A generációváltás első szele New Yorkban volt érezhető, amikor a 2025-ös polgármester-jelöltségért folyó demokrata előválasztást egy addig viszonylag ismeretlen szocialista muszlim jelölt, Zohran Mamdani nyerte meg.
A választást megelőző években a demokraták helyzete – az országoshoz hasonlóan – itt sem volt rózsás, ugyanis a város előző demokrata vezetője, Eric Adams lett New York első olyan polgármestere, aki ellen hivatali ideje alatt emeltek szövetségi vádat, korrupció gyanúja miatt.
Ugyan Adams a botrány ellenére nem mondott le, a 2025-ös demokrata előválasztáson azonban nem indult, helyette inkább független jelöltként mérettette meg magát. Az eseményeknek köszönhetően a Demokrata Pártban kisebb vákuum alakult ki, amit az addigra már kétszer is képviselővé választott Mamdani igyekezett is kihasználni. Márciusban azonban Andrew Cuomo, aki korábban tíz éven keresztül volt New York állam kormányzója, szintén bejelentette indulását a polgármesteri székért.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »