Lemondott Amerika budapesti nagykövete, David B. Cornstein
"Magyarországot és a magyar népet mindörökre a szívembe zártam"
Lemondott Amerika budapesti nagykövete, David B. Cornstein

David B. Cornstein(Fotó: Dósa Gyôzô)

2020. 09. 15.
David B. Cornstein nagykövet, akinek nagy szerepe volt abban, hogy Budapest és Washington barátsága elmélyült, illetve egy történelmi Orbán-Trump csúcsot is tető alá hozott Washingtonban, kedd este, Amerika budapesti nagykövetségének Facebook-oldalán bejelentette, hogy lemond.

Cornstein saját bevallása szerint rendkívül megszerette Magyarországot, amit "legjobban őrzött titokként" is emlegetett, s bár ismerősei féltették, hogy zsidó üzletemberként egy „antiszemita országban” kell szolgálnia, kijelentette: nagyobb biztonságban érzi magát Budapesten, mint New-Yorkban. 

Magyar médiaorgánumoknak adott interjúi közül az utolsót a Heteknek adta, amit itt tudnak elolvasni.

"Nagyszerű emberek élnek itt. Kedves, szívélyes, barátságos és boldog emberek. Vendégszerető emberek. Az ország olyan természeti szépségekkel van megáldva, amibe én magam soha nem tudok beleunni. A vidéki táj és vidéki városok is nagyszerűek. Emellett én sem fogytam le itt Magyarországon, mert nagyon jók az ételek, és kiválóak a borok."

A 82 éves diplomata 2018 nyarán érkezett Budapestre.

Ian Lindsey brit nagykövet szintén a napokban jelentette be, hogy rendkívül fájó szívvel, de távozik.

"Nem azt mondom, hogy Isten hozzád, hanem viszontlátásra. És nemcsak azért mert rengeteg barátom van itt, hanem azért is, mert velünk jön a kedves miskolci kutyusunk, Juno, akit majd vissza kell hoznunk ide, hogy magyar földet szimatolhasson"

– mondja a magyarországi brit nagykövetség Facebook-oldalán közzétett videójában, gyönyörű magyarsággal a diplomata.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!