A szokásos propaganda összes egyéb lehetséges marketingelemét is hozta a tudósítás. A tizenéves kamasz kétévesen, mielőtt gondolatait képes lett volna szavakba önteni, már jelezte, hogy a valódi genderidentitása nem lány, hanem fiú. A konzervatív – netán keresztény – nézők megdolgozására az anyuka hitét is felvillantják: „Isten nem hibázik”, mondja (illetve, hát mégis, hiszen hormonokkal és az orvostudomány más csodáival kell helyrehozni, amit elrontott).
Jön még néhány statisztikai adat arról, hogy a gyerekek öngyilkosok lesznek, ha nem engedik őket nemet váltani, a szokásos szlogen kíséretében: „Inkább legyen egy élő fiam, mint egy halott lányom!”

A Fox újabb szintet lépett azzal, hogy bevállalt egy ennyire radikális, potenciálisan több ezer gyerek életére negatív hatást kifejtő műsort, de a drag- és transzkultúrának minden más – kulturális, politikai, sőt üzleti – területen is olyan térhódítását láthatjuk, amely már messze túllép az eredeti melegjogi mozgalmak célkitűzésein. És amely azt tükrözi, hogy a perverzió elfogadása teljesen áthatja a társadalmat, és a közélet vezető alakjainak támogatásával valójában intézményessé vált.
Úgy tűnik, büszkeség ma ahhoz kell, hogy az ember erkölcsi igazságokon és a józan ész talaján álló, normális életet éljen, és elutasítsa a hazug, romboló propagandát.
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »
„Jézus Krisztus nem vonult nyugdíjba, Ő a Királyok Királya”
Ünnepi nagyinterjú Németh Sándorral 1. rész »