Az Állami Számvevőszék szerint demográfiai problémákhoz vezethet, hogy jobban teljesítenek a nők a felsőoktatásban
Minden évben több nő nyert felvételt a felsőoktatásba
Az Állami Számvevőszék szerint demográfiai problémákhoz vezethet, hogy jobban teljesítenek a nők a felsőoktatásban

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 08. 25.
Egy elemzés szerint a nők jelentős felsőoktatási túlreprezentáltsága demográfiai problémákat okozhat, megnehezíti a pártalálást, illetve a termékenység csökkenésének kockázatához vezethet. 

Csökken a diplomás nők házasságának valószínűsége és ezzel a gyerekvállalás esélye is. Erre jutott az Állami Számvevőszék egy júliusban publikált elemzésében, amit most a Népszava szemlézett

Az elemzés első részében megállapítják, hogy 2010-2021 között minden évben több nő nyert felvételt a felsőoktatásba, mint férfi, a 2022-es tanév őszi félévében már 54,5 százalék lesz a nők aránya.

Ráadásul a férfi hallgatók sokkal nagyobb arányban morzsolódnak le, és a gimnáziumokba is több lány jár (55,4 százalék), márpedig a nappali tagozatra felvettek 70 százaléka ebből az iskolatípusból érkezik.

Az Állami Számvevőszék elemzése szerint

a nők jelentős felsőoktatási túlreprezentáltsága demográfiai problémákat okozhat, megnehezíti a pártalálást, illetve a termékenység csökkenésének kockázatához vezethet, mivel a nők házasságának valószínűsége és ezzel a gyerekvállalás esélye is csökken.

A számvevőszék kutatói szerint olyan oktatási stratégiára van szükség, amely a sikeres önálló felnőttkori életvezetésre készít fel. Így indokoltnak tartják a jelenség következményeinek mélyebb kutatását és az eredmények függvényében intézkedések meghatározását.

Hangsúlyozzák, hogy a nők is érdekeltek abban, hogy a férfiak jól teljesítsenek és sikeresek legyenek. Amennyiben a fiús tulajdonságok kibontakoztatása hátrányt szenved, az gazdasági károkat okoz.

Az elemzés további megállapításairól itt olvashat bővebben

(Hetek / Népszava)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!