Az izraeli külügyminiszter a Heteknek: Iránt is felelősnek tartjuk 
A külügyi szóvivő megköszönte az európai kiállást és szolidaritást
Az izraeli külügyminiszter a Heteknek: Iránt is felelősnek tartjuk 

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2023. 10. 09.
Az Izrael ellen indított terrorhadjárat kezdete óta először tartott nemzetközi sajtótájékoztatót az izraeli külügyminiszter. 

Eli Cohen elmondta: felszámolták a Hamasz terroristák jelenlétét minden izraeli településen és elindult a katonai akció a túszok biztonságos kiszabadítása és a gázai terrorbázisok felszámolása érdekében.

Mint a miniszter közölte, ez nem lesz gyors folyamat, de Izrael nem fogja cserben hagyni állampolgárait és megvédik az országot. A terrortámadásról Eli Cohen elmondta, hogy a civileket válogatás nélkül mészárló Hamasz-osztagok a holokauszt óta nem látott brutalitással törtek rá

zenét hallgató fiatalokra, ágyukban fekvő idősekre, kisgyereküknek reggelit készítő szülőkre.

A miniszter kifejezte köszönetét az Izrael iránt megnyilvánuló nemzetközi szolidaritásért, és külön kiemelte az európai országokból érkező támogatást, amelyet Berlintől Budapesten át Prágáig kifejeztek. Méltatta az Európai Unió döntését a palesztinoknak nyújtott támogatások felfüggesztéséről, és emlékeztetett rá, hogy ezeket a pénzeket a Palesztin Hatóság a múltban gyakran

iskolás gyerekek Izrael elleni gyűlöletkeltésére használta.

A sajtótájékoztatón az újságírói kérdésekre a miniszter nevében külügyi szóvivő válaszolt, aki a Hetek tudósítójának elmondta, Izrael dokumentálja a tudomására kerülő palesztin háborús bűncselekményeket és ezeket a megfelelő időben a nemzetközi fórumok elé tárja.

Ugyanakkor a több mint 900 izraeli halálos áldozattal és sok ezer sebesülttel járó terrorhadjáratért a Hamasz mellett Iránt is felelősnek nevezte a szóvivő. Egyúttal figyelmeztette a libanoni Hezbollahot is, mondván 

„ne próbálják megtudni azt, mire vagyunk képesek”.

További részletek a Hetek keddi podcast adásában és lapunk pénteken megjelenő számában.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!