hetilap

Hetek hetilap vásárlás

Külföld

Ferenc pápa elmondta a véleményét a katolikus szabadkőművesekről

November 15-én a Vatikán váratlanul nyilatkozatot tett közzé, amelyben megerősítette, hogy a katolikusoknak továbbra is tilos a szabadkőműves páholyokba belépni. Az elmúlt években ugyanis Ferenc pápa kifejezetten kerülte azt, hogy bármilyen befolyásos csoporttal konfliktust vállaljon fel, bármilyen távol eső nézetet is képviselnek a tradicionális katolikus tanításhoz képest.

Túszalku: újra bebizonyosodott, hogy nem lehet megbízni a terroristákban

Beadta a derekát az izraeli kormány, mégiscsak hajlandó ideiglenes fegyvernyugvásra, segélyszállítmányok Gázába engedésére, és elítélt terroristák tömegeinek szabadon eresztésére a másfél hónapja fogságban sínylődő túszai töredékének visszaszerzéséért. 

Belföld

Rekordinfláció után: így alakult a magyarországi szegénység

Az infláció, főként az energia- és élelmiszerárak elszabadulását tavaly mindenki megérezte, de elsősorban a gyermekeket, illetve az alacsonyabb jövedelmű családokat érintette negatívan – nem csak nálunk. Az anyagi körülmények romlása ellenére növekedett viszont az élettel való elégedettség.

Hit és értékek

Nagy testvérre vár a világ?

A Szentírás számos helyen jelzi előre, hogy a történelem csúcspontja, azaz Jézus Krisztus földi országlása előtt el kell jönnie a bűn emberének. A bibliai jelek alapján ez a kor már nincs is olyan messze. Miközben az emberiség többsége mit sem sejt, Isten támpontokat ad nekünk, hogy tudjuk, mikor számíthatunk e sötét napokra. Kétrészes cikksorozatunkban négy-négy jelenséget mutatunk be, amelyekkel a jövőben számolnunk kell.

HÁTTÉR

Anorexia: óriási károkat okoz a közösségi média

Az influenszerek jelentős része foglalkozik életmódbeli tanácsadással; céljuk, hogy közönségüket egészségesebb szokások felé tereljék. Azonban egyre több véleményvezér bukkan fel, akik – részben saját elhatározásra, részben a követőiknek való megfelelés nyomására – túlzásba esnek, és végletekig éheztetik magukat. Ez utóbbiakat nevezik thinfluencernek, a thin (sovány), illetve az influencer (befolyásoló) szavakból alkotott kifejezéssel.

Fellélegezhet a világ a Biden-Hszi Csin-ping találkozó után?

Hszi Csin-ping amerikai látogatása egyértelműen megmutatta, hogy mély törésvonal húzódik Kínával kapcsolatosan a kormányzat és az üzleti elit hozzáállása között. Ez annak a jele is lehet, hogy a világ legbefolyásosabb vállalatainak vezetői úgy látják, Kína egy évtizeden belül átveheti a világ vezető gazdasági nagyhatalmi pozícióját.

Nyugati nagyvárosokban már sokan inkább elrejtik a Dávid-csillagos nyakláncukat

Londonban és Párizsban élőktől is hallani, hogy október 7. óta egyre több zsidó barátjuk levette a Dávid-csillagos nyakláncát, vagy csak titokban viseli. Az európai vezetők sokszor mégis hasonlóan reagálnak az új antiszemitizmusra, mint annak idején a második világháborút megelőző évek eseményeire. 

Brutális szeméthelyzet: visszafordíthatatlan károkat okoz néhány globális vállalat

Amikor a környezet­védelemre vagy a fenntarthatóságra gondolunk, legtöbbször az újrahasznosítási folyamatot látjuk magunk előtt. Azonban mostanra világossá vált, hogy ez hosszú távon nem „fenntartható” szemlélet, ehelyett leginkább arra lenne szükség, hogy magát a hulladék keletkezését fogjuk vissza.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!