Több helyszínen is kiállnak Izrael mellett Budapesten
Zsidó szervezetek és magyar keresztények is demonstrálnak
Több helyszínen is kiállnak Izrael mellett Budapesten

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2023. 10. 10.
Több európai nagyvárosban is tartottak szolidaritási gyűléseket az Izraelt ért példátlan terrortámadásokat követően, Budapesten több helyszínen is lesz megemlékezés és tüntetés. 

Az izraeli háborús eseményekről szóló hírfolyamunkat ide kattintva érhetik el. 

Három helyszínen is tartanak megemlékezést és szolidaritási tüntetést Izrael mellett Budapesten, miután a zsidó államot kegyetlen és bestiális támadáshullám érte a hétvégén. 

A Hetek és a Hit Rádió szervezésében kedden este, 18:30-tól a Duna-parti cipőknél várja a megemlékezőket és tiltakozókat, akik szeretnének felszólalni a Hamasz terrorja ellen és kiállni az izraeli áldozatok, nép mellett. 

A Duna másik partján az EMIH szervezésében a Lánchíd budai hídfőjénél, a Jeruzsálem parkban lesz közös ima és kiállás Izraelért, az eseményhez számos zsidó szervezet csatlakozott, köztük a Mazsihisz is. 

Míg szerdán este 18 órától a Mazsihisz szervezésében a Dohány utcai zsinagógában pedig szolidaritási istentisztelet lesz, Veled vagyunk, Izrael! címmel. 

(Hetek)

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!