Felmérés: ritkán, vagy soha nem látogat gyülekezetet az amerikai evangéliumi keresztények 40 százaléka
Átalakulóban az evangéliumiság fogalma az Egyesült Államokban
Felmérés: ritkán, vagy soha nem látogat gyülekezetet az amerikai evangéliumi keresztények 40 százaléka

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 04. 20.
Egy új felmérés szerint  a magukat evangéliumi kereszténynek valló amerikaiak 40 százaléka "soha", "ritkán", vagy csak "évente egyszer" látogat el gyülekezetbe. Mindez arra utalhat, hogy az evangéliumi kifejezés mögötti tartalom egyre nagyobb változás alatt van.

Mit jelent evangéliumi kereszténynek lenni? Száz különböző tudóst megkérdezve, és száz különböző választ kaphatunk. Bár a teológusoknak lehet egy definíciója az „evangéliumiságról”, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a magukat evangéliuminak valló embereknek megvan a saját definíciójuk a kifejezésről, de nem teljesen világos, hogy mit is értenek alatta. Úgy tűnik, egy dolgot azonban egyre kevésbé jelent, ez pedig a gyülekezetbe járás.

Ryan Burge Eastern Illinois University politológus professzorának új kutatása szerint továbbra is csökken azon önmagukat evangélikusnak vallók száma, akik rendszeresen járnak gyülekezetbe. 

2008-ban az evangéliumiak tizenhárom százaléka mondta azt, hogy évente legalább egyszer ellátogat közösségbe, 16, 1 százalék mondta azt, hogy soha, vagy csak ritkán tette ugyanezt, és 58,6 százalék volt aki hetente legalább egyszer részt vett istentiszteleteken.

Ezzel szemben tavaly közel 30 százalék (26,7) volt az istentiszteleteket soha, ritkán vagy csak évente egyszer látogató magukat evangéliuminak vallók aránya, míg a gyülekezetet legalább heti egyszeri rendszerességgel látogatók aránya 49,9 százalékosra csökkent.

A Relevant Magazine szerint rengeteg amerikai azonosítja magát az evangéliumi "címkével" úgy, hogy annak mögöttes tartalmára számos saját verziót alkotnak. A jelen felmérésből is kiderül mennyire lazák is az evangéliumi keresztények azzal kapcsolatban, hogy mi is teszi őket evangéliumiakká.

Az evangéliumi kereszténységet éveken keresztül négy dolog: a biblikusság (a Biblia nagyfokú tisztelete), a keresztközpontúság (Jézus kereszthalálára való fókuszálás), a konverzionizmus (mindenki számára hirdetni kell az evangéliumot) és az aktivizmus (Jézus jó hírének demonstrálása tettekkel is) határozta meg Burge szerint.

Ez azonban mára jelentősen kiüresedett.

“Az evangéliumi önmeghatározás nem hanyatlik, de a magukat evangéliumi kereszténynek vallók vallásossága mélyebb szinten van most, mint az elmúlt évtizedben bármikor,"

- írta Burge tavaly év végi blogbejegyzésében.

(Christianheadlines/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!