Hamarosan tömegével olthatják az 5 éveseket is a Covid ellen
A vakcina ugyanaz, mint amelyet a 12 éven felülieknél használnak, de kisebb dózisú
Hamarosan tömegével olthatják az 5 éveseket is a Covid ellen

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2021. 09. 13.
Heteken belül megindítja az új típusú koronavírus okozta betegségtől az 5-11 éves korosztályba tartozó gyermekeket védő oltás engedélyezetési eljárását a BioNTech - mondták a német biotechnológiai vállalkozás alapítói a napokban adott interjújukban.

Özlem Türeci és Ugur Sahin a Der Spiegel című hírmagazinban közölt interjúban elmondta, hogy a következő hetekben világszerte, így Európában is

benyújtják az öt-tizenegy éves korosztályon végzett vizsgálatok eredményeit és kérelmezik a vakcina engedélyezését erre a korcsoportra.

 Az adatok megfelelőek, és "minden a terv szerint halad" - húzták alá, hozzátéve, hogy már el is kezdték az engedélyeztetési dokumentáció összeállítását,

és az év vége felé a hat hónap és öt év közötti korosztályon végzett vizsgálatok eredményei is megérkezhetnek.

Arra a kérdésre, hogy az amerikai Pfizer gyógyszeripari óriáscéggel folytatott fejlesztések révén akár már október közepén el lehet-e kezdeni az ötévesek oltását, kiemelték: a fejlesztők nem tudják befolyásolni, hogy a hatóságok megadják-e az engedélyt, és milyen gyorsan, és azt sem, hogy az oltási bizottságok tesznek-e majd ajánlást az új vakcina használatára.

Ugyanakkor a gyártás előkészületei már elkezdődtek. Az oltóanyag ugyanaz, mint amelyet a 12 éven felülieknél használnak, de kisebb dózisú, így kevesebbet kell tölteni az ampullákba - fejtették ki.

A Németországba bevándorlóként érkezett török házaspár a többi között arról is szólt, hogy a delta vírusváltozat szétterjedése miatt a korábban valószínűsített 12-18 hónapnál hamarabb kell majd beadni egy harmadik, frissítő adagot a világhírű magyar kutató, Karikó Katalin vezetésével kifejlesztett hírvivő RNS (mRNS) technológiára épülő vakcinából.

A delta "szerencsére nem egy szupermutáns", amely nemcsak fertőzőképesebb a korábbi változatoknál, hanem ki is kerüli az "immunválaszt", a szervezet védekező rendszerét. Azonban

"frissítő oltás nélkül nem fogjuk tudni elég jól kontrollálni a deltát"

- mondták.

Hangsúlyozták, hogy egyelőre nem ütötte fel a fejét olyan vírusváltozat, amellyel szemben a BioNTech/Pfizer-féle vakcina egy frissítő adaggal sem hatékony kellőképpen. Így nem kell egy teljesen új oltóanyagot kifejleszteni, de továbbra is a legnagyobb éberséggel kell figyelni a SARS-CoV-2 mutációit.

Az oltóanyag globális elosztása körüli vitákról elmondták, hogy legkésőbb 2022-ben lesz elég vakcina ahhoz, hogy a világon mindenkit beoltsanak.

A BioNTech/Pfizer-féle vakcina gyártására szolgáló kapacitást is jelentősen növelték, az idén hárommilliárd adagot, jövőre akár négy- vagy ötmilliárd adagot tudnak készíteni, ha lesz rá igény - mondták.

Hozzátették: a Covid-19 ellen védő oltások összes típusát együttvéve a vakcinagyártók kapacitása jövőre egyedül Európában eléri majd a havi 500 millió adagot.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!