hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Járványkészültség: a WHO átvenné a nemzetek feletti irányítást
Globális bürokráciával küzdenének a pandémiák ellen
Járványkészültség: a WHO átvenné a nemzetek feletti irányítást

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 06. 02.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy szabálymódosításról és egy új szerződésről tárgyal a globális közegészségügy irányítására vonatkozóan. Mindkettő jelentősen kiterjesztené a nemzetközi bürokráciát, amely a pandémiákra való felkészülés ürügyén már így is túl nagyra nőtt az elmúlt évtizedben.

Képzeljük el, hogy a jövőben egészségügyi bürokraták diktálják az egész világnak a járványokra adott választ. Az elmúlt két évben már kaptunk ebből ízelítőt, de most olyan „különutasok” sem lennének, mint Svédország, amely például a lezárások helyett szerinte kevésbé „fájdalmas” alternatívákat igyekezett keresni a Covid elleni küzdelemben.

A WHO május 22–28. közötti éves ülésén Genfben a 194 tagország képviselői többek között a Nemzetközi Egészségügyi Szabályozás (IHR) módosítását vitatták meg. A tervezetet a Biden-adminisztráció nyújtotta be még január 18-án a nyilvánosság kerülésével – se hivatalos közlemény, se sajtótájékoztató nem volt. Pedig nem apró módosításokról van szó: a WHO főigazgatója gyakorlatilag korlátlan hatalmat kapna, hogy egyoldalúan egészségügyi veszélyhelyzetet hirdessen, és akár nemzeti törvényeket felülíró intézkedéseket rendeljen el.

Ezenkívül készül egy új járványügyi szerződés, amely egyébként már 2021 eleje óta napirenden van, és többek között globális oltási, illetve személyi igazolvány bevezetését is tartalmazza.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!