hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Megdöbbentő interjú: Többször letartóztatták, mert magában imádkozott
Beszélgetés Isabel Vaughan-Spruce brit életpárti aktivistával
Megdöbbentő interjú: Többször letartóztatták, mert magában imádkozott

Fotók: Isabel Vaughan-Spruce

2024. 03. 06.
Anglia és Wales után Németországban és Skóciában is bevezetnék azt a közrendvédelmi törvényt, mely az abortuszlétesítmények körül tiltana minden „zavaró tevékenységet”. Bár a rendeletek szövegezésében nem szerepel, az azok körüli vitákban és a rendõrségi gyakorlatban az életpárti imákat is ellehetetlenítenék. Az orwelli cenzúrahullámról Isabel Vaughan-Spruce brit életpárti aktivistát kérdeztük, akit már több ízben letartóztattak, miután bezárt klinikák körül magában imádkozott.

 Tudnál egy kicsit mesélni a hátteredről? Mit jelent számodra Krisztus követése? Hogyan lettél életpárti aktivista, és miért fontos számodra a meg nem született élet védelme?

Minden gyermek alapvető beállítottsága az életpártiság, hacsak nem nevelik ezzel teljesen ellentétesen. Hála Istennek, engem nem arra tanítottak, hogy a meg nem született gyermekeket megfosszam emberi mivoltuktól, úgy nőttem fel, hogy világosan felismertem az abortuszban rejlő óriási igazságtalanságot. 

Tinédzser koromra vált ez igazán személyessé. Nagyon élveztem ugyanis háborús történeteket olvasni. Ezekben, bár a gonosz mélységeit is megismertem, ahová az emberiség le tud süllyedni, annak legdicsőbb, hősies magasságai is megjelentek. Ahogy az egy könyv olvasásánál lenni szokott, én is beleéltem magam azokba a kihívásos helyzetekbe, és feltettem magamnak a kérdést: „Én mit tettem volna, ha azokban az időkben él­tem volna? Lett volna bátor­ságom bármit is tenni? Tudtam volna meggyőződésből szót emelni?” Fokozatosan azonban rádöbbentem, nem ezek a jó kérdések. Az egyetlen módja annak, hogy rájöjjek, mit tettem volna akkor, az, hogy megkérdezem magamtól, mit teszek most? Harc folyik az életért most is – mit teszek az ügy érdekében?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!