Első körben megszavazták: akár a baba születéséig végezhető abortusz az Egyesült Királyságban
Az anyák ellen nem, a 24 hét után abortuszt végző orvosok ellen továbbra is indulhatna eljárás
Első körben megszavazták: akár a baba születéséig végezhető abortusz az Egyesült Királyságban

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2025. 06. 18.
Angliában és Walesben csaknem 60 éve legális az abortusz, de csak a 24. hétig. Mindeddig felelősségre vonhatóak voltak azok az anyák, akik ez után vetettek véget a terhességüknek. Egy frissen megszavazott brit törvénymódosítás értelmében azonban büntetlenül elvetethetik gyermeküket akár a születésig. 

A törvényhozók 379 szavazattal 137 ellenében első körben jóváhagyták azt a módosítást, amely megszüntetné a büntetőeljárásokat a gyermeküket abortáló nőkkel szemben.

A Tonia Antoniazzi parlamenti képviselő által javasolt NC1. módosítás dekriminalizálná az abortuszt egészen a születésig minden „saját terhességével kapcsolatban eljáró nő” esetében. Ez azt jelentené, hogy az abortusztabletták használata a törvényes 10 hetes terhességi időn túl nem járna jogi következményekkel. Ez lehetővé tenné az abortuszt bármilyen okból egészen a születésig, beleértve a nemi alapú abortuszt is.

Azok az egészségügyi szakemberek, akik a 24 hetesnél idősebb magzatokat segítenek elvetetni, továbbra is büntetőeljárás alá vonhatók.

A szavazás egy szélesebb körű büntetőjogi törvényjavaslat része volt, amely, ha teljes egészében elfogadják, az abortusztörvényeket Angliában és Walesben összhangba hozná más nyugati országokéval, köztük Franciaországéval, Kanadájéval és Ausztráliájéval.

A törvényjavaslatot több keresztény jogvédőszervezet bírálta, mivel az szerintük lehetővé tenné az abortuszt bármilyen okból egészen a születésig, beleértve a nemi alapú abortuszt is, sokkal nehezebbé tenné a büntetőeljárást a magzat halálát okozó bántalmazó partner ellen, gyakorlatilag legalizálná a gyermekgyilkosságot, és a szülés közben szándékosan megölő személy büntetőjogi felelősségre vonását is megnehezítené.

Az ADF International a következőképp reagált a döntésre: "A módosítás elveszi a jogi védelmet az érző, életképes csecsemőktől, akik az anyjuk méhében teljesen kifejlődtek, és joguk van az élethez. A nők mindössze 1%-a támogatja az abortusz legalizálását egészen a születésig.

Mi egy olyan Nagy-Britanniában hiszünk, ahol mind az anyák, mind a babák védelmet és támogatást élveznek - de ma Nagy-Britannia komoly lépést tett hátrafelé, az élet védelme ellen.

Most azt várjuk a Lordok Házától, hogy tovább vitassa a mai módosításokat, és arra kérjük őket, hogy ehelyett keressenek olyan megoldásokat, amelyek mindkét életet védik minden terhesség során."

(Reuters/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!