Feltételezett orosz kémeket tartóztattak le Bajorországban
A vád szerint szabotázsakcióra készültek
Feltételezett orosz kémeket tartóztattak le Bajorországban

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2024. 04. 18.
Németországban letartóztattak két feltételezett orosz kémet, akiket azzal vádoltak meg, hogy szabotázsakciókra készültek a térségben. A sajtó szerint a 39 éves Dieter S.-t és a 37 éves Alexander J.-t, akik mindketten orosz-német állampolgárok, a bajor Bayreuth városában vették őrizetbe.

A nyomozók úgy vélik, hogy Dieter S. 2023 októbere óta tartja a kapcsolatot az orosz hírszerző ügynökségekkel, és állítólag katonai és ipari infrastruktúra ellen készített elő gyújtogató és robbantó akciókat. A férfi

ÁLLÍTÓLAG FELDERÍTÉST IS VÉGZETT A LEHETSÉGES CÉLPONTOK KÖZELÉBEN, KÖZTÜK AZ AMERIKAI KATONAI LÉTESÍTMÉNYEKNÉL IS,

fényképeket és videókat készítve, majd átadva az információkat az orosz kapcsolattartónak.

Marco Buschmann német igazságügyi miniszter a DPA német hírügynökségnek elmondta, hogy a két letartóztatás "jelentős nyomozási siker" volt a Vlagyimir Putyin orosz elnök szabotázs- és kémhálózatai elleni küzdelemben.

A német ügyészek Dieter S.-t felderítési és szabotázscélú titkosszolgálati tevékenységgel, Alexander J.-t szintén titkosszolgálati tevékenységgel vádolják.

(BBC/Hetek)

Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére! Hetente egy csokorban ajánljuk különleges tartalmainkat, a legizgalmasabb interjúinkat, videóinkat, világnézeti és kiemelt cikkeinket.  EZEN A LINKEN TUD FELIRATKOZNI.

hetek hírlevél/viber

 

Legfrissebb online híreinkért csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a nap legfontosabb világnézeti tartalmait.  CSATLAKOZZON A CSOPORTHOZ EZEN A LINKEN.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!