"Gyermekekre veszélyes, vallásos szélsőséges" - Biblikus nemi identitásról prédikált az iskolai káplán, jelentették a terrorelhárítóknál
Bűne az volt, hogy felvilágosította diákjait: szabadságuk van elutasítani az LMBT-ideológiát
"Gyermekekre veszélyes, vallásos szélsőséges" - Biblikus nemi identitásról prédikált az iskolai káplán, jelentették a terrorelhárítóknál

Forrás: Youtube/Christian Concern

2021. 05. 13.
Bernard Randall tiszteletest, egy brit iskolai káplánt eltávolítottak pozíciójából és jelentettek a kormány egyik terrorelhárító szervénél, miután egy prédikációjában megosztotta a tinédzser diákjaival többek között a Biblia álláspontját is a házasságról és a nemi identitásról.

Randall káplán már 2018-ban látta a vészjósló előjeleket, mikor Elly Barnes, az Educate és Celebrate (Oktass és ünnepelj) szervezet képviselője az iskolába jött kiképezni a tanári kart, hogyan építsék be a gendert, a gender identitást és a szexuális felvilágosítást az iskola szövetébe úgy, hogy

"szétzúzzák a heteronormativitást", azaz a két nemre épülő egyedül heteroszexuális kapcsolatokat elfogadó ideológiát.

A lelkészt sokkolta, amikor meghallotta az iskola döntését, hogy LMBT-befogadó tantervet fogad el, még az óvodások számára is. 

Később, 2019-ben több diák is felkereste Randallt azzal, hogy több LMBT-tananyag zavart okozott bennük. 

Bibliai tanítás a nemekről - a gyújtópont

Iskolai kápolnában előadott egyik prédikációjában a lelkész az egymással versengő ideológiák témaköréről tanított, melynek keretében

a gender identitással kapcsolatos keresztény álláspontot is megosztotta, és buzdította diákjait, tegyenek fel kérdéseket.

Randall az anglikán egyház bibliai véleményét képviselte a házasságról és az emberi karakterről, majd kiemelte, a diákoknak

semmilyen olyan ideológiát nem kell elfogadniuk, amivel nem értenek egyet. 11 és 17 év közötti hallgatóit arra bátorította, hozzák meg saját döntésüket az ügyben.

Később himnuszéneklésre, imákra és bibliaolvasásra is sor került. 

"Gyermekekre veszélyes vallásos szélsőséges"

A rákövetkező héten a káplánt felkeresték az iskolai hatóságok, közölve vele, hogy hitelvei "irrelevánsak", és hogy hiteltelenné teszik az iskola LMBT-álláspontját.

Jelentették a kormányzati terrorelhárító szervezetnek, a Preventnek is, mint gyermekekre veszélyes, erőszakra hajlamos vallásos szélsőségest. 

A rendőrségi nyomozás során a rendőrség világossá tette a szervezet számára, hogy a lelkész prédikációja nem jelentett semmiféle veszélyt, az iskola azonban kijelentette, hogy az

"egyáltalán nem volt helyénvaló az iskola és a társadalom szempontjából sem."

2019 augusztusában az igazgató közölte a lelkésszel, hogy az iskola úgy döntött, elbocsátja súlyos kötelességszegés miatt. A döntés ellen fellebbezett, és végül megtarthatta állását, de közölték vele: "utoljára figyelmeztetik."

Maradásának feltétele volt, hogy minden jövőbeni prédikációját le kell adnia, és az iskolai vezetőségnek el kell fogadnia, mielőtt leadja őket, illetve, hogy valaki mindig figyelemmel fogja kísérni, betartja-e a szabályokat.

2020 márciusában, a járvány kezdetén Randallt végül elbocsátották, decemberben pedig kijelentették, hogy kápláni pozíciója is fölöslegessé vált.

A lelkész diszkriminációért és zaklatásért perel

A lelkész most úgy döntött, pert indít volt munkaadója, a nottinghami Trent College ellen diszkrimináció, zaklatás és tisztességtelen elbocsátás miatt.

"A történetem azt üzeni a keresztényeknek, hogy nem beszélhetnek szabadon a hitükről. Úgy tűnik, most már az LMBT-ideológia tolerálása sem elég. Kérdés nélkül el kell fogadni, és vitatkozni is csak súlyos következményekkel lehet róla."

- nyilatkozta Randall, hozzátéve:

"Karrierem és életem darabokban. Úgy gondolom, hogy ha ez az a kereszt, amelyet viselnem kell, hogy megakadályozzam, hogy mások is ugyanolyan tapasztalatokat éljenek meg, mint én, akkor nincs más választásom, mint az igazságot követni" - tette hozzá.

Andrea Williams, a lelkészt képviselő Christian Legal Centre vezetője kijelentette, Randall ügye a kriminalizáció mintapéldája: 

"Azok, akik úgy gondolták, hogy ez nem történhet meg - azaz nem büntethetnek s kriminalizálhatnak egy keresztény szolgálót azért, mert a Bibliát prédikálja - vessenek, egy hosszú, mély pillantást Bernard Randall történetére.

Amikor egy hozzá hasonló személyt üldözhetnek és büntethetnek, mindannyiunkkal teszik. Itt az idő kiállni és felszólalni ezekért a szabadságjogokért."

A tárgyalásra június 14-én kerül majd sor.

(CBN/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!