"Lélekben és szellemben veletek vagyunk!" - Németh Sándor is reagált az izraeli eseményekre
A Hit Gyülekezete vezető lelkésze bátor lépésnek nevezte a zsidó állam melletti magyar kiállást
"Lélekben és szellemben veletek vagyunk!" - Németh Sándor is reagált az izraeli eseményekre

Forrás: Facebook/Németh Sándor

2021. 05. 12.
Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze is reagált a napok óta zajló palesztin-izraeli konfliktusra, melynek során a Templomhegyen zavargások, több városban pedig lincselés, kődobálás, gyújtogatásos pogromok törtek ki. A gázai Hamasz és Iszlám Dzsihád terrorszervezetek több mint 1300 rakétát lőttek ki a zsidó államra két nap alatt.

Az aktuális eseményekről folyamatosan frissülő tudósításunkat itt érheti el.

A lelkész a Hit rádiónak adott interjújában a konfliktus okairól, felelőseiről is szólt, illetve elmondta véleményét a Trump-nyilatkozatról és Szijjártó Péter külügyminiszter Izrael melletti kiállásáról is.

Ez a konfliktus más mint az eddigiek

Németh Sándor véleménye szerint, bár a gázai konfliktusok és a palesztin zavargások rendszeresen előfordulnak Izraelben, ez a mostani mégis másnak tűnik, mint korábban.

A terrorszervezeteken látszik, hogy nagyon-nagyon fel lettek fegyverezve, és ez önmagában jelzésértékű és elgondolkoztató dolog - fogalmazott a lelkész.

Szerinte nagyon sok tanulsága van a konfliktusnak.

"Az, hogy erre most került sor, annak több világpolitikai oka van: többek között az, hogy Irán újra nagyon aktívan támogatja ezeket a terrorszervezeteket. "

"Az amerikai külpolitikát nagy felelősség terheli"

Németh Sándor teljesen egyetértett Donald Trump volt amerikai elnök nyilatkozatával, mely szerint a mostani helyzetért a Biden-adminisztráció a felelős. (A teljes nyilatkozatot itt olvashatja el.)

"Ugyanezt mondtam az ismerőseimnek, barátaimnak is. Ez a külpolitika azt üzente, hogy barátom Izrael, de az ellenségével is barátkozni akarok... Izrael ellenségeit bátorítja ez a politika és látjuk, hogy viszonylag rövid idő alatt vérszemet is kaptak."

A lelkész rámutatott, hogy négy évig viszonylag csendben voltak a terrorszervezetek Trump ideje alatt, mert politikája elkötelezett volt Izrael mellett, és emellett igyekezett arab országokkal békét kötni. Emellett közbenjáró politikai szolgálatot végzett annak érdekében, hogy Izrael kapcsolatai helyreálljanak a közel-keleti országokkal.

Az elmúlt hetekben azonban látszik, hogy annak ellenére, hogy az amerikai külpolitika szavakban támogatta és üdvözölte az Ábrahám egyezményeket, tetteivel – véleménye szerint – teljes mértékben szembe megy azokkal, és emiatt folytatódik a közel-keleti káosz.

"Azt gondolom, hogy a háttérben nagyon befolyásos erők mozognak, hogy Izraelben is polgárháborús állapotokat hozzanak létre."

Eddig nem tapasztalt zavargások rázzák Izraelt, amik a koalíciós terveket is keresztülhúzták

A mostani konfliktus újdonságának látja azt is, hogy az izraeli arab lakosság körében ekkora lázadás tört ki. Főleg Lodban, de más térségekben is, ami nagyon aggasztó.

Németh szerint a mostani konfliktus a két éve zajló kormányalakítási válságot arab pártokkal való összefogással megoldani kívánó izraeli vezetők terveit is keresztülhúzta.

"Kiderült, hogy a háttérben a társadalomban az arab lakosság körében már teljesen más folyamatok zajlanak, mint amit az arab politikusok az elmúlt időszakban hangoztattak."

A lelkész kiemelte, hogy az izraeli arabok nyilvánvalóan élvezik Izrael államának áldásait és sokkal jobb módban élnek, mint akár a Gázában élő emberek vagy a palesztin fennhatóság alatt élő emberek. 1948 óta a zsidó államnak a polgárai és általában békében éltek. Ezt a békés kapcsolatot, úgy tűnik, hogy sokan nagyon is meg akarják zavarni és Izrael arab lakosságát a zsidó állam ellen fordítani.

"Az erőből értenek"

Németh Sándor az interjúban azt is kiemelte, hogy számára is megdöbbentő, hogy az amerikai külpolitikának milyen nagy befolyása van a közel-keleti állapotokra.

A Trump-időszak alatt, amikor például átvitték az amerikaiak a nagykövetséget Kelet-Jeruzsálembe, nem volt ekkora ellenállás. De ugyanezt lehet elmondani a békekötésekről, illetve a diplomáciai kapcsolatok felvételéről is.

Az arab emberek nagyon érzékenyek az erőre.

"Ha azt látják, hogy az ellenség meggyengül, akkor az agresszivitás bizonyos arab szervezeteknél jelentős mértékben megnő. Ha viszont látják, hogy Izrael erőfölényben van és a nagyhatalmak részéről egyértelmű támogatást kap, akkor agresszivitásuk csökken."

Nyilván a kulisszák mögött továbbra is tervezgetnek, dolgozgatnak, mert a területnek a felfegyverzésére nem az elmúlt napokban vagy hetekben került sor, nem is a Biden-adminisztráció ideje alatt zajlott főleg - tette hozzá a lelkész.

A terrorszervezetek Izraelhez való hozzáállása nem változott: meg akarják semmisíteni

Az a kérdés is felmerül, hogy most még ugye nem ismerik el ezt a palesztin enklávét államnak, de mi van akkor, ha ez megtörténik. El lehet képzelni, hogy ez Izrael és a zsidó lakosság számára micsoda veszélyt fog jelenteni, emelte ki.

"Nem változott az iszlám terrorszervezetek viszonyulása Izraelhez: továbbra is Izrael államát akarják megsemmisíteni és a lakosság jelentős részét sajnálatos módon fizikailag is meg akarják semmisíteni."

"Keresztényként Izrael mellett állok, de az arab áldozatokkal is együttérzek"

A vezető lelkész hangsúlyozta, keresztényként természetesen teljes mértékben Izrael mellett áll, ez azonban nem jelenti azt, hogy érzéketlen lenne a másik oldal áldozataival kapcsolatban.

Nagyon is együtt érzek az ártatlan arab és palesztin áldozatokkal is. Nagyon sajnálom, hogy erre a konfliktusra a sor került, de ezért meggyőződésem szerint nem Izrael felelős, hanem a palesztin terrorszervezetek. Az ő lelkükön szárad az ártatlan palesztin gyerekek és a civil lakosságnak a vére. 

Az Izraelt egyoldalúan hibáztató, palesztin áldozatokon lamentáló főáramú média egyértelműen antiszemita és anticionista propagandát képvisel, de ez nem újkeletű.

Minden konfliktus esetén, attól függetlenül, hogy ki a felelős, mindig Izraelre hárítják a felelősséget, és a zsidó államot teszik meg bűnbaknak. 

Ima Jeruzsálem békéjéért és a terrorista propaganda ellen

Németh Sándor arra bátorította a keresztény hallgatókat, ne csak passzív megfigyelői legyenek az eseményeknek, imádkozzanak Jeruzsálem békességért, Izraelért és természetesen az arab emberekért is, hogy ne dőljenek be a terrorista propagandának, hanem lássák be, hogy nincs alternatívája a békés együttélésnek.

"Sokszor jártam Izraelben és az a meggyőződésem, hogy Izrael zsidó lakosságának a döntő többsége békében akar élni az arabokkal és a palesztinokkal egyaránt, sőt a szomszédos országokkal is."

Szijjártó Izrael melletti kiállása bátor lépés

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter Izrael melletti kiállására úgy reagált: régi mondás, hogy bajban ismertetik meg a barát.

A vezető lelkész elárulta, nagyon kíváncsi volt arra, hogy a magyar kormány és a külügy egy ilyen kaotikus helyzetben, amikor látható, hogy a világsajtót anticionista szólamok járják be, lesz-e olyan bátor, hogy a palesztin terrorszervezetek támadását egyértelműen elítéli.

"Ha jól tudom, az első európai ország voltunk, akik egyértelmű, egyenes módon ítélték el a terrorszervezetek Izrael lakossága elleni támadását. Bátor lépés.

Csak a tiszteletemet erősítették az Izrael-politikájuk iránt."

Üzenet az izraelieknek: lélekben, szellemben veletek vagyunk!

Az interjú végén a műsorvezető Király Tamás elárulta, számos Izraelben élő hallgatójuk is követi az adást, és megkérdezte a lelkészt, mit is üzenne nekik.

Németh Sándor kijelentette, azt szeretné, ha tudnák, hogy lélekben, szellemben velük vannak.

"Én magam is folyamatosan feleségemmel együtt követjük az eseményeket és folyamatosan imádkozunk Jeruzsálemért, ott élő barátainkért, ismerőseinkért. Nincsenek egyedül."

Hozzátette, hiszi, hogy Izraelnek a sok barátja van, még akkor is, hogyha esetleg a politikai elitben sok az olyan személy, aki most éppenséggel nem szolidarít Izraellel. Leszögezte azonban, hogy meg van róla győződve, hogy keresztények százmilliói éreznek együtt Izraellel.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!