Brüsszel szerint Moszkva nem kész a párbeszédre a Navalnij-ügyben, így jönnek a szankciók
Az orosz ellenzéki vezető elítélésében és bebörtönzésében részt vevőket "bünteti" majd az EU
Brüsszel szerint Moszkva nem kész a párbeszédre a Navalnij-ügyben, így jönnek a szankciók

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2021. 02. 23.
Az uniós külügyminiszterek hétfői tanácskozásukon megállapodásra jutottak arról, hogy szankciókat vezetnek be mindazokkal szemben, akik felelősek Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus elítéléséért és bebörtönzéséért - jelentette be az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben hétfőn.

Josep Borrell az európai uniós országok külügyminisztereinek egynapos brüsszeli találkozóját követően tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta:

a konkrét személyek ellen irányuló, bevezetni kívánt korlátozó intézkedések előkészítése megkezdődött.

A konkrét javaslataikról a tagállamok írásbeli eljárás útján akár egy héten belül dönthetnek - tette hozzá.

Szavai szerint Oroszország a tekintélyelvű rendszerek irányába sodródik, és határozottan távolodik Európától. Moszkva részéről semmilyen szándék nem mutatkozik a konstruktív párbeszéd folytatására az Európai Unióval.

A szakminiszterek tudomásul vették, hogy Moszkva nem érdekelt a kapcsolatok javításában

- mondta.

Tájékoztatása szerint az unió Oroszországgal kapcsolatban elutasítja a nemzetközi kötelezettségek, köztük az emberi jogok és a jogállamiság figyelmen kívül hagyását, ellenáll, ha Moszkva nyomást akarna gyakorolni a közösségre dezinformációk terjesztése, vagy kibertámadások által, és megvédi érdekeit.

az EU a jövőben több támogatást nyújt mindazoknak, akik a védelmükbe vették a politikai és polgári szabadságjogokat Oroszországban. Ezzel egy időben el kíván kerülni minden összeütközést szomszédjával, amely - mint fogalmazott

- "sajnálatos módon az ellenségeskedés mellett döntött".

Elmondta, a tanácsüléshez videokonferencia keretében csatlakozott Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere. Egyetértettek abban, hogy a koronavírus-járvány elleni hatékony fellépésen, a gazdasági és társadalmi károk helyreállításán, a klímaváltozás okozta kihívások megoldásán, a demokratikus érékek támogatásán kell dolgozniuk, illetve azon, miként tudják megerősíteni transzatlanti biztonságot.

Az iráni atomalkut érintő tanácsi vitapontot illetően elmondta: az unió prioritása az, hogy Irán visszatérjen a nukleáris megállapodás szerinti kötelezettségei teljes körű teljesítéséhez, továbbá azt is vizsgálja, miként mozdíthatja elő az amerikai szankciók feloldását. Ez a globális biztonság megőrzésének egyetlen módja.

Megerősítette, hogy az unió informális tanácskozás összehívásán dolgozik az Iránnal 2015-ben megkötött nukleáris megállapodás aláíró államai, köztük az Egyesült Államok részvételével.

(Hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!