Stocker kancellár szerint a politikai iszlám mint felsőbbrendűségi ideológia teljesen összeegyeztethetetlen a demokráciával és a nyugati értékekkel, és hangsúlyozta: nem szeretné, ha a jövő generációi egy iszlám államban nőnének fel.
Fogjunk össze és védjük meg közösen az értékeinket! Hit, család, nemzet - a Hetek ezért dolgozik. Állj mellénk te is: hetek.hu/tamogatas
A kancellár rámutatott, hogy bár a vallásszabadság mindenkit megillet, ez a szabadság véget ér ott, ahol különbséget tesznek hívők és nem hívők között, ahol a férfiak és nők nem részesülnek egyenlő jogokban, vagy ahol nem tisztelik a törvényeket és a bíróságokat. Stocker különös aggodalmának adott hangot az iskolai folyamatok miatt, kiemelve, hogy
a bécsi általános és középiskolákban a muszlim diákok aránya már eléri a 41,2%-ot, ami relatív többséget jelent.
Kijelentette, hogy nem engedhető meg, hogy a parlament helyett prédikátorok döntsenek, vagy hogy az iskolákban „erkölcsrendészet” határozza meg a lányok ruházatát és viselkedését.
Ausztria már hosszabb ideje kiemelten kezeli a politikai iszlám kérdését: 2020-ban külön Dokumentációs Központot hoztak létre az ideológia kutatására, amely élesen elhatárolja a vallást a politikai befolyásszerzésre törekvő szélsőséges eszméktől.
A mostani kormányzati lépést megelőzően az ellenzéki Szabadságpárt (FPÖ) már 2026 tavaszán javasolta a politikai iszlám teljes tiltását, a mecsetek feloszlatását és akár az állampolgárság megvonását a támogatóktól. Az osztrák kormány ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a cél az extremizmus jogi és politikai eszközeinek visszaszorítása, nem pedig a muszlim állampolgárok általános gyanúba keverése.
(Jpost/Hetek)
hetilap
hetilap