Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)
A roermondi egyházmegye mind a 290 templomában megkapták azt a levelet, melyben az egyházmegye arra bátorította a plébániákat, hogy időként hagyjanak ki egy-egy misét.
A döntést az energiaválság mellett az is indokolja, hogy Hollandiában évek óta csökken mind a templomba járó hívek, mind pedig a papok száma.
Előfordul, hogy egyszerűen nem lehet papot találni ahhoz, hogy minden hétvégén minden templomban misézhessenek. Ha vannak olyan templomok, melyeket csak néhány ember látogat, akkor azt mondjuk, hogy legyünk praktikusak és hagyjunk ki egy hetet, miközben azt is lehetővé tesszük, hogy másik templomban vegyenek részt misén”
- mondta a roermondi egyházmegye szóvivője.
Fontos figyelembe venni azt is, hogy ha csak néhány ember jár egy templomba, és ők például mindannyian egy eurót adakoznak, az a fűtésszámla kifizetésére sem elég - tette hozzá Matheu Bemelmans, aki szerint először csak 10-15 templomot érinthet a változás.
Hollandiában egy év alatt 90 százalékkal nőttek az energiaárak, miközben az infláció 13 százalékos.
(Premier Christian News / Hetek)
hetilap
hetilap