Tanulmány: van, hogy az elektromos autók jóval szennyezőbbek, mint a benzinesek
Tanulmány: van, hogy az elektromos autók jóval szennyezőbbek, mint a benzinesek

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2021. 11. 11.
A globális felmelegedés elleni harc egyik fegyverének számító elektromos gépkocsik egyes térségekben szennyezőbbek benzinmotoros társaiknál - mutatta ki a Radiant Energy Group tanulmánya.

Európában, ahol a leggyorsabban nőnek a e-gépkocsi eladások, például Lengyelországban és Koszóban

több szén-dioxidot generálnak, mivel az elektromos energia többségét szénfűtésű erőművekből nyerik.

A szénmegtakarítás attól függ, mivel fűtik az erőműveket, illetve attól is, hogy a nap mely időszakában töltik ezeket a gépkocsikat.

A legjobb a helyzet Svájcban, ahol atom- és vízierőművek biztosítják az elektromos áramot, itt 100 százalék a szénmegtakarítás, utána következik Norvégia 98, Franciaország 96, Svédország 95 és Ausztria 93 százalék szénmegtakarítással a benzinmotoros gépkocsikhoz képest.

Az utolsó helyen áll Ciprus négy százalékkal, előtte van Szerbia 15 és Hollandia 37 százalékkal. Az elektromos gépkocsik legnagyobb európai gyártója, Németország 55 százalékos megtakarítást ért el a REG tanulmánya szerint.

Németországban és Spanyolországban azonban, ahol a nap-és a szélenergia-termelésbe hatalmas összegeket fektettek, a megújuló energiaforrások tárolásának hiánya azt jelenti, hogy a közlekedésből fakadó szénmegtakarítás erősen függ attól, a nap mely időszakában töltik fel ezen gépkocsikat.

Ha délután, amikor a napsugárzás és a szél erőteljes, 16-18 százalékkal több szenet lehet megtakarítani, mint éjszaka, amikor az elektromos hálózatokat gáz- vagy szénerőmű által működnek.

A Glasgowban zajló ENSZ-klímakonferenciához időzített elemzés készítői arra figyelmeztetnek, hogy az autóipar képessége a kibocsátás-csökkentésre arról függ, hogy jobb módokat találjanak az elektromos hálózatok szénmentesítésére, a megújuló energia tárolására, amely kihívással még számos európai országnak szembe kell néznie.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!