hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2017. 07.14. (XXI/28) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Ki veszélyezteti Hebront?

Izraeli, észak-amerikai ÉS AUSZTRÁL politikusok, valamint zsidó és evangéliumi keresztény vallási vezetők is élesen bírálták az UNESCO legutóbbi határozatát, amely teljesen palesztin fennhatóság alá helyezte a Hebronban található Pátriárkák sírját. A döntéssel újabb támogatást kapott a palesztin helyettesítési teológia, amely nem fogadja el a történelmi és bibliai tényeket Izraelnek a konkrét földrajzi térséghez (Jeruzsálemhez, Júdeához és Szamariához) fűződő kapcsolatáról, tagadja Istennek a zsidó pátriárkákkal kötött szövetségeit és Jézus Krisztus zsidó identitását, mindent, amiben a Biblia alapján a keresztények is mélyen hisznek. Ahogy a zsoltár szavaival egyetlen Bibliát tisztelő hívő sem feledkezhetik el Jeruzsálemről, úgy Hebron elrablása sem lehet közömbös a számunkra, különösen itt, Európában.

Revans Jeruzsálemben

Be kell mutatnunk az igazságot – ezért döntött úgy az izraeli miniszterelnök, hogy válaszul az UNESCO legújabb történelemtagadó rendeletére, engedélyezi az eddigi legnagyobb turistaközpont felépítését Jeruzsálemben. A Siratófal gyásza helyett a monumentális Kedem Központ Dávid városához, Izrael nagyhatalmi korszakához kötné a zsidó identitást.

A Fehér Ház ifjú titánja

A legnagyobb lapok címlapon foglalkoznak azzal a 36 éves fiatalemberrel, aki pár éve még csak egy botrányos cégvezér zöldfülű fia volt. Jared mára a világ legbefolyásosabb emberei közé küzdötte fel magát, Donald Trump legfőbb bizalmasaként megkerülhetetlen figura lett a washingtoni vezetésben.

Lampedusa-effektus

Az utóbbi időben egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a média és a politikusok által képviselt álláspont mekkora távolságra van az átlagemberek élményeitől és életérzésétől. Nem csökken a migránsok nyomása sem a francia-brit határon, sem Görögországban, az olaszok pedig azok, akik jelenleg a leginkább szenvednek a nem szűnő áradattól. Az egyre romló helyzetre újra ráirányította a figyelmet az olasz partvidék egyik kiemelt migráns-befogadó állomása, a Lampedusa-sziget UNESCO békedíjas polgármesterének, Giusi Nicolininek csúfos választási veresége.

Belföld

Isten hozta, miniszterelnök úr!

Július 18-án történelmi látogatásra érkezik Magyarországra Izrael miniszterelnöke. Benjamin Netanjahu személyében első ízben látogat Budapestre hivatalban lévő izraeli miniszterelnök; ráadásul Orbán Viktor magyar miniszterelnök a kétoldalú tárgyalás mellett összehozta a visegrádi négyek és Izrael kormányfőinek találkozóját is.

Mostanában olyan bizonytalan vagyok, vagy mégsem?

A huszonévesek generációját általában a gondtalanság, vidámság és határtalan szórakozás légkörével kapcsolják össze. Hiszen milyen problémája lehet egy ereje teljében lévő, tanult, szép jövő elé néző fiatalnak, akinek még nem nyomják a vállát a felnőttkorral járó felelősségek súlyos terhei? Egyre több akadémikus úgy véli, a mai húsz és harminc év közötti korosztály erőpróbái jóval meghaladják az elő­ző évszázadokban jellemző kihívásokat. A kétezres évek végén meg is született a „kapunyitási pánik” kifejezés, mely az egyetemi éveiket maguk mögött hagyó pálya­kezdő fiatalok sajátos krízisét jelöli.

HÁTTÉR

"Bizony íme hazugságra munkál az írástudók hazug tolla"

"Meg vagyok döbbenve azon is, hogy a római katolikus teológus homoszexualitással és a Bibliával kapcsolatos, nyilvánosság előtt elhangzott szavait nekem kell kritika alá vonnom, miközben saját egyháza mélyen hallgat." Ruff Tibor teológus válasza dr. Perintfalvi Rita témában tett kijelentéseire. (2017. 07.14.)

Fogadd el és hallgass!

Előző számunkban összegyűjtöttünk néhány olyan egészségügyi és életmódbeli mítoszt, amit a médiában gyakorta használnak a homoszexualitás és más alternatív nemi  és szexuális orientáció elfogadtatására. (Szivárványmítoszok. Hetek, 2017. július 7.) Ezúttal olyan eseteket válogattunk, amelyek az LGBTQ+ társadalomátalakító programnak a gazdasági életben és az oktatási intézményekben megjelenő hatásait jelzik.

Mert mi is végtére a kereszténység?

Luther Márton legnagyobb szerepe az volt, hogy a „lelkekbe véste” a kereszténység igazi üzenetét – állítja Thomas Kaufmann lutheránus történész. Szerinte a kereszténység megújulásán túl Európa politikai-társadalmi változásait is magával hozó reformációban központi szerepe volt Luther csodákba vetett hitének és bibliai látásmódjának. A reformátor antiszemita kirohanásairól és a nyugati iszlámkérdésről a korszak egyik legnagyobb szaktekintélyét a Göttingeni Egyetemen kérdezte a Hetek.

Magyar rekord

Minden idők legnagyobb magyarországi sporteseményeként kerül megrendezésre a 17. FINA Világbajnokság, melynek budapesti és balatonfüredi helyszíneire 350 ezer nézőt várnak a szervezők. A július 14. és 30. között sorra kerülő vizes vb költsége 2015-ben 8 milliárdról indult, míg ma több mint 160 milliárd forintnál tart – ebből csak a megnyitó ünnepség 3,4 milliárd forintba kerül. Valószínűleg mienk az eddigi legdrágább és legrövidebb idő alatt megvalósult vizes vb.

KÁVÉSZÜNET

A mese semmivel nem helyettesíthető

A mese a gyermekek lelki tápláléka: nemcsak szórakoztat, hanem tanít, nevel is, valamint az érzelmi intelligencia kialakulásában is meghatározó szerepe van. A jó mesehallgatóból lesz aztán a jó olvasó. Dr. Kádár Annamária pszichológus, a közkedvelt Mesepszichológia című könyv szerzője – aki egyben a Babes-Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi kirendeltségének vezetője – a mese jelentőségéről, gyógyító erejéről és pszichológiájáról mesélt.

Wellness hétvége az agynak

A mai urbanizált, mesterségesen felépített civilizáció az emberek többségét teljesen elszakította a ter­mészettől, annak valóságától és jótékony hatásaitól. Nem tudjuk már, milyen a természetben egy fa alatt elmerengni, nem érezzük már orrunkban a virágok, a fák illatát, nem cseng már fülünkben a madarak hangicsálása sem. Pedig ha nem csak a természet­fil­mekből ismernénk ezt a világot, akkor egészségesebbek lennénk, több nyugalom, kevesebb stressz, nagyobb önkontroll, figyelem és jobb kognitív teljesítmény lehetne az osztályrészünk.

Gyógyítsd önmagad!

Az úgynevezett természetterápia előnyei:

Montenegrói vakáció

Égig érő hegyek, őserdő, érintetlen tájak, a világ második legmélyebb kanyonja, türkizkék tenger, ahol delfinek hancúroznak – nem, nem Amerikában vagyunk, hanem az Adria titkos ékkövének, legszebb partszakaszának tartott Montenegróban. A magyar turisták közül kevesen választják úti célul, s bár kezdik felfedezni, keveset hallunk a kis országról. Ha mégis, akkor többnyire a Balkán felé általában megnyilvánuló előítélettel említik. Pedig Európában, sőt talán a világon is egyedülálló természeti kincsei vannak. Útközben a látvány feledteti a hosszú, több határon is át­ívelő utat. Ráadásul az emberek nagyon kedvesek, segí­tőkészek, és az árak is barátságosak.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!