Az eddigi narratíva Gates szerint az volt, hogy „néhány évtized múlva a kataklizmaszerű klímaváltozás meg fogja tizedelni az emberiséget. Ennek bizonyítékai körülvesznek minket – csak nézzük meg a hőhullámokat és a viharokat, amelyeket a globális hőmérséklet-emelkedés okoz. Semmi sem számít jobban, mint hogy megállítsuk a hőmérséklet további emelkedését.”
Nem mondhatjuk, hogy nem hallottuk ezeket a gondolatokat például Davosban, ahol a Világgazdasági Fórum kiemelt célként határozta meg a légkör széndioxid-tartalmának csökkentését azzal a módszerrel, hogy 2030-ra kitiltanák a robbanómotoros járműveket Európa közlekedéséből. Sőt, a széndioxid-kibocsátás bizonyos országok számára igen jól jövedelmező üzletté is vált, azok ugyanis, akik nem tudták teljesíteni a számukra előírt kvótát a Kiotói Egyezmény alapján, vásároltak olyanoktól, akik jóval a rájuk kivetett mennyiség alatt tudtak teljesíteni ebben a témában. Láttunk olyan megoldásokat is, hogy habár Európában egy cég nem tudta csökkenteni a „karbonlábnyomát”, azzal mégis sikerült kipipálni az előírt célokat, hogy valamelyik elmaradott ország egy bizonyos régiójában az ott használt dízelgenerátorokat napelemekre cserélte, amelyeket tisztának minősítettek a környezetvédők is.
Gates szerint a széndioxid csökkentésére tett lépések mára meghozták a sikert, és most már biztosan ki lehet mondani, hogy az emberiséget nem fogja megtizedelni a klímaváltozás. A gatesnotes.com című oldalán október 28-án közzétett cikkében azt írja, hogy valószínűleg a világ fejletlen része továbbra is szenvedni fog a hőmérséklet emelkedése miatt, de az emberiség nagy részét ez nem veszélyezteti már.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »