A szeizmikus adatok elemzése során a tudósok felfedezték, hogy a belső mag az 1969-től 1974-ig tartó hatéves periódusban irányt változtatott, ez a jelenség egyben

magyarázatot ad a nap hosszának változására is, amely az elmúlt évtizedekben bizonyítottan tartósan ingadozott. 

Mindez azért is érdekes, mert a szakemberek eddig úgy gondolták, hogy a mag egy irányba, és ugyanolyan sebességgel forog.

"Eredményeink alapján láthatjuk, hogy a Föld felszíne eltolódik a belső magjához képest, ahogyan azt az emberek 20 éve állítják" - mondta John E. Vidale, a tanulmány társszerzője, az egyetem földtudományi professzora.

„Legfrissebb megfigyeléseink azonban azt mutatják, hogy a belső mag valamivel lassabban forgott 1969-71 között, majd 1971-74 között a másik irányba mozdult el.

Azt is tapasztaltuk, hogy a nap hossza az előre jelzett módon nőtt és csökkent. A két megfigyelés egybeesése miatt valószínű az oszcilláció (ide-oda mozgás).”

Az 1971 és 1974 között a Novaja Zemlja sarkvidéki szigetvilágban a szovjet földalatti nukleáris bombakísérletek során keletkezett szeizmikus hullámok elemzésével Vidale professzor és munkatársai azt találták, hogy a belső mag lassabban forog, mint azt korábban előre jelezték (körülbelül évi 0,1 fokkal).

Ugyanezt a módszertant alkalmazva az alaszkai szigetcsoport csúcsán fekvő Amchitka-sziget alatti pár korábbi atomtesztre, a kutatók meglepődve fedezték fel, hogy

a belső mag megfordította az irányt, és évente legalább tizedfokkal tovább forgott.

„Az, hogy a belső mag oszcillál, már létező modell volt, de a közösség megosztott volt azzal kapcsolatban, hogy helyes-e” – magyarázta Vidale professzor.

A méréseket úgy kezdték el, hogy ott valószínűleg ugyanazokat az eredményeket kell kapniuk, mint amiket korábban mértek, ám kiderült, hogy a mag épp az ellenkező iránya forog.

A jelenlegi adatok alátámasztják azt a feltételezést, hogy a Föld belső magjának oszcillálása egybevág a napok hosszának – hat évenként +/- 0,2 másodperc –, valamint a geomágneses mezők változásával.

(Earth.com/Hetek)