Az izraeli esőzés után lezuhant a Sziklamecset faláról a keresztényellenes mozaik egy része
A muszlimok a történtekért Izraelt hibáztatják
Az izraeli esőzés után lezuhant a Sziklamecset faláról a keresztényellenes mozaik egy része

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2023. 02. 08.
Elkezdtek lehullani a Templom-hegyen fekvő Sziklamecset homlokzatáról a Korán keresztényellenes passzusait hirdető mozaikdarabkák. Erről a helyi sajtó számolt be a török-szíriai földrengés és a hétfői jeruzsálemi esőzés után. Az érintett falfelület körülbelül 20 négyzetcentiméteres volt.

Jeruzsálemben kedden este lehetett tapasztalni földrengést, amely 3,5-ös erősséggel rázta meg a térséget. Mielőtt azonban az utórengések elérték volna a szent várost, hétfőn heves esőzések is voltak. Részben ez utóbbival magyarázható, hogy kerámiadarabok hullottak le a Sziklamecset homlokzatáról – méghozzá azon mozaikok egyikéből, ami a keresztények számára sem jelentéktelen: a mecset falán olvasható a „Korán szíve”, a Jászín szúra felirata, amelyet még a 16. században Nagy Szulejmán parancsára helyeztek fel az épületre.

A szúra arról szól, hogy a Mahdi, vagyis a muszlim messiás eljövetele után kizárólag Mohamed követői támadnak majd fel; az idézet külön kitér rá, hogy Jézus apostolai valójában csalók voltak, írja beszámolójában Adam Eliyahu Berkowitz.

Úgy tűnik azonban, ha így folytatódik tovább az épület amortizációja, nem sokáig marad meg rajta az előbbi üzenet.

Júniusban és augusztusban a környező muszlim épületek (pl. az Al-Aksza-mecset) kapcsán egyébként hasonló eseményekről számoltak be a médiában. A történtekért nem meglepő módon az izraeli vezetést hibáztatják a muszlim véleményvezérek, mondván, a zsidó állam ellehetetleníti az épületek karbantartását.

 (Israel365 / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!