Virginia állam is letérhet az abortuszpárti ösvényről?
Újonnan megválasztott igazságügyminiszterük visszavonná a terhességmegszakítással kapcsolatos jogi szakvélemény támogatását
Virginia állam is letérhet az abortuszpárti ösvényről?

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 01. 25.
Virginia állam igazságügyi minisztere jogi indítványt nyújtott be pénteken, amellyel visszavonja annak az abortuszpárti jogi szakvéleménynek a támogatását, amelyet a művi terhességmegszakítást támogató államok nyújtottak be korábban az amerikai legfelsőbb bíróságon - jelentette a National Review című amerikai lap.

A jobboldali-konzervatív kéthetilap online portáljának tudósítása szerint Jason Miyares virginiai republikánus igazságügyi miniszter a 2021. novemberi választáson győzte le demokrata párti elődjét, Mark Herringet, és a szintén újonnan megválasztott Glenn Youngkin kormányzóval és Winsome Sears kormányzó-helyettessel együtt szombaton iktatták be hivatalába.

Virginia állam még Mark Herring miniszteri hivatali idején csatlakozott közel kéttucat baloldali vezetésű amerikai tagállamhoz, amely jogi szakvéleményt, úgynevezett amicus curiae-levelet küldött a szövetségi alkotmánybírósághoz, s a levélben szorgalmazta a Mississippi állambeli, abortuszt korlátozó törvény alkotmányossági vizsgálatát.

A déli Mississippi a 15 hétnél idősebb magzatok élethez való jogát védi.

A jogi szakvélemény, amelyet a hagyományosan liberális demokrata Kalifornia állam vezetésével nyújtottak be, amellett érvel, hogy a mississippi törvény alkotmányellenes, és arra kéri a szövetségi alkotmánybíróságot, hogy ne törölje el azokat a precedens értékű alkotmánybírósági döntéseket, amelyek létrehozták (Roe kontra Wade), illetve később fenntartották (Planned Parenthood kontra Casey) az alkotmányos jogot az abortuszhoz.

Jason Miyares most ennek az abortuszpárti jogi szakvéleménynek a támogatását kívánja megszüntetni Virginia állam részéről.

A National Review idézi a miniszter indítványát, amely szerint "Virginia állam többé már nem osztja a korábban benyújtott amicus curiae-levél érveit, és mostantól azt az álláspontot képviseli, hogy az amerikai alkotmány hallgat a művi terhességmegszakítás kérdéséről, ennélfogva az amerikai tagállamok lakosainak a joga dönteni az abortusz jogi helyzetéről és szabályozásáról".

Miyares indítványa ezt követően arra kéri a szövetségi alkotmánybíróságot, hogy hagyja helyben a Mississippi államban érvényes abortusztörvényt, és törölje el a korábbi jogi precedenseket az abortusszal kapcsolatban.

Ez lényegében azt jelenti, hogy Virginia az Egyesült Államokban érvényben lévő abortusztörvény (az úgynevezett Roe kontra Wade) eltörlését szorgalmazza.

"A Bíróságnak helyre kell állítania a bírói semlegességet az abortusszal kapcsolatos vitában azzal, hogy lehetővé teszi, az amerikai tagállamok lakosai maguk döntsenek ebben a kérdésben"

- fogalmaz az indítvány.

Mindeközben pénteken több ezren vettek részt a dermesztő hidegben az amerikai fővárosban, Washingtonban a "Menet az Életért" (March For Life) elnevezésű, évente megrendezett abortuszellenes tüntetésen, amelyet 1974 januárja óta minden évben megrendeznek. Az abortuszellenes mozgalom a következő napokban az Egyesült Államok nyugati partvidékén is több helyen tervez ilyen menetet.

Az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság 1973-ban hozta meg történelmi döntését a "Roe kontra Wade" peres eljárásban, amely lényegében alkotmányos jogot biztosít az abortuszhoz az Egyesült Államokban.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!