Bevezetik az iszlám vallási ismeretek oktatását a bajor iskolákban
A tárgyat a hittan, illetve az erkölcstan alternatívájaként lehet majd felvenni, egyelőre 350 iskolában
Bevezetik az iszlám vallási ismeretek oktatását a bajor iskolákban

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2021. 02. 24.
Választható tárgyként bevezetik az iszlám vallási ismeretek oktatását a bajorországi iskolákban - döntött kedden a németországi tartomány kormánya.  Az iszlám vallási ismeretek tárgyat a hittan, illetve az erkölcstan alternatívájaként lehet majd felvenni, egyelőre 350 iskolában.

A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) és a Szabad Választók (Freie Wähler) pártjának koalíciós kormányának közleménye szerint az új tantárgyat a 2021/2022-es tanévben vezetik be a közoktatásban.

Az újítást egy "sikeres modellkísérlet" alapozta meg. Elsősorban a muszlim vallású tanulóknak ajánlják.

Az új fakultatív tantárgy "német nyelven ad át tudást az iszlám vallásról és értékorientációról, a (német) alaptörvény és a bajor alkotmány szellemében"

- áll a közleményben.

A kormány ajánlása szerint az iskoláknak a tanterv kialakításában az Erlangen-nürnbergi Egyetem (FAU) iszlám vallási tanulmányok tanszékén (DIRS) felállított tudományos tanácsadó testület szakértelmére érdemes támaszkodniuk. Ezt azzal indokolják, hogy az iszlám vallásnak nincs egységes intézményrendszere, amely az oktatási rendszer együttműködő partnere lehetne.

A mintegy 13,1 milliós Bajorország tartományban a közoktatásban tanulók hozzávetőleg 10 százaléka, 160 ezer diák tartozik a muszlim vallási közösségekhez.

A 83,2 milliós Németország egészében nagyjából 4,5-5 millió muszlim él, többségük szunnita török.

(Hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!