Németország leszögezte: nem fizet további jóvátételt Lengyelországnak
Németország leszögezte: nem fizet további jóvátételt Lengyelországnak

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 09. 02.
A német szövetségi kormány lezártnak tekinti a náci Németország által a második világháborúban okozott veszteségek jóvátételével összefüggő ügyeket - közölte csütörtökön a német külügyminisztérium szóvivője Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnök-helyettes jóvátételi követelésekről szóló varsói bejelentésével kapcsolatban.

A német szövetségi kormány változatlan álláspontja szerint a második világháborús jóvátétellel összefüggő kérdéseket mind sikerült lezárni. Lengyelország is

"már régen, 1953-ban lemondott minden további jóvátételről, és ezt a döntést többször megerősítette"

- írta a külügyminisztériumi szóvivője hírügynökségeknek megküldött állásfoglalásában.

Kiemelte, hogy a jóvátétel ügyének lezárása az egyik alapkő, amelyre "a mai európai rend épül".

Ugyanakkor Németország továbbra is vállalja a második világháborúért viselt "erkölcsi és politikai felelősségét".

Kifejtette: Berlin álláspontja szerint a német újraegyesítés külpolitikai vonatkozásait, így a jóvátételi kérdéseket is rendezi a két Németország és a négy megszálló hatalom (az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország és a Szovjetunió) 1990-ben kötött megállapodása - az úgynevezett kettő plusz négy szerződés -, amely hivatalosan lezárta a második világháborút Európában.

A szerződést az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet akkori tagjai, köztük Lengyelország is elfogadta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ) létrehozó Párizsi Charta aláírásával.

Lengyelország kártérítést akar

Jaroslaw Kaczynski - a kormányzó jobboldali Jog és Igazságosság Pártjának (PiS) vezetője - a náci Németország Lengyelország ellen indított támadásának 83. évfordulója alkalmából bejelentette, hogy egy parlamenti elemzés alapján hazája

több mint 500 ezer milliárd forintnak megfelelő értékben szenvedett veszteségeket a támadás és a náci megszállás következtében, és a kormány ezért kártérítést kér majd Németországtól.

Az évforduló alkalmából Berlinben is megemlékezést tartottak, a világháborús bombatalálatok miatt 1951-ben lebontott Kroll Operaház, vagyis annak az egykori belvárosi épületnek a területén, amelyben Adolf Hitler náci diktátor 83 éve bejelentette a Lengyelország elleni támadás elindítását.

A két ország közötti együttműködés fejlesztését szolgáló Német Lengyel Intézet (DPI) által szervezett megemlékezésen Claudia Roth kulturális államminiszter kiemelte: mindent meg kell tenni azért, hogy rögzüljön a közös emlékezetben mindaz, ami a náci diktatúra idején Lengyelországban történt.

A kormány ezért támogatja a Második világháború és a német megszállás Európában (ZWBE) elnevezésű dokumentációs központ létrehozását. Ez az intézmény "az emlékezés és a Lengyelországgal találkozás fóruma" lesz - mondta a Zöldek politikusa, aláhúzva: "teret kell biztosítani a közös emlékezésnek, a kétoldalú eszmecseréknek, a találkozásoknak, és a közös európai történelmünk, jelenünk és jövőnk megismerésének".

Oroszország Ukrajna elleni háborúja is megmutatja, mekkora gond Németországban a kelet-európai szomszédos országokkal kapcsolatos ismeretek, és ezáltal az irántuk való érzékenység hiánya - mondta Roth.

(Hetek / MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!