Kitiltottak egy 80 éves nőt egy amerikai uszodából, mert kiküldött egy magát nőnek tartó férfit az öltözőből
Kitiltottak egy 80 éves nőt egy amerikai uszodából, mert kiküldött egy magát nőnek tartó férfit az öltözőből

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 09. 05.
A nagymama a Washington állambeli helyi uszodában azt követelte, hogy egy transznemű dolgozó elhagyja a női öltözőt, mert a biológiai férfi azt felügyelte, hogy a kislányok le tudják venni az úszódresszüket a mosdó használatához.

“Láttam, ahogy egy női fürdőruhát viselő férfi nézi, hogy négy-öt kislány leveszi az úszódresszét, hogy a mosdót használni tudja. Megkérdeztem tőle, hogy van-e férfi nemi szerve, mire azt válaszolta, hogy semmi közöm hozzá. Megmondtam a férfinek, hogy ‘menjen ki most azonnal’”

- számolt be a történtekről Julie Jaman.

A magát nőnek tartó biológiai férfi a napközis táborban részt vevő kislányokért volt felelős, beleértve a mosdónál való segédkezést is. Az uszoda vezetősége azzal védekezett, hogy a férfi nem foglalkozott a lányokkal, csak kísérte őket az öltözőhöz.

Jaman akkor szembesült vele, hogy egy férfi van a női öltözőben, amikor zuhanyzás közben meghallotta a hangját. A 80 éves nő azonban hiába szólt az uszoda egyik dolgozójának a történtekről, azt a választ kapta, hogy ő a “diszkriminatív”, “örökre kitiltják az uszodából”, és hívni fogják miatta a rendőrséget.

Feljelentést végül nem tettek a helyi lakos ellen, de Jaman bejelentést tett a rendőrségen, és a jelentésből az derül ki, hogy a nő “ordibált” a női öltözőben egy dolgozóval és “nem volt hajlandó elhagyni” a helyszínt, mert kifogásolta, hogy egy “idegen férfi van a mosdóban és segít és kislánynak levenni az úszódresszét”.

Az uszoda egyik vezetője szerint viszont Jamant azért tiltották ki a létesítményből, mert többször is megsértette a viselkedési szabályzatot, és ez nemcsak az öltözői incidensre vonatkozik, mert a nő állítólag tiszteletlenül beszélt és viselkedett az uszoda dolgozóival, obszcén szavakat használt és zaklatta őket.

Jaman 35 évig járt az uszodába és elmondása szerint a többi látogatóval mindig jó kapcsolatot ápolt, most azonban előjött belőle az “anyatigris”, amikor meglátta, hogy egy férfi van a kislányok közelében a mosdónál.

A nő kifogásolta az uszoda vezetőségénél, hogy miért nincsenek figyelmeztető plakátok kitéve arról, hogy transzneműek is használhatják az öltözőket. A létesítmény igazgatója erre azt válaszolta, hogy ki vannak helyezve “Pride-poszterek mindenhol”.

Jaman szerint azonban nem biztosítanak semmilyen alternatívát azoknak a nőknek, akik nem szeretnének férfiak előtt öltözni, ami törvényellenes.

“Az uszodánk nagyon régi. Csak két zuhanyzó van, és külön öltöző férfiaknak és nőknek” - tette hozzá a helyi lakos, aki a kitiltása miatt tüntetett az épület előtt a támogatóival együtt, mire a transzgender-aktivisták ellentüntetést szerveztek.

(Fox News / Post Millennial / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!