Márki-Zay Péter szerint keresztény ember nem szavazhat a Fideszre
Márki-Zay Péter szerint keresztény ember nem szavazhat a Fideszre

Fotó: Facebook / Márki-Zay Péter

2022. 03. 28.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje azt igéri: kormányra kerülésük esetén a szeretet hatalmával váltanák fel a hatalom szeretetét és megsemmisítik a Fidesz gyermekvédelmi törvényét. Optimista, hisz abban, hogy április 3-án győzni fog. 

Márki-Zay Péter szerint keresztény ember nem szavazhat a Fideszre és Orbán Viktor miniszterelnökre, aki az ország ezeréves történelmének legkorruptabb kormányát vezeti. Vasárnap, az ellenzéki összefogás siófoki regionális kampányzáró rendezvényén az MTI összefoglalója szerint úgy fogalmazott, a kormányfő a kereszténység legfontosabb intelmét, a

"Ne ölj!"

parancsát is megszegte, mivel 45 ezer koronavírusban elhunyt ember haláláért felelős. Ennek alátámasztására elmondta, a kormány a járvány idején nem a tesztelést, hanem a parkolást tette ingyenessé, emellett alkalmatlan vakcinákat szerzett be, mivel "még ekkor is azt nézte, miből tud lopni".

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje hangsúlyozta, kormányra kerülésük esetén a szeretet hatalmával váltanák fel a hatalom szeretetét, így minden ember büszkén vállalhatja majd saját identitását. 

Márki-Zay Péter ígéretet tett arra is, hogy minden bűnt elszámoltatnak kormánypárti és ellenzéki oldalon egyaránt.

Választási csalásról beszél 

Azt mondta, a választási csalás szempontjából "Rákosiék amatőrök voltak Orbánékhoz képest", a jelenlegi hatalom ugyanis a kékcédulás választási csalásnál is szervezettebben szegi meg a törvényeket.

Márki-Zay Péter köszönetet mondott az ellenzék aktivistáinak és szavazatszámlálóinak, akik szerinte már most is győztesnek érezhetik magukat, mivel a "történelem jó oldalán állnak".

Kiemelte, kormányra kerülésük esetén megsemmisítenék a Fidesz gyermekvédelmi törvényét és helyette egy olyan jogszabályt hoznának létre, amely a "fideszes pedofilok ellen" is védeni fogja a gyermekeket.

Márki-Zay Péter elmondta, látja a választási kutatásokat és optimista, hisz abban, hogy április 3-án győz az igazság, "mindenféle gonosz ellenére".

Két férfi esküvőjén készül beszédet tartani

A magát konzervatív kereszténynek valló Márki-Zay Péter egyébként épp egy frissen megjelent videóban ígérte meg a homoszexualitását nyíltan vállaló Osváth Zsolt youtubernek, hogy győzelme esetén beszédet fog tartani a közelgő esküvőjén. 

„Nagyon szívesen! Én a múltkor, amikor születésnapod volt, akkor is rögzítettem neked egy kedves köszöntést”

– fogalmazott az ellenzék miniszterelnök-jelöltje az Index szemléje szerint. 

A felvetésre Osváth Zsolt aztán pontosított, Márki-Zay esetleges veresége esetén is meghívja a politikust az eseményre. „Ha minden jól megy, idén lesz az esküvőnk, és ha te leszel a miniszterelnök, meghívunk. Akkor is, ha nem, de ha nyersz, mindenképpen beszédet mondasz. Itt a legfontosabb ok, hogy miniszterelnöknek kell lenned” – viccelődött a videós.

(Hetek / MTI / Index)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!