hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Miért épültek a templom-hegyi mecsetek?
Salamon feltámasztása
Miért épültek a templom-hegyi mecsetek?

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2023. 10. 19.
Miként lett a zsidó Templomok helye több mint 1300 éve iszlám központ? Mi okból épültek Mekkától oly messze ilyen fontos iszlám szentélyek? És mi szerepe volt mindebben a zsidóknak? Tényleg szolgáltak zsidók és keresztények a Szikladómban? Mi van felírva a dóm falaira? Az épületek helyszíne, építésük dátuma, a díszítés és számos történelmi forrás árulkodik az utókornak a kalifák szándékát illetően.

Messze nem világos, hogy miként hódította meg az iszlám Jeruzsálemet.

A szent város már évek óta a kalifátus seregeinek ostromgyűrűjében állt, de 638-ra úgy tűnik, végleg a muszlimok hódításának esett áldozatául. A krónikák szerint ebben az évben Omár, Mohamed után a második kalifa, az iszlám birodalom kiterjesztője meglátogatta a Szentföldet. Egyes források szerint a jeruzsálemi pátriárka, Szofróniusz hívta meg, mintegy biztosítékul arra, hogy a város elfoglalása valóban békés lesz. A kalifának tulajdonított Omár-paktum végleges formája évszázadokkal későbbről maradt fenn, és ennek mentén alakult ki a zsidók és keresztények dhimmi státusza, amennyiben másodrendű és külön adót fizetni köteles alattvalói lettek a kalifátusnak, akik ezért cserébe, mint a „könyv népei”, védelemben is részesülnek az udvar részéről.

Ami most számunkra sokkal fontosabb, az, hogy milyen indítékok álltak Omár kalifa szíriai–palesztinai hódítása mögött, és miért volt fontos neki Jeruzsálem. Életrajzírói szerint a kalifa elsősorban Dávid imahelyét és Salamon templomát kereste. Elenyésző forrás beszél ekkor Mohamed állítólagos éjszakai utazásáról az al-Aksza mecsethez. Omár kalifa a feljegyzések alapján egyértelműen a város zsidó gyökereit tisztelte és kutatta. Ezért úgy tűnik, saját kezével kezdte meg a Templom-hegy megtisztítását, amit a bizánci keresztények eladdig szemétdombként használtak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!