volna. Senki sem tudja borítékolni, hogy mi jön ezután, lecsillapodik-e a harag vagy sem – mérlegelt Kolumbán. – Talán igen, de ha az államelnök nem talál gyorsan egy megfelelő és hiteles miniszterelnököt, akkor a népharag tovább duzzadhat, melynek következtében senki sem tud józan maradni” – vélekedik a politológus.
A legnagyobb esély egy szakemberekből álló technokrata kormány felállítására van, amelyben a miniszterelnök nem közvetlenül a politikából jön, hiszen közel nyolc hónap múlva választásokra kerül sor az országban. „Jól látszik, hogy érzelmi alapon Románia még felrázható, és ez a nemzedék, amely Pontáék lemondását kieszközölte, kiválóan érti ezt” – mondja Kolumbán. Az úgynevezett áldozati nemzedék, a mai negyvenesek, akik még kaptak szocialista lózungot, de már a szabad világban kell, hogy éljenek és boldoguljanak, mára megunták az ellopott forradalmat, és készek egy újat kirobbantani. Közeledik a december, és Romániában az év vége mindig a forradalom hangulatában telik – ezt a kormány pontosan tudta, ezért gyorsan kellett dönteniük. A pénteki buka­resti tragédia áldozatainak nagy része ebből a generációból származik, nagyrészt tanult, sikeres emberek, akiknek a barátai nem elégszenek meg a bocsánatkéréssel, hanem a korrupt rendszert akarják lebontani, amely engedte egy ilyen klub működését. A retroklub ugyanis, amelyben a halálesetek történtek, annak ellenére kapott működési engedélyt, hogy biztonsági intézkedései hiányosak voltak, többek között nem volt biztosítva a vészkijárat. A tűzeset során az áldozatok nagy része emiatt rekedt bent, és füstmérgezésben halt meg. Lapzártánk idején még mindig 82 személy van válságos állapotban.
Nagy Árpád kolozsvári politológust arról kérdeztük, lecsillapítja-e a kormány lemondása az ellenzék haragját. Nagy nem a népharagnak tulajdonítja Ponta lemondását, hanem – bármennyire kegyeletsértőnek is tűnhet ez a bukaresti tragédia után – ez egy kedvező alkalom volt arra, hogy elegánsan távozzon a politikából. Látszólag úgy tűnik, mintha fejet hajtott volna a népakarat előtt, a viselkedése olyan, amit egy fejlett demokráciában elvárnak a polgárok. Az igazság viszont ezzel szemben az, hogy „Ponta már egy politikai hulla volt, és valójában az ellene folyó bűnvádi eljárás miatt mondott le” – véli a szakember. Rövid távon vélhetően kezeli a kialakult helyzetet a lemondás, de óriási tétje van az államelnök döntésének, hogy ebben az átmeneti időben kire bízza a kormányrudat” – állítja Nagy Árpád.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!