hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A gonosz születése
Száz éve jött létre a nemzetiszocializmus
A gonosz születése

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 04. 16.
A Német Munkáspárt (DAP) épp 100 éve, 1920. február 24-én nevet változtatott. A változás mögött az egyik párttag, Adolf Hitler állt, és Ő találta ki az új nevet is: Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP). Mit jelentett ez a váltás a párt történetében? Tényleg nacionalista és egyben szocialista volt-e az új, rövidebben nácinak nevezett párt? Milyen erők emelték a hatalomba?

Az első világháború elvesztését követően a német belpolitikai helyzet zavaros volt. A versailles-i békerendszer eredményeként megszűnt a Német Császárság, a helyét elfoglaló Weimari Köztársaság pedig parlamentáris demokrácia volt. A Reichstagba (érdekes, hogy a köztársaságban is megtartotta ezt az elnevezést a törvényhozás: birodalmi parlament) minden párt bejuthatott, és képviselhette nézeteit. Az új államban a politikai és gazdasági nehézségek a szélsőségesek felbukkanásához vezettek. Az oroszországi bolsevik forradalom hatására a kommunisták is aktivizálódtak. Ez a jelenség a berlini Spartacus-felkelésben és a müncheni Tanácsköztársaságban csú­cso­sodott ki. Ezeken a problémákon a köztársaság úrrá lett, de megjelent egy másik fenyegető politikai alakulat is, amely később demokratikus úton megragadta a hatalmat, és felszámolta azt a demokráciát, amit mindig is gyűlölt.


Nemzetállam helyett faji alapú birodalom

1919 januárjában Münchenben Anton Drexler, egy volt vasúti szakmunkás megalapította a Német Munkáspártot (DAP). A párt hátterében a félig titkos Thule Társaság állt. A Thule a faji antiszemitizmus talaján állt, és 1912-es megalakulását követően rövid időn belül összegyűjtötte München és környéke minden számottevő nacionalista és antiszemita személyiségét. A DAP mögött álló másik erő az AlldeutscherVerband volt, amely a pángermán eszmében látta gyökereit, azaz a németek egyetlen birodalomban való egyesítését követelte, még a világháború után is.

Adolf Hitler és a náci rendszer későbbi kulfcsigurái, többek között Goebbels, Himmler és Göring. (Forrás: Bundesarchív)

A DAP-ot, több más politikai csoportosulással együtt, megfigyelés alatt tartotta a müncheni katonai vezetés hírszerző osztaga, amelynek egyik tagja Adolf Hitler volt. Hitlert 1919 szeptemberében elküldték a DAP ülésére, hogy megfigyelje, majd jelentse az ott történteket. Az összejövetel végén Hitler is szót kért, és lelkes beszédet mondott a nagynémet birodalom mellett. Ezt követően megkérték, hogy lépjen be a pártba, sőt, a munkabizottságnak nevezett elnökségbe is bekerült. Azonnal hozzálátott, hogy a DAP-ot a saját pártjává formálja. Elsőként tömegpárttá akarta szervezni, de látta, hogy ez a hagyományos polgári módszerekkel nem érhető el. Kezdeményezésére a párt tömeggyűléseket tartott, amelyek segítségével a tehetséges szónok Hitler a mozgalom megkérdőjelezhetetlen vezéregyéniségévé vált. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!