Ferenc pápa szeptemberben Magyarországra látogat
Az Eucharisztikus Világkongresszus zárómiséjén vesz majd részt a Hősök terén
Ferenc pápa szeptemberben Magyarországra látogat

Forrás: MTI/Fehér Bertalan

2021. 03. 08.
Ferenc pápa Magyarországra látogat és részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 12-ei záró miséjén - közölte Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek hétfőn az MTI-vel.

A bíboros elmondta: a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró miséje, az úgynevezett statio orbis, a városért és a világért bemutatott szentmise a rendezvénysorozat legünnepélyesebb eseménye.

Erdő Péter hozzátette: "a Szentatya látogatása nagy öröm a főegyházmegyének és a teljes püspöki konferenciának, és mindannyiunknak vigaszt és reményt adhat a mostani nehéz időszakban".

Megjegyezte: az eredetileg 2020 szeptemberére tervezett kongresszusra is várták Ferenc pápát, majd amikor a rendezvényt a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani, Áder János köztársasági elnök és ő maga is újra meghívta az egyházfőt.

A 2020 őszéről elhalasztott kongresszust idén szeptember 5. és 12. között rendezik meg Budapesten. A találkozó programjában a liturgikus események mellett konferencia, előadások, koncertek is szerepelnek.

Magyarország másodszor ad majd otthont az eseménynek. Az 1938 májusában Budapesten tartott 34. Eucharisztikus Világkongresszus záró miséjén, a Hősök terén félmillió hívő vett részt.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!