hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ezért nem haladnak jól az oltásokkal Japánban
Már napi több mint 2800-an betegednek meg Tokióban
Ezért nem haladnak jól az oltásokkal Japánban

Tokióban már naponta több mint 2800-an betegednek meg.(Fotó: AP / Charlie Riedel.)

2021. 07. 29.
Az utolsó pillanatig kihasználta a lehetőséget a tiltakozásra az olimpiát ellenzők tábora Japánban. Az ötkarikás játékok végül a sok bizonytalanság ellenére egy négyórás, közönség nélküli megnyitó ünnepséggel elstartoltak. A szigetország azonban a versenyek lebonyolításával egy időben ádáz küzdelmet vív azért, hogy a koronavírus-járvány újabb hullámát megállítsa.

Nem csak olimpiai rekordok dőlnek meg Tokióban: a héten a koronavírus napi esetszáma is csúcsot ért el a japán fővárosban. A járvány terjedése leginkább a fiatalok között gyorsult fel, és egyre többen szorulnak kórházi ápolásra is. Pedig Tokióban szükséghelyzetet rendeltek el még az olimpia előtt, amelyre már negyedszerre kerül sor tavaly április óta. Az intézkedésekkel azonban egyelőre nem lehet megállítani a vírus terjedését, amely többnyire a delta variánsnak tudható be. Szakértők szerint a napi fertőzéseknek 100 alatt kellene lenniük ahhoz, hogy az olimpiai játékok biztonságban lezajlódjanak, most viszont Tokióban már naponta több mint 2800-an betegednek meg.

Az olimpia megnyitójának hetéig a lakosság 35 százaléka kapta meg legalább az első dózist, 23 százalék volt azok aránya, akiket a második adaggal is beoltottak.

Japánban egyébként az elsők között jelent meg a koronavírus, amikor tavaly februárban Jokohama kikötőjében karantén alá került egy óceánjáró. A szigetországban azonban a súlyos esetek és a halálos áldozatok száma viszonylag alacsony maradt más országokhoz képest, annak ellenére, hogy sok az idős lakos és a sűrűn lakott nagyváros. A kezdeti sikeres védekezést egyrészt annak tudják be, hogy a járványügyi intézkedéseket, például a maszkviselést sokan betartották, általában nem jellemző a társadalomra a szoros fizikai érintkezés, és alacsonyabb a krónikus betegek aránya. Azonban a járványhelyzet tavaly év vége és január vége között, valamint március és május között rosszabbodott. Az egészségügyi ellátás tavaszszal az összeomlás szélére került több helyen. Oszakában például olyan drámai helyzet alakult ki, hogy súlyos állapotba került fertőzötteket már nem is tudtak fogadni a kórházak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!