Merkely: hússzoros lehet a valódi betegszám
Nagyjából százezer fertőzött lehet
Merkely: hússzoros lehet a valódi betegszám

Fotó: Shutterstock/Puzzlepix

2020. 09. 07.
A SOTE rektora szerint nagyjából húszszor több lehet a valódi betegszám, mint az igazolt fertőzöttek száma. Merkely Béla úgy fogalmazott a Heti Napló Sváby Andrással műsorában, hogy egyetlen intézkedéssel lehetetlen legyőzni ezt a vírust, de ő például kötelezővé tenné a maszk használatát.

Minél többen használják, annál nagyobb az esélye, hogy visszaszorítjuk a reprodukciós rátát. A múlt héten ez a szám a kettőt is meghaladta, ami azt jelenti, hogy legalább ennyi embernek adta tovább a vírust egy fertőzött.

A szakértő hangsúlyozta, hogy az első hullám alatt nem volt cirkuláló a vírus, a behurcolást követően azonban a fertőzés cirkulációja legalább tízszerese a tavaszi helyzetnek. Nagyjából húszszorosa az igazolt fertőzéseknek a valódi szám. Ezek alapján körülbelül százezer beteg lehet Magyarországon.

A koronavírus önmagában a határok bezárásával nem állítható meg

Merkely már korábban becsukta volna a kaput, a magyarok azonban ezt láthatóan nem akarták. Horvátországtól tartottak, ez a félelem pedig be is igazolódott.

Ami lényegében változott tavasz óta, hogy most zömében a 20-30 évesek kapják meg a vírust, ők persze egy idő után lezárhatják a kört, hogy ne adják tovább a betegséget, de azért ez nem ilyen egyszerű. Idő kell ahhoz, hogy a fiataloktól eljusson az idősekhez a fertőzés.

Összeségében lehet több haláleset mint az első hullám alatt, de korai még ezt megmondani. Merkely úgy kalkulál, hogy 3-4 hét alatt berobbanhatnak a számok a külföldi példák alapján, de lassíthatjuk ezt a folyamatot, ha figyelünk az idősekre.

A legalacsonyabb júliusban volt a fertőzöttek száma a rektor szerint, mivel ekkor nem nagyon volt senki ismeretségi körében sem fertőzött, most viszont egyre több közelebbi ismerősről derül ki a pozitív eredmény. Kézzel foghatóbb a járványhelyzet.

Merkely Béla a maszkra, a kézmosásra és az udvarias távolságtartásra figyelmeztetett.

Végül kitért arra is, hogy nem elég csak a tünettel rendelkezőket tesztelni, ráadásul kiemelte, hogy a megfertőződés utáni napokban, a tünetek előtt adhatjuk tovább leginkább a COVID-19-et. Szerinte elsődleges feladat, hogy stabilan tartsuk az iskolákat, és védjük a szociális, illetve az egészségügyi intézményeket.

(Hetek/atv.hu)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!