Felfüggesztetné Izrael ENSZ-tagságát Mahmúd Abbasz, ha nem kapnak saját arab államot
Az ENSZ egyik vezetője is felszólalt a palesztinok jogai mellett
Felfüggesztetné Izrael ENSZ-tagságát Mahmúd Abbasz, ha nem kapnak saját arab államot

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2023. 05. 16.
A palesztin elnök felszólította az ENSZ-t, hogy függessze fel a zsidó állam tagságát, amíg Izrael külön zsidó és külön arab államot nem hoz létre, és meg nem engedi azoknak a palesztinoknak a visszatérését, akik évtizedekkel korábban hagyták el Izrael területét.

Ahogy arról beszámoltunk, Izrael modern államának megalapításának évfordulóján az ENSZ-ben a Nakba-napról emlékeznek meg, vagyis arról, hogy több ezer palesztin hagyta el Izrael földjét, és a mai napig „katasztrófaként” élik meg a zsidó állam létrejöttét.

Most mindenkinek, aki előfizet a Hetek nyomtatott verziójára, online előfizetést is ajándékozunk, amivel már csütörtökönként olvasható a friss újság és a teljes archívum is elérhető! Részletek a Hetekben és a https://www.hetek.hu/elofizetes oldalon.

Abbasz az első hivatalos, ENSZ-ben megtartott Nakba-megemlékezésen beszélt arról, hogy bár a szervezet több mint ezer határozatot fogadott el Izrael vagy a palesztinok kapcsán az elmúlt évtizedekben, de ezeknek egy nagy részét sosem ültették gyakorlatba.

„Vagy teljesítik ezeket a kötelezettségeket, vagy nem lesz tovább tagok” - mondta Abbasz Moshe Sarett korábbi izraeli külügyminiszter levelét mutatva, amelyben a politikus ígéretet tett arra, hogy létrehoznak egy palesztin államot, és engedik a palesztinok visszatérését is.

Abbasz azonban nemcsak Izraelt vádolta, hanem úgy vélte, hogy Nagy-Britanniát és az USA-t is „politikai és erkölcsi felelősség terheli”, amiért „kilakoltatták” a palesztinokat, és létrehozták Izrael államát.

A palesztin vezető emellett azért is felelősnek tartja a két államot, mert a mai napig támogatják a zsidó államot, amely szerinte „az egyetlen olyan állam a Földön, amely egy másik népet megszállt”.

Az ENSZ ismét Izrael elleni elfogultságát bizonyította azzal, hogy a szervezet politikai ügyekért felelős vezetője, Rosemary DiCarlo azt mondta a rendezvényen, hogy „az ENSZ álláspontja világos, a megszállásnak véget kell érnie”, és felszólalt a palesztinok önrendelkezéshez és függetlenséghez való jogáért.

Izrael és az Egyesült Államok bojkottálta a Nakba-megemlékezést, és Jeruzsálem kérésére több tucat ország visszamondta a részvételi szándékát az eseményen.

Az izraeli külügyminiszter úgy reagált Abbasz beszédére, hogy

minden erőnkkel harcolni fogunk a ’Nakba’-hazugság ellen, és nem fogjuk hagyni, hogy a palesztinok hazugságokat terjesszenek, és elferdítsék a történelmet”.

Ahogy arról korábban írtunk, a közelmúltban ismét sok rakétatámadás érte Izraelt, miután az Iszlám Dzsihád egy tagja egy izraeli börtönben tartott éhségsztrájkja után meghalt.

A támadások miatt Izrael elindította a Pajzs és nyíl hadműveletet, a terroristák pedig néhány nap alatt több száz rakétával támadták az országot a Gázai-övezetből.

előfizetés

(AP News / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!