15 millióval több keresztényt üldöznek most, mint tavaly
"Jelentősen nő az üldözött keresztények száma világszerte, segélykiáltásukat meg kell hallania a nemzetközi közösségnek"
15 millióval több keresztényt üldöznek most, mint tavaly

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 11. 18.
A vallási üldöztetésnek kitett keresztények száma egy év alatt 245 millióról 260 millióra nőtt, ezen időszakban közel háromezer keresztényt gyilkoltak meg a hitük miatt, több mint 3700-at pedig őrizetbe vettek, továbbá közel száz imahelyet megtámadtak - mutatott rá a Hungary Helps (Magyarország Segít) nevű program megvalósításáért felelős államtitkárság vezetője.

A Hetek ünnepi előfizetői akciójában a nyomtatott és online hetilap csomagra előfizetők között több mint 80 értékes nyereményt sorsolunk ki. A fődíj egy Dacia Sandero személyautó. Minden az akció keretében előfizető olvasónk hetekes maszkot kap ajándékba. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon. 

Jelentősen nő az üldözött keresztények száma világszerte, segélykiáltásukat meg kell hallania a nemzetközi közösségnek - hangsúlyozta az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár hétfőn ez International Christian Concern nevű keresztény emberi jogi szervezet online konferenciáján.

"A jelenlegi nehéz napokban sem feledkezhetünk meg azokról, akik számára a koronavírus a kisebbik rossznak tűnik az egzisztenciális válsággal szemben, amellyel minden egyes nap szembe kell nézniük"

- fogalmazott Azbej Tristan.

Hozzátette, hogy bizonyos jelentések szerint a világ népességének körülbelül egyharmadát valamilyen formában üldözik a vallása miatt, és ezen belül is a legnagyobb csoportot a keresztények teszik ki, akik gyakran népirtás áldozataivá is válnak, például Burkina Fasóban és Nigéria északi részén. Az érintettek helyzetét az élelmiszerhiány és az áradások mellett ráadásul most tovább súlyosbítja a koronavírus-járvány is - húzta alá Azbej Tristan.

Leszögezte: ahelyett, hogy a szenvedőket a lakóhelyük elhagyására, elvándorlásra bátorítják, a segítséget kell oda vinni, ahol a baj keletkezett. Végezetül kiemelte, hogy a magyar kormány szerint közvetlenül kell segíteni a rászorulókat, valamint a helyi egyházi szervezeteken keresztül, mivel ők ismerik legjobban az adott közösség problémáit, így ez a leghatékonyabb módszer.

Szijjártó: megálljt kell parancsolni a keresztényekkel szembeni agressziónak!

A keresztényekkel szembeni agressziónak megálljt kell parancsolni Európában és az egész világon - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebookra hétfőn feltöltött videójában.

Szijjártó Péter a Nemzetközi Vallásszabadság Szövetség miniszteri online konferenciáján azt mondta, a kereszténység közösségépítő erejére most nagyobb szükség van, mint valaha.

"Sajnos a kereszténység még mindig a legüldözöttebb vallás a világon"

, és ezt nem szabad elfelejteni még ebben a nehéz, kihívásokkal teli időszakban sem - hangsúlyozta. Felhívta a figyelmet arra, hogy a legfrissebb hivatalos statisztikák szerint 260 millió keresztényt üldöznek világszerte, és 3000 keresztényt öltek meg idén. Ez azt jelenti a miniszter szerint, hogy naponta nyolc kereszténnyel végeznek, és 9500 támadást intéztek keresztény templomok, épületek ellen. A miniszter úgy látja, az európaiaknak tisztában kell lenniük azzal, hogy "ez nem egy távoli jelenség", hanem Európában is jelen van.

Példaként a franciaországi keresztények elleni támadásokat, a bécsi merényletet és II. János Pál pápa lengyelországi szobrainak megrongálását említette. Szijjártó Péter kifejezte a lengyel kormány és a lengyel katolikus egyház melletti szolidaritását, megjegyezve, hogy a keresztény közösségekkel szembeni támadásokat meg kell szüntetni.

Közös felelősségnek nevezte "a szélsőséges antikeresztény mozgalmak" visszaszorítását. Másik nagy

kihívásként a koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedéseket említette a külgazdasági és külügyminiszter. Hangsúlyozta: gondoskodni kell arról, hogy a korlátozások ne akadályozzák a keresztény közösségek vallásgyakorláshoz fűződő jogát.

"Trumpnak köszönhető, hogy téma a napi politikában a keresztények ügye"

"Donald Trump amerikai elnöknek nagyban köszönhető, hogy az üldözött keresztények ügye felkerült a nemzetközi politikai napirendre" - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Vallásgyakorlás Szabadságának Nemzetközi Szövetsége online tanácskozásán. Szijjártó Péter a Facebook-oldalán kedden megosztott hozzászólásában hangsúlyozta:

ha Donald Trump nem helyezte volna a nemzetközi politika napirendjére a keresztény és más vallási csoportok védelmét, akkor az üldözött keresztények mellett elkötelezett többi ország, így Magyarország sem lehetett volna olyan sikeres e közösségek támogatásában. 

Kiemelte Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerepét is, és reményét fejezte ki, hogy megmarad a két ország közötti együttműködés a keresztény és más vallási közösségek védelmében. Szijjártó Péter szólt arról is, hogy óriási kihívásokkal kellett és kell most is szembenéznie a világnak: nemcsak a világjárvánnyal, hanem a terrorizmussal és a migrációval is.

E két utóbbi szorosan összefügg - mondta, hiszen a terrorszervezetek otthonuk elhagyására kényszerítik a békés embereket, ugyanakkor a szabályozatlan migrációs hullámok lehetővé teszik, illetve megkönnyítik a terroristák szabad mozgását világszerte.

Európában "szomorú tapasztalataink vannak az óriási migrációs hullámokról" és a kockázataikról - mondta, példaként említve a közelmúltban Franciaországban, illetve Ausztriában történt terrortámadásokat.

"Európában sajnálatos módon szembe kell nézni a keresztényellenes gondolatokkal és támadásokkal is, amelyek egyre rendszeresebbek és elfogadottabbak a liberális mainstream számára

- jegyezte meg Szijjártó Péter  éskitért arra is: "Magyarország kormánya a Hungary Helps Programban több mint 100 ezer üldözött keresztényt segített 27 országban a Közel-Keleten, Afrikában és Ázsiában, lehetővé téve szülőföldjükön maradásukat. A kormány 44 millió dollárt különített el a lakhatás, az oktatás és az egészségügyi infrastruktúra kiépítésére ezekben az országokban."

"A magyar segítség azért tud hatékony lenni, mert a pénzt nem nemzetközi segélyszervezeteken keresztül, hanem közvetlenül juttatják el a nehéz helyzetben lévő közösségekhez."- hangsúlyozta

"Az üldözött keresztény közösségek vezetői is azt kérik, hogy ne biztassák otthonaik elhagyására az embereket, hanem abban segítsék őket, hogy szülőföldjükön maradhassanak."

A miniszter azt is mondta, örül az együttműködésnek Észtországgal, Lengyelországgal és Görögországgal, hozzátéve hogy az ilyen jellegű humanitárius segítségnyújtás koordinációját segítené egy tanácsadó csoport, amelyben a Vallásgyakorlás Szabadságának Nemzetközi Szövetségének tagjai megoszthatnák egymással információikat.

A Vallásgyakorlás Szabadságának Nemzetközi Szövetsége Donald Trump amerikai elnök kezdeményezésére jött létre ez év elején. A szövetségnek 27 tagja van, az Egyesült Államok, Albánia, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Brazília, Bulgária, Csehország, az Egyesült Királyság, Észtország, Gambia, Georgia, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izrael, Kolumbia, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Szenegál, Szlovákia, Szlovénia, Togo és Ukrajna.

(Hetek/MTI)

Előfizetői nyereményjáték
Előfizetői nyereményjáték

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!