Orbán tusványosi beszéde miatt lemondták egy magyar turistacsoport szállását Németországban
Orbán tusványosi beszéde miatt lemondták egy magyar turistacsoport szállását Németországban

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 07. 28.
Egy magyar sziklamászó csoport augusztus közepén utazott volna Németországba túrázni, azonban a booking.comon lefoglalt szállásukkal kapcsolatban a tulaj már előre jelezte, hogy nem látja őket szívesen.

Egy férfi arról számolt be a 444-nek, hogy a lakását kiadó német szállásadójuk azt írta neki Orbán tusványosi beszédét követően, hogy

Kedves Uram vagy Hölgyem, a magyar
miniszterelnök legutóbbi kijelentései után
nem kívánok magyarországi vendégeket fogadni. Éppen ezért kérem, hogy törölje a foglalását”.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a magyar miniszterelnök tusványosi beszédében “fajok keveredéséről” beszélt, és bár azóta több alkalommal elmagyarázta, hogy mire gondolt, sokakat felháborított a megfogalmazása.

Ez egyébként nem az első alkalom, hogy magyarokat hazai belpolitikai események miatt diszkriminálnak külföldön.

Szintén egy Orbán-beszéd után, idén májusban egy horvát étterem táblájára kiírták, hogy magyarokat nem szolgálnak ki tiltakozásképpen, miután a magyar miniszterelnök azt mondta, hogy “Magyarországnak is lenne tengere, ha nem vették volna el tőle”.

Az étterem táblájára később az is kikerült, hogy mégis szívesen látják a magyar vendégeket, ha magukkal hozzák Hernádi Zsoltot. A botrány miatt azonban a vendéglátóipari egység később visszakozott, és azt állították, hogy csak viccnek szánták a kiírást.

(444 / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!