Elképesztőt játszott a magyar válogatott, hajszálon múlt a továbbjutás: Németország-Magyarország 2-2
Elképesztőt játszott a magyar válogatott, hajszálon múlt a továbbjutás: Németország-Magyarország 2-2

Forrás: MTI/Kovács Tamás

2021. 06. 23.
Elképesztő drámai fordulatokat hozott a müncheni mérkőzés, ami után sajnos a magyar válogatott számára ért véget az Európa-bajnokság. Előbb Szalai fejelt egy hatalmas gólt, majd Schafer sokkolta a németeket az egyenlítő góljuk után. Sajnos a hazai csapatnak másodszor is sikerült egyenlítenie, így számunkra úszott el a továbbjutás. Így is hatalmas meglepetést okozott a magyar csapat az Eb-n. 

90+4. perc – Lefújták a mérkőzést, ezzel vége

Szinte végig vezettük a mérkőzésen, de sikerült egyenlítenie kétszer is a német válogatottnak. Így Magyarország búcsúzott az Eb-től, a németek meg továbbmehetnek. 

90+2. perc – Nagyon tartják a labdát a németek

88. perc – Nikolics és Lovrencsics érkezik

Kockáztatnunk kell.

84. perc – Goretza kiegyenlít

Több blokkolás után végül szabad lövéshez jutott Goretzka. Két védő blokkolt, Gulácsi is beletette a lábát, mégis bejutott a magyar kapuba. 

 

82. perc – Ilyen sem volt még

Sosem látott összeállításban a német csapat, az összes támadó szinte a pályán. 

81. perc – Kroos kis híján egyenlít

Pontos kényszerítő után passzolta el Gulácsi mellett a labdát. Épphogy elkerülte a magyar kaput a lövés. 

79. perc – Három és fél kilométerrel többet futott

a magyar csapat. Így volt ez az előző két meccsen is.

78. perc – Iszonyatosan nyomnak a németek

De egyelőre elképesztően fókuszál a magyar védelem.

74. perc – Schön érkezik Sallai helyére

A németek pár perce az amúgy sérüléssel bajlódó Müllert cserélték be.

68. perc – AZONNAL GÓLLAL VÁLASZOLUNK

Már-már lehangoltan figyeljük az eseményeket, miközben a középkezdés utáni feladásból Szalai indítja Schäfert, aki az utolsó pillanatban fejeli el Neuer elől a labdát. Ilyen nincs. ÉS MÉGIS VAN!

 

67. perc - Egyenlít Németország, 1-1

Szabadrúgást követően Gulácsi fut alá a beadásnak, aztán két német fejről bepattan a magyar kapuba. 

 

Közben Portugália kiegyenlít Budapesten, a németek megint bajban. 

Nem semmi meccs van a Puskásban, most 2-2 az állást. Münchenben maradjon csak a 0-1.

61. perc – Fiola indul meg

A franciák elleni gólja jut eszébe mindenkinek, de ezúttal kézzel állítja meg a labdát Sané. Sallai rúgja el a szabadot, a kapufán csattan a lövés.

60. perc – Így áll jelenleg a tabella

 

 

57. perc - Gündogan helyére Goretzka érkezik

Veszélyesebb támadójátékost küld pályára Löw.

A másik mérkőzésen egyébként fordított Franciaország

Benzema találatával 2-1-re fordítanak a Puskás Arénában, amivel mi feljöttünk a második helyre, miközben a németek is feljöttek a harmadik helyre.

 

50. perc – Gyönyörűen játszik a magyar csapat

Magabiztosabbnak tűnünk támadásban és védekezésben is a szünet után. A lelátókról csak a magyar szurkolókat hallani. 

46. perc – Kezdődik a második félidő

Már csak bő háromnegyed órát kellene kibírni. 

45+2. perc – Vége az első félidőnek

Mintha már megnyertük volna a mérkőzést. Hatalmasat játszott a magyar válogatott a játékrészben. Még egy ugyanilyen 45 percet. 

45. perc – Havertz próbálkozik többször is

Minden lövése elakad a magyar védőkben, az utolsó pedig lecsúszik a lábáról.

42. perc – Botka marad lenn a földön

Nagyon jó ütemmel érkezett fel egy lendületes magyar támadással, de rosszul fordult a bokája a Rüdigerrel való csata után. 

39. perc – Sallai küldte rá 30-on túlról

Volt erő a lövésben, de Neuer ezt könnyen fogta.

36. perc – Elképesztő eső

A szivárványba öltözött szurkolók esőkabátot húznak, a mieink az esővel mit sem törődve harsogják túl a hazai szurkolótábort.

 

31. perc – Cristiano Ronaldo közben Budapesten megszerzi a vezetést

11-esből talált be a franciák ellen. 

 

26. perc – Sokat szidják Szalait, de ilyenkor bizonyít a támadó

Az 5 évvel ezelőtti Eb-n is, most is kritikus pillanatban talál be Szalai Ádám, akinek a játékstílusát nagyon sok futballszurkoló nem szereti. De ilyenkor bebizonyosodik, hogy Rossi nem véletlenül szerepelteti szinte minden meccsen. A franciák ellen Szalai lesérült egy ütközést követően, nagy szerencsénk, hogy nem volt súlyos.  

22. perc – Gulácsinak kellett észnél lennie

Ginter tüzelt egy lepattanó labdára, Gulácsinak kellett védenie. 

21. perc – Kapufa!

Hummels fejelt kis híján gólt, Kimmich beadása volt veszélyes.

18. perc – Jelenleg továbbjutásra állunk

Az Eb legkeményebb "halálcsoportjából".

11. perc – VEZETÜNK!!!

Szalai Ádám talál be. "Álomszép akció" - hüledezik Hajdú B. István. Egy gyönyörű beadást követően Szalai Ádám vetődve csúsztat a szivárványszalagot viselő Neuer mellett a kapuba.

 

 

7. perc – Veszélyeztetünk a német kapu előtt

Sallai Roland előtt adódott majdnem lehetőség egy felívelés után. De Neuer észnél volt.

4. perc – Gulácsinak kellett védenie

Kimmich tudta átvenni a labdát a tizenhatoson belül, jobbal lőtt, de kiszorított helyzetből.

3.perc – Úgy tűnik, megvolt az első genderakció

Még a himnuszok alatt. Legalábbis ez a Twitter-videó ezt mutatja.

 

2. perc – Zuhog az eső 

Löw magára húzza kabátját.

0.perc - Kezdődik a mérkőzés

Feszülten figyel egy egész ország.

20:58 – Így kezd a magyar válogatott

20:57 - Igen, a németet is kihuhogják

Izzik a levegő, na.

20:55 – Füttykoncert fogadja a magyar himnuszt

Mondhatnánk, hogy nem elegáns, de várjuk meg a német himnuszt. A magyart egyelőre teli torokból énekli a 3000-es szurkolótábor. 

20:30 – Egészen elképesztő előzményei voltak a mai meccsnek

Napok óta másról sem cikkezik a sajtó, hogy a mérkőzés otthonául szolgáló Allianz Arénát szivárványszínűre akarták kivilágítani, hogy ezzel üzenjenek Magyarországnak és tiltakozzanak a két hete elfogadott gyermekvédelmi törvénnyel szemben. Részleteket és a nap eseményeit ebben a hírfolyamunkban olvashatja vissza

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!