Új stratégia: az amerikai fejlesztési ügynökség az LMBT-jogokat erősítené külföldön
Új stratégia: az amerikai fejlesztési ügynökség az LMBT-jogokat erősítené külföldön

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2023. 08. 03.
Az USA Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) új stratégiát dolgozott ki, amelyben az LMBTQ mellett az abortuszt és a szexuális felvilágosító oktatást is támogatnák.

A szervezetnek eddig nem volt LMBTQ-stratégiája, most azonban „helyszíni partnereik” segítségével mozdítanák elő az LMBTQI+ befogadását és „emberi jogait”.

A USAID szerint azért volt szükség erre a stratégiára, mert

„a helyi vezetésű, LMBTQI+-t befogadó fejlődés erősíti a megélhetést, a gazdaságokat és a demokráciákat”.

A szervezet éves szinten dollármilliárdokat költ el külföldi országokban arra, hogy a céljainak megfelelő csoportokat támogassa.

A USAID az LMBTQ elleni diszkrimináció megszüntetése mellett a szexualitással összefüggő egészségügyi ellátást és a „reproduktív jogokat” (amely alatt többnyire az abortusz értik) is támogatná.

A dokumentumban található illusztrációk is azt sugallják, hogy az Egyesült Államok nem állna meg az országhatárainál, hanem külföldön is megvalósítaná a céljait.

Az egyik rajzon például egy fejkendős, tolószékben ülő nő látható egy irodában, aki mellett olyan transzparensek vannak, hogy „az LMBTQI+ jogok emberi jogok” és „ismerjék el jogilag a nemeket most”, de a falon a transzneműek zászlaja és egy szivárványos LMBTQ-feliratos kép is van.

A nővel szemben egy afrikai férfi ül tradicionális fejfedőben, a laptopján szintén LMBTQ-matricákkal. (Jelenleg elég életszerűtlen, hogy a képen látható, feltételezhetően muszlim férfi és nő az LMBTQ-ért harcoljon.)

Egy másik illusztráción a USAID az LMBT-jogokat összekapcsolta a demokráciával, hiszen egy valószínűsíthetően női ruhába öltözött férfialak mond beszédet arról, hogy „az erős demokráciák befogadók”.

A dokumentum hangsúlyozza annak a fontosságát, hogy a USAID helyi aktivistákkal és szervezetekkel együttműködve fejtse ki a hatását és hozza el a „kívánt” változást.

Példaként említik, hogy egy afrikai LMBT-csoport több részes sorozatot forgatott, amelyben azt mutatták be, hogyan élnek Szubszaharai Afrikában az LMBT-csoporthoz tartozók. A USAID szerint a hasonló kezdeményezésekkel „sokféle közönséget” el lehet érni és csökkenteni lehet „a stigmát és diszkriminációt”.

(Daily Wire / USAID / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!