Portugália keresztény edzője: Katarban vendégek vagyunk, nem tehetünk semmi olyat, amivel megsértjük a kultúrájukat
A német válogatott tagjai más véleményen vannak
Portugália keresztény edzője: Katarban vendégek vagyunk, nem tehetünk semmi olyat, amivel megsértjük a kultúrájukat

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2022. 11. 24.
Interjút adott egy katolikus hírordalnak Fernando Santos, a portugál válogatott szövetségi kapitánya. A beszélgetésben szóba került az is, hogyan illendő viselkednie a vendég csapatoknak a katari világbajnokság során. 

A The Pillarnak adott interjújában a Cristiano Ronaldo-t is edző portugál tréner elmondta, hogy nagyon fontos tiszteletben tartania a többiek szokásait, miközben nem szabad félretenni emiatt a hitünket. Mint fogalmazott, a világversenyek során is elmegy vasárnap a templomban, nem csinál titkot a játékosai előtt abból, hogy elkötelezett hívő - de nem is erőlteti rájuk a hitét. 

A Katarban rendezett világbajnoksággal kapcsolatban viszont elmondta, hogy a FIFA-tól sosem kapott olyan utasítást, hogy mennyire mutathatja ki a vallásosságát és mennyire nem. Viszont leszögezte, nem fog Istent dicsőítve végigsétálni az utcán, mert tiszteli a helyieket és nem akarja semmivel megsérteni a kultúrájukat. Ugyanígy reméli, hogyha ők jönnek hozzájuk, szintén tiszteletben fogják tartani az ő kultúrájukat. 

 

A német válogatott tiltakozik az LMBTQ-karszalagok miatt

Ahogyan a Hetek is megírta, a FIFA büntetést helyezett kilátásba abban az esetben, hogyha a résztvevő válogatottak játékosai nem a szövetség által engedélyezett karszalagokat viselik a mérkőzések során. Ez a döntés rengeteg nemzeti csapatot felháborított, mert egyben azt jelentette, hogy a katari rendezés miatt nem viselhetik a szivárványos "One Love" feliratú karszalagot a gyepen. 

A német válogatott éppen ezért a Japán elleni mérkőzés előtt a szájukat befogva demonstráltak a csapatfotózás során, ezzel üzenve a FIFA-nak. Manuel Neuer a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a FIFA döntését zsarolásnak tartja. "Arra jutottunk, hogy elvehetik a karszalagunkat, de bármennyire is szeretné a FIFA, sosem fog minket elhallgattatni. Kiállunk az értékeink és az emberi jogok mellett" - fogalmazott a német válogatott kapusa. A mérkőzésen óriási meglepetésre Japán legyőzte Németországot 2-1-re

A felháborodott labdarúgó szövetségek azt fontolgatják, hogy adott esetben készek kilépni a FIFA-ból a karszalag-fiaskó miatt.

(Vasárnap.hu/Athletic/Hetek) 

25 éve együtt - A Hetek jubileumi előfizetői akciójában a fődíj egy Toyota Aygo X személyautó. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!