Szijjártó kőkeményen beszólt azoknak a nagyköveteknek, akik beleszólnának a választásba
„Én nem finoman megfenyegettem őket, hanem elég keményen elmondtam, hogy mi várható”
Szijjártó kőkeményen beszólt azoknak a nagyköveteknek, akik beleszólnának a választásba

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 02. 18.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint külföldről durván be akarnak avatkozni a magyarországi választásba – nem véletlen, hogy épp a kampányhajrában ítélte el hazánkat az EU-bíróság. Kikérte magának, hogy finoman fenyegette meg a nagyköveteket: keményen mondta el nekik, hogy mi várható. 

Szijjártó Péter a Megafon Központ rendezvényén tartott beszédet csütörtökön, ahol elmondta: arra a számít, hogy nagyon durván be fognak avatkozni külföldről a magyar választási folyamatba. „Annak kampányába, és annak reménybeli kimenetelébe” – tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter. Szerinte ennek lehetünk tanúi akkor, amikor – először – élőben közvetítik az Európai Bíróság ítélethirdetését. 

„És egy magyar nyelvet nagyon-nagyon távolról ismerő, ezért aztán jól hallhatóan nem beszélő ember a világ legszánalmasabb módján próbál felolvasni valamit magyarul, amit nyilván néhány magyar EP-képviselő meg think-thank, meg nem tudom én micsoda fonetikusan elmondott neki, leírta, elpróbálták. Ez nyilván véletlenül történik így 46 nappal a magyar választás előtt” – fogalmazott Szijjártó. 

"Magyarok vagyunk, és nem hülyék"

Ezt követően arról beszélt, látta, hogy a közösségi médiában elterjedt, hogy finoman megfenyegette a nagyköveteket.

„Én nem finoman megfenyegettem őket, hanem elég keményen elmondtam, hogy mi várható. Tehát kikérem magamnak, hogy bárkit, bárkivel finoman beszéltem volna ebben a kérdésben”

– szögezte le a tárcavezető, majd így folytatta:

„Én világosan elmondtam, hogy vannak szabályok, amiket be kell tartani, meg van egy szuverén ország, ahol ők egy másik ország képviselői. És én biztos leváltanám a nagykövetemet, ha megtudnám, nem csinálnak ilyet, mert 2014 óta elég világos rezsimek vannak érvényben, ha megtudnám, hogy az adott nagykövetem az adott országban a belpolitikai kérdésekben véleményt nyilvánít, meg összeáll a többiekkel, hogy elmondja, hogy szerinte az úgy miért nem jó, meg szerinte hogy kéne hogy ott legyen abban az országban”. 

A választás megfigyelésével kapcsolatban elmondta: megvannak a megfelelő választási metódusok. Szijjártó a saját kezével írta alá a meghívólevelet az EBESZ-nek, hogy jöjjenek megfigyelni Magyarországra a választást.

„Ugye, ez a világ összes megfigyelője plusz tíz. Tehát ennyit szeretnének idehozni Magyarországra, mert ennyi kell, hogy megfigyeljék a választást. De jöjjenek, figyeljék meg, de az, akinek ez a dolga” – mondta, majd hozzátette:

„De egy nagykövetnek meg egy nagykövetségi alkalmazottnak itt Budapesten az nem dolga, hogy platformokat alakítson, aztán járkáljon a szavazókörökbe, meg elmondja a véleményét arról, hogy szerinte itt mi hogy jó, meg mi nem jó, mert az a dolga, hogy képviselje az országát, építse a kétoldalú kapcsolatokat a kölcsönös tiszteletből, kölcsönös érdekek alapján.

De világosan megmondtam, nem kell itt találgatni, hogy osztályvezető helyettesi szintig fog bejutni a magyar államigazgatásba az a nagykövet, aki beavatkozik a magyar választási folyamatba, és aki nem tartja tiszteletben az ide vonatkozó nemzeti meg nemzetközi jogszabályokat. 

Szijjártó a Facebookra feltöltött videó végén úgy fogalmazott: „magyarok vagyunk, és nem hülyék. És az, hogy valaki ilyen bokszzsáknak nézze Magyarországot, hogy fölkel aztán elkezdi reggel püfölni, mert éppen nincs jobb dolga, és mond mindenfajta dolgokat, ennek vége, ennek vége. Itt van egy ezeréves államisággal rendelkező keresztény nemzet, aztán megvédi magát". 

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!