"Kiszúrok velük" - Keményen megfenyegette Macron az oltatlanokat
A francia elnök fogadkozik: megnehezíti az életét azoknak, akik nem vették fel a koronavírus-vakcinát
"Kiszúrok velük" - Keményen megfenyegette Macron az oltatlanokat

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 01. 05.
A francia elnök figyelmeztetett: mindent meg fog tenni, hogy megnehezítse az életét azoknak, akik nem oltatták be magukat koronavírus ellen. 

Az írás megmarad elnevezésű ünnepi előfizetői akciónkban a nyomtatott és online hetilap előfizetéssel a több mint száz nyeremény mellett EGY VADONATÚJ AUTÓT lehet nyerni. Részletek és a teljes nyereménylista itt: www.hetek.hu/elofizetes 


Kőkemény figyelmeztetést intézett az oltatlanok felé Emmanuel Macron. A francia elnök a La Parisiennek kijelentette:

 

mindent meg fog tenni, hogy Kiszúrjon azokkal, akik nem oltatták be magukat koronavírus ellen.

„És a végsőkig el fogunk menni ebben” – tette hozzá az államfő, akit az ellenzői azzal bírálnak, hogy elnökhöz méltatlan módon fogalmazott az interjú során. 

Macron ugyan kijelentette, hogy nem fognak senkit erőszakkal beoltatni, de mindent meg fog tenni, hogy rávegye erre az embereket azáltal, hogy az oltatlanokat teljesen el fogják zárni a közösségi élettől. „Nem fogok senkit börtönbe küldeni. De el kell mondanunk nekik (az oltatlanoknak – a szerk.), hogy január 15-től nem mehetnek étterembe. Nem mehetnek kávézóba, színhába. Nem mehetnek moziba” – figyelmeztetett az elnök, aki szerint a demokrácia legnagyobb ellensége a hülyeség és a hazugság.

Halálos fenyegetések

Közben Franciaországban több képviselő is halálos fenyegetést kapott azon törvénytervezet miatt, amelynek értelmében a koronavírus elleni védettségi igazolás január 15-én oltási igazolássá alakul át. Többen közülük a közösségi oldalakon is közzétették a fenyegetések tartalmát, köztük egy olyat is, amely "nyilvános lefejezést" helyezett kilátásba, s bejelentették, hogy feljelentést tesznek a megfélemlítések miatt.

Olivier Véran egészségügyi miniszter a keddi vitában bejelentette, hogy az elmúlt 24 órában regisztrált új fertőzöttek száma ismét rekordot döntött, s megközelítette a 300 ezret. A legutóbbi rekordot december végén jelentették, akkor 230 ezer új esetet regisztráltak egyetlen nap alatt – írja kedd esti összefoglalójában az MTI.

Franciaországban a koronavírus-járvány ötödik hulláma két hónappal ezelőtt kezdődött a delta variáns okozta fertőzések számának emelkedésével, majd a

december közepi tetőzéskor megjelent a még fertőzőbb omikron variáns, amely már az új esetek több mint kétharmadáért felelős. 

A napi esetszám megnégyszereződése a miniszter szerint részben a tesztelési rekordnak is köszönhető: az elmúlt héten 8 millió szűrővizsgálatot (PCR és antigéntesztet) végeztek el az országban. Ugyanakkor a járvány robbanásszerű terjedését az is bizonyítja, hogy az elvégzett nagy számú teszt több mint 15 százaléka bizonyult pozitívnak. Erre 2020 ősze óta nem volt példa. 

Kórházban jelenleg 19 ezer fertőzöttet ápolnak, intenzív osztályon 3500-an vannak. Mindkét szám fele annyi, mint az előző járványhullámok tetőzésekor, s a kormány továbbra is abban bízik, hogy a magas átoltottságnak köszönhetően elkerülhető lesz az egészségügyi ellátórendszer megbénulása. Az oltásra jogosultak több mint 91 százaléka már felvette az oltás legalább első adagját, 50 százalékuk már a harmadik adagot is megkapta, a teljes lakosságra vetítve 78 százalékos az átoltottság.

(Hetek / BBC)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!